Magazin

Túlélés – A Csatahajóval megbukott rendező új filmje kasszát robbantott (Box Office január 10-12.)

A túlélő (Lone Survivor) Mark WalhbergVáratlanul nagy sikert produkált a Mark Walhberg főszereplésével támogatott A túlélő. A kritikusok által elismert, a nézők által imádott mozit eddig hanyagolták a díjszezonban, a lendületes rajt hatására ez viszont megváltozhat. A díjazók kedvencei eközben rendre csalódást keltő teljesítményt nyújtanak.

Két hét szűk körű vetítés után közel háromezer mozi által vette műsorra A túlélőt (Lone Survivor, magyar bemutató: február 6.), ami rögvest óriási sikerrel debütált a széles közönség előtt. 38,5 millió dolláros bevételével szinte azonnal visszatermelte gyártási költségeit (40 millió) Peter Berg katonai drámája, amelynek a 150 millióra is reális esélye van a nézők rendkívül pozitív megítélése folytán.

A túlélőről e rovat hasábjain két hete írtunk, akkor azonban még nem volt egyértelmű a közönség határozott állásfoglalása a film magas színvonala mellett. A kritikusok ennyire nem voltak lelkesek, azonban a közösségi portálok miatt egyre fontosabbak a pozitív nézői visszacsatolások, ennek ékes példája lesz Mark Walhberg új durranása. Megvan tehát az év első meglepetése, és egy újabb üzenetet kap Hollywood arra vonatkozóan, hogy a jövőben az emberek szerint jó filmek még több bevételt hoznak, a rosszakat pedig még hamarabb süllyesztőbe küldenek.

A túlélő (Lone Survivor)
A túlélő (Lone Survivor)

Tovább folytatódik a Jégvarázs (Frozen, magyar bemutató: december 5.) diadalmenete, nézettsége megint csak minimálisat csökkent, és bemutatásának nyolcadik hetében is 15 millió feletti bevételekre tesz szert a mese. Bár valószínűleg nem fog bekövetkezni, de van rá esély, hogy végül a Disney birtokolja 2013 legsikeresebb animációjának címét – ehhez még 50 millióra van szükségük a hercegnőknek.

Hazánkban harmadik hete óriási nézettséggel fut A Wall Street farkasa (The Wolf of the Wall Street, magyar bemutató: december 26.), és úgy tűnik, az Egyesült Államokban is egyre jobban rátalál a közönségére a Leonardo Di Caprio-mozi. Relatív értelemben annyira sikeres már szinte biztosan nem lesz Martin Scorsese filmje, mint Magyarországon, viszont várhatóan átlépi az egykor álomhatárnak számító százmillió dollárt. Ezzel szemben a vele egyszerre indult, nagyjából azonos költségvetéssel bíró Walter Mitty titkos élete (The Secret Life of Walter Mitty) már a 13. helyre esett vissza, és igen rövid időn belül bukásként távozik a tengerentúli mozikból.

A hét egyetlen új premierje volt a Herkules legendája (The Legend of Hercules, magyar bemutató: január 30.), és azonnal el is hasalt az Egyesült Államokban. A 8,6 millió dollár nagyon kevés a 70 milliós költségvetéshez képest, és bár ez csak az első hétvége bevétele, a bukás bélyege miatt esélye sincs legalább a büdzsé felének visszatérítésére sem.

Herkules legendája (Legend of Hercules)
Herkules legendája (Legend of Hercules)

A Renny Harlin (Cliffhanger – Függő játszma, Még drágább az életed) rendezte szandálos film elképesztően negatív véleményéket váltott ki az amerikai kritikusokból: „olcsónak tűnő, rossz színészekkel teletűzdelt és unalmas”. A nézők ennyire azért nem voltak lesújtók, de közülük is csak igen kevesen értékelték pozitívan a mozit, és ez tovább rontja a Herkules legendájának reményeit.

Nehéz megérteni, hogyan adhatott ilyen sok pénzt a Millennium Films erre a mozira, hiszen az Egyesült Államokban nem igazán vevők a történelmi filmekre (ennek ellent mond, hogy idén lesz még egy Herkuleses premier Dwayne Johnosonnal a címszerepen, ez lesz a nyáron érkező Hercules: The Thracian Wars). Talán a főszereplőnek leszerződtetett Kellen Lutz kapcsán azt hitték, az Alkonyat-rajongók tömegével veszik majd a jegyeket, pedig az már többször kiderült, a hisztéria nem színészi képességeik kapcsán alakult ki, hanem a szerep kapcsán. A világ többi részén viszont jószerével ismeretlen a főszereplő neve, márpedig az aktuális tendenciák azt mutatják, a nemzetközi piacokon jóval nagyobb húzónevet jelenthet egy-egy sztár.

Persze néhány név az Egyesült Államokban is képes becsábítani a közönséget, ékes példa erre az Amerikai botrány (American Hustle, magyar bemutató: január 23.), amelynek bevétele épp a héten lépte át a 100 millió dollárt. Bár most kissé lanyhult az érdeklődés, a Golden Globe-díjak és csütörtöki Oscar-jelölések újabb lökést adhatnak David O. Russel vígjátékának, és az már szinte biztosan elég lesz a 150 millióhoz.

Amerikai botrány (American Hustle)
Amerikai botrány (American Hustle)

A díjszezon folyamán sok elismerésben részesülő mozik közül viszont bevételi szempontból sajnos az Amerikai botrány a kivétel, és ez éppen a legutóbbi hétvégén vált egyértelművé. Meglepő fordulatok persze még bekövetkezhetnek, most azonban elég reménytelennek tűnik négy, sokat méltatott dráma helyzete. Az Augusztus Oklahomában (August: Osage County, magyar bemutató: január 16.) még viszonylag jó helyzetben van, hiszen a legutóbbi hétvégén már 7,3 milliót tudott begyűjteni, noha még mindig 1000 kópiaszám alatt jár, itt viszont nagy segítséget jelent az eredeti darab évek óta töretlenül tartó Broadway-sikere.

Az eddigi mindenki által dicsért A nő (Her, magyar bemutató: február 6.) viszont már nem volt képes tartani a limitált vetítés idején tapasztalt fokozott érdeklődést a nagyközönség előtt. Több mint 1600 új moziban vetítették a múlt hétvégén, mégis csak 5,4 milliót tudott összegyűjteni. A kudarcot az az érték mutatja a leginkább, hogy az egy teremre eső jegyeladás átlaga alacsonyabb volt a Herkules legendájánál.

Ennél jóval kisebb mértékben növelték a Coen-tesók által dirigált Inside Llewyn Davis kópiaszámát (156-ról 729-re), mégis A nő alá csökkent a mozinkénti átlaga. Bejött tehát, amit korábban is mondtam: ami a New York-iaknak kihagyhatatlan, az nem biztos, hogy ugyanúgy megmozgatja az ország többi részén élőket. És a társaihoz hasonlóan a Nebraska sem találja közönségét, még mindig 1 millió dollár alatti összegeket gyűjt csak Alexander Payne drámája.

Az éhezők viadala - Futózűz (The Hunger Games - Catching Fire)
Az éhezők viadala – Futózűz (The Hunger Games – Catching Fire)

A tavaly bemutatott mozik kapcsán a legfontosabb fejlemény, hogy Az éhezők viadala – Futótűz (The Hunger Games: Catching  Fire, magyar bemutató: november 21.) összbevétele körülbelül péntek éjfélkor átlépte a Vasember 3ét, ezzel 2013 legsikeresebb filmjévé vált. A díjesélyes drámák térnyerése rendkívül negatív hatást gyakorolt néhány mozgóképre, A pofon egyszerű (Grudge Match, magyar bemutató: március 27.) talán a legnagyobb elszenvedője ennek, hiszen míg a múlt héten egészen jó számokat hozott, most a mozik harmada levette műsorról, így az utolsó esély is elveszett a költségeinek hazai megtérítésére (hazának ellenben a nyakamat rá, hogy óriási siker lesz). És bár nem tavalyi, hanem már 2014-es premier, de a másodikról a kilencedik helyre zuhant vissza a Paranormal Activity: The Marked Ones – nem csoda, hogy már a kitalálók is le akarják zárni a szériát.

Eddig sem volt szegényes a kínálat a mozikban, a jövő héten ennek ellenére négy széleskörű premier is érkezik. A legnagyobb esélye az első hely megszerzésére mégis szerintem A túlélőnek van, de ide várják a Jack Ryan: Árnyékügynököt és az afro-amerikai humoristapáros főszereplésével készült Ride Alongot is a producerek. Rajtuk kívül lesz még animáció (A mogyoró-meló) és horror is (Az ördög ivadéka), hogy teljes legyen a választék.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com