Fotó: kids.britannica.comTarzan szülőatyjának, Edgar Rice Burroughsnak majdnem olyan kalandos volt az élete, mint Tarzané. Már persze ha a „kalandon” nem oroszlánok és gonosz emberek legyőzését, meg őserdei liánokon való lengedezést értünk, hanem kemény viszontagságokat – amiket aztán (többé-kevésbé) happy end követ.

Tarzan majmok között nőtt fel, de igazából angol főnemesi család sarja – és ez meg is látszik rajta. Bármibe kezd, sikerrel, becsülettel csinálja, meg nem inog, erkölcse makulátlan, ereje és kitartása mindenhez elegendő. Edgar Rice Burroughs ezzel szemben amerikai kereskedőcsaládba született negyedik fiúként, és már az iskola elvégzése sem ment épp egyszerűen. Vagy fél tucatnyi állami és magániskolában veselkedett neki a tanulásnak, és egy rövid kitérő után bátyjai farmján (ahol a vadnyugati körülmények között minden valószínűség szerint elég jól érezte magát a kalandvágyó ifjú: lovastrükkökel a tarsolyában és Colttal az oldalán tért haza), végül egy katonai középiskolába íratta be polgárháborús veterán apja. Húsz évesen, 1895-ben végzett a suliban – és mivel nemigen tudta, mihez kezdjen, elment katonáskodni. Próbálkozott felsőbbfokú katonai képzéssel is a West Pointon, de nem vették fel – úgyhogy a lovasságnál szolgált egy arizonai erődben, indiánokat hajkurászva.

Egyszerű közkatonaként azonban nem volt fenékig tejfel az élete, a tiszti karrier reményét pedig keresztülhúzta, hogy egy rutin orvosi vizsgálaton szívzörejt diagnosztizáltak nála. Otthagyta tehát a poros erődöt, elvette gyerekkori szerelmét, aztán próbált boldogulni az életben: de szinte mindenben kudarcot vallott. Próbálkozott aranyásással, árult ceruzahegyezőt és gyanús szereket kopaszság ellen, volt vasúti rendőr, dolgozott reklámirodában – szóval másfél évtizeden át kereste a helyét, miközben egyre reménytelenebbnek látta a helyzetét. Időközben két gyereke született, miközben a család anyagi helyzete egyre rosszabb lett, ő pedig már 36 éves is elmúlt.

Hirdetés

Ha egy regényt olvasnánk, itt jönne a drámai, szerencsés fordulat. És bizony, tényleg itt jött.

tarzan_legendaja_1

Ed mindig is szerette a ponyvaregényeket – részben talán a kalandvágyát elégítették ki az unalmas időszakokban, részben tán menekülést is jelentett számára a valóságból. Az ilyen ponyvafüzeteket, magazinokat olvasva találta ki, hogy „ilyen vackokat” ő is tudna írni, ha már másokat jól megfizetnek ezért, megpróbálkozhatna vele ő is. Az igazat megvallva írt ő már régebben is, rövid meséket a gyerekeinek, verseket, sztorikat – de a regényírásról és pláne a könyvkiadásról nem sok fogalma volt. Volt viszont fantáziája: eleresztette hát, és megírta sztorit, amit ma úgy ismerünk: A Mars hercegnője. (Legutoljára a Disney jóvoltából láthattunk vásznon.) A kicsit elszállt, egzotikus történet miatt nem Edgar Rice Burroughs, hanem „Norman Bean” (sőt, eredetileg Normal Bean) néven írta alá – és elküldte az egyik, akkoriban menő ponyvamagazinnak. Az All-Story szerkesztőjének bejött a cikk, részenként közölték: az addig tengődő „wannabe író” pedig kapott egy zsíros, 400 dolláros csekket. Ez pedig innentől meghatározta az életét… Hamarosan könyv formában is kiadták a történetet – az akkor 36 éves Ed pedig végre megtalálta az útját. Innentől kezdve írásból élt.

Mire A Mars hercegnőjének utolsó része megjelent, ő már a harmadik regényét fejezte be. A második nem nyerte el a szerkesztők tetszését – a harmadikat viszont lehozta az újság, és a népek lelkesedtek érte. Ez volt a Tarzan, a majomember. 1912-ben először az All-Story hasábjain jelent meg, karácsonyra pedig könyv formában is – és innentől nem volt megállás. Edgar Rice Borroughs csak írta a ponyvákat – az olvasók pedig vevők voltak szárnyaló fantáziájának termékeire. Csak Tarzan-történetből 28-at írt, de A Mars hercegnőjének helyszínére is tucatnyi könyvben látogatott vissza, és olyan mesevilágokat is teremtett, amik a Vénuszon, illetve a Föld belsejében, Pellucidar világában játszódó történetei is sorozatot alkotnak. Ráadásul átjárás is volt ezek között a világok között: Tarzan például az egyik kötetben Pellucidarba látogat… Kicsit olyasmi lehetett ez, mint most, 100 évvel később a Marvel világépítése: hősök és világok születnek, és olyan karakterek, amik beleivódnak a kollektív tudalattiba – a jövő régészei és művészettörténészei pedig ki tudja, mit gondolnak majd ezekről az istenszerű figurákról, milyen mítoszokat és vallást olvasnak majd ki ezekből, és mire következtetnek majd a mai ember pszichéjére és kultúrájára vonatkozóan…

tarzan_legendaja_5

Mindenesetre ennek a mítosz- és legendateremtő korszaknak az egyik első hírnöke volt Edgar Rice Burroughs. Írt ezek mellett mindenfélét, amit akkoriban szerettek az olvasók: westerneket, science fictiont, írt történeteket Tarzanhoz hasonló női dzsungellakókról – szóval igen termékeny író lett, aki ugyan sosem törekedett szépirodalmi babérokra, de romantikus meséin nemzedékek nőttek föl. Tarzan pedig megkerülhetetlenül a 20. századi civilizáció részévé vált.

Lehet, hogy ebben azért szerepe volt a szerencsének is. Annak a szerencsének, hogy az 1910-es években kezdődött Hollywood sikersztorija is – és ez kiválóan összeért a Tarzan, a majomember 1912-es megjelenésével. Hat évvel később, 1918-ban ugyanis már film is készült a sztori – vagyis inkább a figura – alapján. Akkor még némafilm volt, természetesen, de sikere lett – jött pár folytatás, aztán Johnny Weismüller; a többi meg már (film)történelem. Az IMDb-n a „Tarzan” karaktersor több száz címben szerepel – és mérget vehetünk arra, hogy ez a szám még sokáig növekedni fog.

weissmuller_tarzan_1

A Burroughs által kitalált karakter népszerűsége tehát talán Hollywoodnak köszönhetően robbant ekkorát – de az is tény, hogy az író megelőzte a korát abban is, hogy a könyveinek kiadására és a szerzői jogok kezelésére saját céget hozott létre. Általában George Lucast szokás a filmes merchandise atyjának tekinteni, de az alapokat már Burroughs is megépítette: Tarzan (és többi figurája) képregényeken, játékokon, rádióműsorokban tűnt fel – szóval megvolt az oka annak, hogy világszerte (még a kommunista Szovjetunióban is!) ismertté és népszerűvé vált.

Mindemellett persze ez azt is okozta, hogy már a legelején sem csak „egyféle” arca volt Tarzannak. Pedig az író alapvetően elég kétdimenziós, egyszerű karaktereket mozgatott szintén meglehetősen primitív cselekményű könyveiben – de hát ilyen ez a ponyva. De Tarzan figurája nála azért (az első regényekben legalábbis) meglehetősen állandó: ő az ideális ember. Bámulatosan intelligens, így ösztönös érzéke van gyakorlatilag mindenhez, ami az embert emberré teszi. A nyelvekhez (nem csak mindenféle „állatul” tud, de vagy tucatnyi valódi nyelvet is beszél), az íráshoz (autodidakta módon megtanul olvasni és írni), az ügyes találmányok készítéséhez – lényegében maga talál fel mindent, amihez az emberi civilizációnak évszázadok-évezredek kellettek.

És ebbe beletartozik még egy dolog: az erkölcs is. Tarzan ösztönösen erkölcsös. Méghozzá sokkal „tisztább” ez az erkölcs, mint a civilizált embereké, akiket már megrontott a társadalom. Tarzan, bár teljesen természetes számára, hogy áldozatai húsát azonnal, nyersen marcangolja és megeszi, mégis ösztönösen visszaretten az emberhústól – igaz, lelkiismeretfurdalás nélkül öl (főleg, ha négerekről és „rossz emberekről” van szó). Viszolyogva és értetlenül nézi azt, amit a modern társadalom művel az emberrel és a világgal – ő bizony a „vissza a természethez” mozgalom híve… Ez persze végletesen naiv gondolkodás – de Burroughsot (és az akkori olvasókat) egyáltalán nem zavarta a valóságtól való jelentős távolság.

tarzan_1

Az író legközelebbi kapcsolata Afrikával az volt, hogy egy, az ismerettségi körébe tartozó vadász mesélt neki ottani kalandjairól. Soha életében nem járt a fekete kontinensen – mint ahogy a Marson, a Vénuszon, és Pellucidar világában sem. Ez azért jó, mert így a rideg valóság és a tények nem akadályozták a fantázia szárnyalását. Mivel az író nemigen tudott semmit sem a dzsungelről, Tarzan világát éppúgy sosem volt lényekkel népesíthette be, mint az idegen bolygókat. Jó, persze, oroszlánok meg elefántok valóban léteznek – még ha nagy hiba is viselkedésükről a Tarzan-könyvekből tájékozódni. De például a majomember „népe”, az óriásmajmok nem egy igazi, létező faj, inkább valamilyen átmenet az ősemberek felé – valamiféle ~pithecusok lehetnek. A gorillákhoz hasonlóak, de azok békés növényevők, és talajon élnek – ezek meg fák között lengedező ragadozó-mindenevők. A csimpánzokra sok szempontból hasonlítanak, de azoknál jóval nagyobbak. (Ezért fura látni a régi filmekben Csitát, Tarzan majombarátját – aki olvasta a könyveket, annak a kis jószág kicsit nevetséges. Pedig igazából a csimpánzok elég félelmetesek tudnak lenni – az egyik Csitát játszó majom pedig igazi állatszínész-sztár, egy valódi majomceleb, „aki” egyébként 2011-ben pusztult el.)

És akkor még nem beszéltünk a többi mesebeli szereplőről és történetelemről: a dinoszauruszokról, amikkel a főhős egy szál késsel veszi fel a harcot, a római légionáriusok elfeledett helyőrségéről, az aprócska hangyaemberekről, elrejtőzött kultúrákról – és a többi, akkoriban igen népszerű toposzról, amik feltűnnek a regények lapjain.

De ne felejtsük el, hogy akkoriban a fantáziadús, izgalmas kalandregények reneszánsza volt. A Winnetou alkotója Karl May (aki egyébként szintén sosem járt regényei színhelyén, a Vadnyugaton) abban az évben halt meg, amikor az első Tarzan-regény megszületett. A világ már túl volt Jules Verne és Alexandre Dumas regényein – egyszóval a kalandregény műfaja épp úgy virágzott, mint manapság a szuperhősös kultúra. A fantáziadús történetek rajongóit rengeteg ponyvafüzet szólította meg, a képregények és a film hatalmas tömegekhez juttatták el az izgalmas történeteket és a romantikus hősöket – egyszóval Burroughs jól látta meg, hogy ilyenfajta kalandok kellenek a világnak, és azt is jól mérte fel, hogy ezeket ő is meg tudja írni. Persze, kellett hozzá a klasszikus alapműveltsége, fantáziája és mesélőkedve, de a számítása bejött.

tarzan_2

Edgar Rice Burroughs a cége révén jó pénzt kapott műveiért – bár sosem lett nagyon gazdag. A pénz helyett a kalandokat kereste továbbra is. Megtanult repülőt vezetni, vett egy ranchot, amit Tarzanának keresztelt el (ma már egy egész település viseli ott ezt a nevet), szerette a drága autókat. Amikor kitört a második világháború, újságírónak állt – 66 évesen ő volt Amerika legidősebb haditudósítója. Egyszóval, a regénybe illő fordulat 36 éves korában, aminek hatására íróvá vált, lehetővé tette számára, hogy olyan életet éljen, mint amilyet szeretne. Bár két válása tanúskodik róla, hogy a boldogság sosem egyértelmű és egyszerű – de hát minden nem mehet egyszerre. Az viszont biztos, hogy regénybe illő életének főműve Tarzan figurája: ezzel szó szerint beírta be magát a 20. századi kultúrába és a nyugati civilizáció kollektív tudatalattijába.

, , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments