Magazin

Wagner kivetített álma – A Robert Lepage Ringje és a Wagner álma című dokumentumfilm

tumblr_l9lb0sWxqs1qc4gp6o1_1280Vannak azok a csodálatos együttállások, mikor egy ötletből és számtalan ember együttműködéséből valami egyszeri és megismételhetetlen születik, melynek művészi értéke megkérdőjelezhetetlen, ráadásul tömegeket gyönyörködtet. Mikor 141 évvel a Das Rheingold ősbemutatója után az utca embere szakadó esőben ülve nézi végig a két és fél órás előadást a Times Square-en, nem beszélve a több ezer emberről, akik a világ legkülönbözőbb pontjain és időzónáiban élőben követik ugyanezt az előadást – ilyesmire megéri éveket várni, megéri egy csaknem negyvenöt tonnás színpadi díszletet bekommandózni a Met-be, és pláne megéri róla dokumentumfilmet forgatni.

A Robert Lepage-féle Ring-ciklus

2006-ban Peter Gelb a Metropolitan Opera igazgatója fejébe vette, hogy némi koncepcióváltással és nemzetközi összefogással, felborzolva az operarajongói kedélyeket, újra a zenei élet központjává teszi az intézményt,  megújítva az addigra kissé fáradt, elavult repertoárt. Gelb egyik nagyszabású, egyben legnagyobb kockázattal járó terve egy látványosabb, formabontóbb Wagner-rendezés volt, mellyel felkeltheti mind a kritikusok, mind rajongók tömegeinek figyelmét.

Ennek megvalósítására a kanadai Robert Lepage-t, a kortárs színházi szféra elismert művészét kérte fel, aki nemzetközi hírnevét leginkább egy Las Vegasban újra és újra bemutatásra kerülő Cirque du Soliel shownak köszönhette, ugyanakkor Berlioz operáját, a Faust elkárhozását is színpadra vitte már a Met-ben – korábban mind a magaskultúrában, mind a mainstreem szórakoztatóiparban bizonyított. Az eredeti Wagner-partitúrát a Lepage-féle látványvilágra alkalmazva, a legnevesebb operaénekesek közreműködésével, nagy eséllyel indultak neki az alkotók egy minden korábbi Wagner-interpretációt felülmúló, valóban a nagyközönségnek készülő előadás megvalósításának.

A wagneri életmű egyik csúcsa minden kétséget kizáróan a négy operából álló A Nibelung gyűrűje, más néven Ring-ciklus, melyet a szerző évtizedeken át írt, majd a teljes (megközelítőleg tizenöt és fél órás) mű bemutatására operát építtetett Bayreuthban. Wagner annak idején nem volt megelégedve a Ring 1876-os bemutatójával, tovább akarta fejleszteni azt. Elképzeléseit a Gesamtkunstwerk koncepciójába bontakoztatta ki, melyben a korábban háttérbe szorult, esetleg nem használt művészeti elemek – szöveg, hangok, zene, előadásmód, koreográfia wagners-dream-c-ken-howard_0829és díszlet – egyszerre lépnek működésbe, szintézisük révén egy totális és katartikus élménnyé válik a mű egésze.

A germán, illetve skandináv mítoszok és népmesék elemeiből építkező Ring-ciklus színpadra vitelének terve 2004-ben kezdődött, mikor Lepage egészen a gyökerekig ásva, az Edda-énekek helyszínére, Izlandra utazott, hogy ihletet merítsen. Az ottani látvány – láva és jég egymásmellettisége és kölcsönhatásai – egy tektonikus földmozgásokat idéző, stilizált díszletbe oltva jelent meg előtte, így jöhetett létre a több ezer kilogrammos, egymás mellett elcsúszó alumínium elemekből álló Ex Machina (A Gép) elnevezésű díszlet-együttes. A messziről nézve egyszerű és letisztult, a valóságban több ezer kilogrammos, részleteiben végtelenül komplex díszlet minden egyes eleme összefügg egymással, egyben tökéletes vetítő felület, amely további rétegeket és látványelemeket teremthet a műnek. Az Ex Machina folyamatosan jelen van a színpadon, mégis, mint a wagneri Leitmotif jelenetről jelenetre, operáról operára változik. A hatalmas díszlet nem csupán az alkotókat, a szereplőket is kihívás elé állította, hisz Lepage, mintha artisták volnának, időnként szabályosan a levegőbe lógatta operaénekeseit.

A „Lepage, Levine és Gelb Ring” néven elhíresült interpretáció (Maestro James Levine a Met korábbi vezető karmestere, aki egészségügyi állapota miatt csupán az első két előadást vezényelhette, a másik kettőért Fabio Luisi felelt) féléves szünetekkel 2010 és 2012 között került bemutatásra. Dokumentumfilm készült a premierekről és annak előkészületeiről Wagner álma címmel, a HD vetítések különböző kivetítőkön, televízióban és Blu-ray lemezen is megjelentek. Hogy élőben vagy vetítve élvezetesebb az előadás, nézője válogatja, mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de a hangzás és az élmény tekintetében talán továbbra is jobb bent lenni, mint odakint.MetRing8

Wagner álma

Susan Froemke filmje köztudottan jót tett a Lepage-féle Ringnek, hiszen az előadás mögött rejlő erőfeszítések meggyőzték a szkeptikusokat is, akik korábban fenntartásokkal figyelték a Met újító törekvéseit. A filmben a legelső elvetett magtól (Lepage izlandi útjától) egészen, míg Az istenek alkonya végén le nem megy a függöny, a kulisszák mögül izgulhatjuk végig az eseményeket, bepillantást nyerve a részletekbe – , hogy az egyik sellő miként küzdi le tériszonyát a nyolc méter magas díszleten, vagy a Brünnhildét alakító Deborah Voigt hogyan botlik meg első színpadra lépése során a Rajna kincse premierjén. Ám ezeknél az egyébként izgalmas részleteknél fontosabb, hogy a film miként jeleníti meg az eközben zajló lelki folyamatokat, hogy hány ember alázatos és kitartó munkáján keresztül valósulhat meg egy ilyen nagyszabású projekt. Közelről ismerhetjük meg a főszereplőket – kit és pályája melyik szakaszán ért a felkérés, illetve hogyan nő fel egy-egy énekes az általa alakított szerephez, mind az előadásmódot, mind hangját illetően.

Az előadás megvalósulását a legapróbb részletekig végigkövető dokumentumfilm, egy különálló műalkotás. Túlmutat, elemelkedik tárgyától, hiszen nem csupán egy Wagner-interpretáció előkészületeit mutatja be, hanem egy csapat rendkívül tehetséges embert, akik miközben óriási nyomás alatt állnak, együttesen építenek valamit.  Innentől szólhatna akár a piramisépítésről, akár a Marsra szállásról, ha akkora beleélést vált ki a nézőből, mint ez a film, akkor univerzálissá tudott válni – többről és másról is beszél, mint a konkrét projekt.

Wagner álma (Wagner’s Dream)

színes, amerikai dokumentumfilm, 115 perc, 2012

rendező: Susan Frömke

operatőr: Don Lenzer

vágó: Bob Eisenhardt

IMDb

Vághy Anna

Az ELTE film és magyar szakos hallgatója voltam, így az égvilágon semmi különös nincs abban, hogy imádok írni és filmeket nézni. Abban sincs, hogy hatalmas lelkesedéssel gyártok elméleteket (apró és egészen lehetetlen összefüggésekből is), abban inkább, hogy csak ritkán állják meg a helyüket, de kellő türelemmel és humorérzékkel talán szórakoztatóak, olvasója válogatja.

Filmek: Rendezőóriások, műfajiság és szerzőiség határai és leginkább e határok feszegetői izgatnak hosszan és töretlen szenvedéllyel – Kubrick, Tarantino, Coppola és leánya, Lynch, Lars von Trier, Cronenberg, Tarkovszkij, Terry Gilliam, Gondry, Nolan, Wes Anderson és Woody Allen (de az szerelem!).

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com