Nincs kategorizálva

Íme Tom Hanks legjobb filmjei!

Hatvanöt éves a kétszeres Oscar-díjas Thomas Jeffrey Hanks, generációja egyik legnagyobb színésze. Boldog születésnapot, Tom Hanks – és íme legjobb alakításai a ‘tekercs szerint!

 

 

 

9. Philadelphia – Az érinthetetlen (1993)

Az 1993-ban készült film címszereplője ugyan maga a város, amelyben játszódik, a fókuszban azonban mégis a Tom Hanks által alakított meleg férfi, Andrew Beckett ügyvéd áll. Az AIDS-ben szenvedő férfi betegségének nyilvánvaló jelei miatt elveszíti állását, ezért bírósághoz fordul, hogy bebizonyítsa elbocsátásának jogtalanságát. Az erős akaratú és kitartással bíró férfi karakterdrámája azonban a másik főszereplővel, az őt védő Joe Millerrel (Denzel Washington), az országszerte ismert sztárügyvéddel lesz igazán teljes.

tom_hanks_philadelphia

Kettőjük megítélése, egymáshoz való viszonya pontról pontra szépen változik meg a film során; az előítéletekkel sújtott tárgyalás, a minden irányból hergelhető közvélemény és persze leginkább az ügyvéd kolléga álláspontjának folyamatos változása az egész korszaknak tart tükröt: hányadán állunk a más nemi identitással és az ebből hátrányt szenvedőkkel? Be tudjuk-e fogadni a tőlünk eltérőt, meg tudjuk-e találni a közös pontokat, vagy megmarad az ellentétek kontúrozása? Jonathan Demme két Oscar-díjat nyert alkotása (amelyből az egyiket éppen maga Tom Hanks vitte el) ezekre a kérdésekre segít megtalálni mindenki saját válaszát. (Sergő Z. András)

 

8. Számkivetett (2000)

A kétezres évek legelején még csont nélkül el lehetett adni egy filmet pusztán egy A-kategóriás színésszel, noha ebbe a csoportba csak kevesen tartoztak – Tom Hanks volt az egyikőjük. A Számkivetett pontosan azt nyújtotta, amit a nézőknek ígért: Hanks emberfeletti teljesítményét. A filmet két évig forgatták, a szerep kedvéért a színész először felszedett 23 kilót, hogy egy pocakos középkorú férfinak tűnjön, felvették a kezdőjeleneteket, majd leállították a forgatást egy évig. Ez idő alatt fogyott 26 kilót és szakállat növesszen, hogy a végletekig hitelesen formálja meg a lakatlan szigeten maradt embert.

tom_hanks_szamkivetett

Érdekes módon azonban a valódi bravúr nem ez volt, hanem az, hogy a színész képes volt másfél órán keresztül teljesen egyedül lekötni a néző figyelmét. Más oldalról megközelítve sem a fogyás maradt emlékezetes, a popkultúrába a főhős személyiségjegyekkel felruházott röplabda barátja, Wilson, valamint munkahelye, a FedEX sokkal mélyebben bevésődött. A Számkivetett az év egyik legnagyobb anyagi sikere volt a tengerentúlon, Hanks viszont nem érte el a célját, nem sikerült megszereznie harmadik Oscar-díját – Russel Crowe elorozta előle a Gladiátorral.  (Tóth Nándor Tamás)

 

7. Felhőatlasz (2012)

Az utóbbi évek legvitatottabb európai meglepetésfilmjében Tom Hanks – mint a többiek is – számos szerepet alakít egyszerre: a korokon átívelő történetben, mintha reinkarnálódna, játszik gyilkos hajóorvost, félénk atomfizikust, bunkó sportcelebet, és ő a történet narratív keretét megadó neoprimitív bennszülött is. (Még két kisebb másik karakter is övé.) Nem meglepő, hogy mindegyik szerepben profin alakít – nehéz elképzelni egy gyenge Tom Hankset manapság. Az viszont igenis meglepő, mekkora élvezettel lubickol ebben a játékban.

Hanks öröme látványos már abban a mindössze egy-két percnyi játékidőben is, amikor a sértődött, durva, hirtelen celebbé lett boxoló bőrébe bújik (bár még az extravagáns arcszőrzettel is túl jóindulatú az arca a hitelességhez). Legfontosabb szerepében, a bennszülött Zacharyéban viszont egyenesen karrierje egyik legérdekesebb alakítását nyújtja. A szerep egyszerre játszik rá Hanks ártatlan imázsára (a naiv bennszülött régi toposz), és a színész transzformatív képességeire (Zachary rendkívüli külső és belső utazáson esik át). Míg a színész a legtöbbször komoly szerepeket kap, ebben a játékos alkotásban kibontakoztathatja szélsőségesebb, kísérletezőbb, bátrabb arcát is.

tom_hanks_felhoatlasz

Talán éppen ez a lehetőség tette Hankset a film gyártásának egyik vezérlő erejévé. Bár a vakmerő vállalkozás sokszor csaknem csődbe ment, Tom Hanks a saját pénzével és példamutatásával támogatta a gyártást, elsőként ült a gépre minden egyes alkalommal, amikor a produkció csaknem odaveszett, és nagy szerepe volt a többi színész bátorításában is. (Havasmezői Gergely)

 

6. A szerelem hálójában (1998)

Nora Ephron a Joe és a vulkán és A szerelem hullámhosszán után harmadszorra is összeterelte Tom Hankset és Meg Ryant, hogy sok viszontagság után ismét egymáséi legyenek. A László Miklós bűbájos színdarabjából, az Illatszertárból készített adaptációban Kathleent (Ryan), a sarki könyveskuckó tulajdonosát online elvarázsolja NY152 – nem is sejti, hogy a nickname alatt Joe Fox (Hanks) könyvesmogul áll, aki megpecsételni boltjának sorsát.

tom_hanks_a_szerelem_halojaban

Minden idők egyik legkedvesebb romantikus komédiájában Hanks idézhető idézetek tömkelegével kényeztet minket és szerethetőbben játszik, mint valaha. Érzékeny és vicces, szemlátomást lubickol Fox szerepében. Tökéletes párost alkotnak Ryannal – nem véletlen, hogy kettősük 2015-ban ismét összeállt Ryan első rendezése, az Ithaka kapcsán. (Molnár Kata Orsolya)

 

5. Halálsoron (1999)

Frank Darabont A remény rabjai után ismét börtöntémához nyúlt, méghozzá sikerrel. A rendkívüli karriert befutó Halálsoron fő érdeme a történet szentimentalizmusa mellett a karakterek kidolgozottsága és szerethetősége. Az újabb Stephen King-adaptáció főhősei Paul Edgecombe (Tom Hanks), a Cold Mountain fegyház tisztességes börtönőre és a végrehajtására váró rab, John Coffey (Michael Clarke Duncan). A film flashback szerkezetű története több mint 3 órás, azonban az önmagával szemben felállított értékekben elbizonytalanodó, legbelül humanista Paul karaktere nemcsak abszolút hiteles Tom Hanks játékának köszönhetően, de a személyiségében végbemenő változások ritmust adnak a történetnek, amely így egy pillanatra sem válik vontatottá.

tom_hanks_halalsoron

Itt még gondolhatnánk, hogy mindezt Duncan szintén kítűnő játéka segíti, azonban az egy évvel később készült Számkivetett bizonyítja be, hogy Hanks egyedül is képes elvinni a hátán egy filmet. Érdekesség, hogy a film korai fázisában John Travolta neve merült fel Paul szerepére. (Szin Karolina)

 

4. Ryan közlegény megmentése (1998)

Steven Spielberg háborús filmje ma már az egyetemes filmklasszikusok Pantheonjában foglal helyet, legfőképpen a modern hadviselés sokkolóan szikár, brutális és realista ábrázolásmódja miatt, ami azóta az egész műfaj látványesztétikumába beleivódott. De a halál és pusztítás örvényszerű ábrázolása ellenére is végig jelen van a rendező mélyen humanista látásmódja is, amely szerint a háború őrületében csak két dicsőség van: a túlélés és egy másik ember életének megmentése, akár az önfeláldozás által.

tom_hanks_ryan_kozlegeny_megmentese

Maga a film egésze kissé túlragyogja a benne lévő színészeket, de természetesen Tom Hanksnek kulcsszerep jut a csapatvezető John Miller-ként, akit egyszerre keménykezű, ugyanakkor mélyen empatikus, sokszor saját magával is küzdő katonaként ábrázol Hanks. Emberközeli és erőteljes játéka pedig rengeteget tesz azért, hogy a harctér borzalmainak megjelenése és kontrasztba állítása a bajtársisággal még hitelesebb és erőteljesebb legyen. (Szabó Kristóf)

 

3. Apolló 13 (1995)

Ahogy a film csaknem tökéletes valósághűségéről híres, Tom Hanks alakítása is a tökéletes beleélésre alapul. Jim Lovell parancsnok szerepében Hanks az ideális, ám egyszerre reális NASA-asztronauta: egy álmodozó, aki a Holdra vágyik, egy technokrata szakember, aki kívülről ismeri az űrhajó rendszereit, egy parancsnok, aki egyszerre ura és barátja a csapat tagjainak, s amellett férj és apa.

tom_hanks_apollo_13

Hanks alakítása csöppet sem látványos ebben a filmben (ellentétben a Felhőatlasszal), inkább visszafogott. Azonban roppant kifejező. Az Apollo 13 őrült történetét nem is volna lehetséges átadni az emberi oldal beleérző ábrázolása nélkül: a félelmek és a kitartás adják a történet lényegét. A film minden nagyszerű pillanata, ami az űrkutatást ünnepli, háttérbe szorul az asztronauták portréja mellett. Hanks, a National Space Society tagja, az emberes űrrepülés híres támogatója, számos oktató és dokumentum-produkció producere ezt mélyen megértette. (Havasmezői Gergely)

 

2. A kárhozat útja (2002)

Gengszterfilm, road movie és dráma. Sam Mendes rendezése e  három zsáner klasszikus motívumait kombinálja, egyedi megközelítésben. A Collins-Rayner szerzőpáros fekete-fehér képregényén alapuló film története tulajdonképpen egyszerű: klasszikus gengszter-sorstragédia, apa-fiú kapcsolatok szövevényes érzelemlabirintusával a háttérben. Michael Sullivan (Tom Hanks) mintaapa és gengszter, munkaadója (Paul Newman) – egyben kvázi nevelőapja – elől kénytelen menekülni fiával (Tyler Hoechlin), aki véletlenül látott valamit, amit nem kellett volna.

tom_hanks_a_karhozat_utja

A szereplők szűkszavúak, ám az apró gesztusok mellett Conrad Hall legapróbb részletekig kidolgozott, gyönyörű, sötét tónusú képei és a Thomas Newman által komponált filmzene is visszatükrözik lelki rezdüléseiket, – az összhang tökéletes. Olvadó hó az úttesten, lassan hulló vízcseppek pedig még soha nem voltak ennyire emlékezetesek, mint ebben a filmben. Tom Hanks számomra mindenképpen egyik legmeghatározóbb alakítását nyújtja a szomorú, egyszerre szikár, mégis esendően naiv bérgyilkos alakjában. (Mlinárik Mariann)

 

1. Forrest Gump (1994)

Sokan hiszik, hogy színészi „ajándék” értelmi fogyatékos vagy egyéb rendellenességgel küzdő karaktert alakítani, hisz relatíve markáns és – tetszik vagy sem – alapvetően érzelemkiváltó jegyek sora jut azonnal a néző eszébe. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb és bonyolultabb: éppen a berögződések és klisék hada között kell emberinek és hitelesnek maradni, úgy, hogy a sajnálat és szánalom mellett észrevehessük és megláthassuk az adott figura egyéb jellemzőit is. Tom Hanks pedig kitűnően veszi a feladatot, és talán élete alakítását nyújtja Forrestként – miatta az máig a film, ami.

tom_hanks_forrest_gump

A világ minden mocska, minden bűne egyszerre alakul át valami elnyomó, mégis banális masszává, ahogy a jámbor, naiv és kitartó Forrest gyermeki énjén át követhetjük végig mind az amerikai történelem egy szakaszát, mind az emberi történelem egészét. Háború, betegség és az öregedés furcsa hármasába helyezi főhősét az alkotás mi pedig minden izgalmas, gazdag vagy tanulságos történetszál közepette is csak a pedánsan felöltözött, a padon ücsörgő és mesélő Forrestet látjuk magunk előtt. A filmtörténet egyik legszerethetőbb karaktere a filmtörténet egyik legszerethetőbb színészétől. (Kajdi Júlia)

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com