zoombies Senkit ne tévesszen meg Glenn Miller sok tekintetben igazi Zs-kategóriás elzombisított Jurassic Park feldolgozása. A Zoombies helyenként meglepően jó, teljesen élvezhető és még komoly üzenettel is bír.

Nem először ébredek rá, hogy – még ha tudattalanul is – de a Zs-kategóriás alkotások sokszor túlmutatnak önmagukon, valami komolyabb és elgondolkodásra valóban érdemes témát boncolgatva. Hogy a mondanivaló kárpótol-e a hihetetlen technikai, forgatókönyvi vagy színészi hiányosságok miatt, az más kérdés. Engem megnyert a film, másokat lehet, hogy nem fog.

Noha a cápás, krokodilos, kígyós, pókos (stb.) gagyi, vagy éppen olykor meglepően minőségi filmek végeláthatatlan sorának csak állomása 2016, ebben biztos vagyok, a trendet összehozni a zombikra építő populáris kultúrával viszonylag friss ágazatnak számít a műfajon belül. Ezek között találunk filmeket, amelyek alapvetően nem veszik túlságosan komolyan magukat, így nyújtva öniróniától fűtötten esetleges szórakozást (A bárányok harapnak), míg mások éppen, hogy erőltetett komolyságuk miatt nevettetik sokszor meg az embert (Zombeavers). És akkor jön egy olyan film, mint a Zoombies, ami azért engedheti meg magának, hogy komoly maradhasson, mert ha a financiális háttér nem lett volna kérdés, simán felvenné a versenyt a tavalyi év Jurassic Worldjével, mondanivalóban pedig jócskán le is körözné azt.

Hirdetés

zoombiesgorilla

A hasonlóságok azonnal szembetűnőek is Spielberg klasszikusával, ezt azonban inkább tisztelgésnek érezzük, mintsem olcsó lenyúlásnak. Ahogy a legelső halálok egyikét jelentő testből kibújó fertőzött majom is direkt, mégis filmimádóknak „kedves” utalás az Alien franchise-ra. A rendező, Glenn Miller láthatóan megpróbált egy szinttel magasabbra emelkedni, mint azok a készítők, akik igénytelen tucattermékekkel bombázzák a kategóriára hajlamos nézőket. A rendezőtől alapvetően nem állnak távol ezek az alkotások (Sharknado 2: A második harapás, Cirmos karácsony), a Zoombies valahogy mégis más. A forgatókönyvet író Scotty Mullen is otthonosan mozog a cápás-katasztrófafilmek és a zombis történetek között, így kettejük összjátékának váratlan gyümölcse talán nem is annyira váratlan.

A low-budget alkotásoknál, főleg ha azokban a minőségi CGI használata kulcsfontosságú lenne, nagyon zavaró tud lenni egy-egy nevetséges és keservesen gyenge képsor, ahogy a vegyes színészi játék sem dob éppen az összehatáson. A film egyéb képei azonban szépek, a helyszín pedig egyenesen lenyűgöző, a dialógusok teljesen korrektek, a feszültségkeltés és a történetvezetés pedig simán megállná a helyét bármelyik mai moziműsorban. Nem meglepően, klisések olykor a fordulatok és a legelején nagyjából átlátható, ki is éli túl a zombi állatokkal való küzdelmet, de ez azt hiszem lassan az A-listás filmek nagy részére is igaz. Az egyértelműen számos negatívummal, és néhány kategóriájához mérten meglepő pozitívummal bíró alkotás azonban a mögöttes tartalom miatt érdekes igazán.

zoombieslions

A film története lényegében egy elzombisított Jurassic Park, fontos változtatásokkal. Az itteni állatkert nem elsősorban profitorientáltsága révén kívánja összegyűjteni a világ védett és/vagy kihalás szélén álló fajait, hanem ezek megőrzése és szakszerű védelme a cél. A szereplők nem is eltévedt látogatók, vagy pénzéhes igazgatók, hanem a park dolgozói, illetve az éppen munkába álló gyakornokok. Éppen ezért kap más színezetet, amikor az állatok egy különös fertőzés révén megvadulnak és elkezdenek vadászni az emberekre. Vajon miért?

A film egyébként is toronymagasan legszimpatikusabb szereplője, egy szőke kislány már-már Hitchcock-i iróniával és bölcsességgel felruházva közli mindenkivel – beleértve természetesen minket, nézőket is –, hogy az állatok meguntak kedvesek lenni, és eléggé egyértelműen meg akarnak szabadulni az emberektől. És pontosan ez az, ami miatt igen is érdemes a film a figyelemre, hiszen fontos témát boncolgat. Egyrészt, meddig tart, amíg az emberek rájönnek, hogy a folyamatos környezetszennyezéssel, az élőhely és populációcsökkentéssel önmaguk alatt vágják a fát? Mi lesz, ha egyszer tényleg minden állat azt mondja, hogy elég? Másrészt – és itt nyilván az előző kissé elrugaszkodottabb kérdést követjük –, mi van akkor, ha mindez már el is kezdődött, csak még nem tudunk róla? Nyilván korántsem számottevő mértékben, de egyre többször hallani meglepő állattámadásokról, sokszor zárt és védett területeken, ahol elvileg éppen, hogy az állatok jóléte a cél.

LaLa Nestor

LaLa Nestor

A park Éden (Eden) elnevezése is érdekes, hiszen nem lehet elmenni mellette anélkül, hogy össze ne kötnénk a bibliai paradicsommal. Az állatok mindenáron ki akarnak törni belőle, az emberek pedig foggal-körömmel, saját életük árán is azon fáradoznak, hogy ezt megakadályozzák. Mi korlátozni próbáljuk az állatokat, bezárva őket az „Édenkertbe”, ahonnan anno mi éppen, hogy eljöttünk és gyakorlatilag felépítettük a világunkat. Könnyű egy jószándék táblával a fejünk fölött beleszólni a természet folyamatába, hangsúlyozva, hogy ez a szükséges lépés, hiszen éppen, hogy az emberektől védjük így az állatokat. Nem ironikus ez egy kicsit? Állatok tömegeit zárjuk be, mutogatjuk pénzért és takarózunk azzal, hogy ez az ő érdekük. Mindegy, mekkora zöld területet találunk két elektromos kerítés között, a rács attól még rács marad.

A maga hibáival együtt is jól rávilágít a film: talán itt az ideje, hogy végre egyensúlyt találjunk a természettel, és ne orvosolni próbáljuk, amit az ember elront, hanem megelőzni azt. Tudatosan és előrelátóan kéne élni, felfogva azt, hogy nem vagyunk egyedül a Földön.

Adatlap

Zoombies
színes, amerikai akció, horror, sci-fi, 2016

rendező: Glenn Miller
forgatókönyvíró: Scotty Mullen
operatőr: Bryan Koss

szereplők:
Ione Butler (Lizzy)
Andrew Asper (Gage)
LaLa Nestor (Thea)
Kim Nielsen (Dr. Ellen Rogers)
Marcus Anderson (Rex)
Brianna Chormer (Amber)

IMDb

, , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments