zsigmond_vilmos„Amatőr fényképész vagyok, aki szereti elkapni a pillanatot” – mondta el az idén 85 éves Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr az MTI-nek abból az alkalomból, hogy a pénteken kezdődő Budapesti Tavaszi Fesztivál az ő fotókiállításával nyílik meg.

Mint fogalmazott, a tárlat számára is meglepetés lesz, hiszen nem ismeri valamennyi képet, ő a negatívokat bocsátotta a kurátorok, Tomas Opitz és Puskás Bea rendelkezésére. Az eddig még soha be nem mutatott fotókra építő kiállítás április 10-től június 21-ig lesz látható a Ludwig Múzeumban.

Zsigmond Vilmos felidézte: a 85. születésnap alkalmából megvalósuló tárlat ötlete barátjától és üzlettársától, Romwalter Bélától származik.

Hirdetés

„Az elején nem tetszett az ötlet, nem gondoltam, hogy van elég jó képem hozzá” – fogalmazott a Szarvasvadász, a Harmadik típusú találkozások vagy a Fekete Dália alkotója. Megjegyezte: ő csak negatívokat küldött a két kurátornak, ők válogatták, nagyították ki a fényképeket. „Találtak egy csomó olyan képet, amelyeknek a létezéséről nem is tudtam” – tette hozzá.

A tárlat legkorábban készült fotói az 1950-es években készültek, Zsigmond Vilmos főiskolán töltött éveiben, amikortól komolyabban elkezdett a fotográfia iránt érdeklődni. Szerinte ezeken a fotókon a tanulás folyamata látszódik, amely 1956-ban szakadt meg, amikor az Egyesült Államokba emigrált, ám a fotózást ott sem hagyta abba.

„Az amatőr képeknél sosem lehet tudni, mi lesz belőlük, 50 év után még akár művészi felvételek is válhatnak belőlük” – jegyezte meg nevetve.

Felidézte azt is, hogy 1956 novemberében, amikor elhagyta az országot Kovács László operatőr társaságában, sok ezer méternyi filmfelvételt vitt magával. „A forradalomról készített felvételeim filmen élnek” – fogalmazott, példaként említve Erdélyi István Magyarország lángokban című művét és a Hungarian Revolution című, Kovács László nevével fémjelzett alkotást. Megjegyezte, hogy akkoriban az ő nevük sem volt feltüntetve a filmen, mivel az több alkotó munkájaként született, és a Magyarországon maradtak retorziókra számíthattak volna.

A képanyagot értékelve szólt arról is, hogy kevés személyes vonatkozású fénykép lesz látható a tárlaton, mint ahogy a forgatásokon is csak akkor vette elő a gépet, ha nem foglalkoztattak standfotóst.

Mint fogalmazott, a legtöbb kép a fényhatásokra épít, kedvelt időszakai között van a napkelte, az alkonyat, emellett nagyon szeret víz mellett fényképezni, tenger- és folyóparton. „Amatőr fényképész vagyok, aki szereti elkapni a pillanatot” – tette hozzá.

Szólt arról is, hogy a fényképezésnél is ugyanaz érdekli, mint a filmezéskor: a fény-árnyék játék. Ma már főleg azért fotóz digitális kamerával, mert így utólag is korrigálhat a felvételen, például gyakran fekete-fehérré változtatja az amúgy színes képet, esetleg egy-két színt meghagy benne.

„Az utóbbi években ez volt a mániám” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy hasonlóan járt el több filmjében is, például a Brian De Palma rendezte Fekete Dáliában. Mint fogalmazott: mindig is szerette a fekete-fehér filmeket, különösen a film noirt, sok rendező pont ezért a képi világért keresi a vele való közös munkát ma is, hiszen nála nem a színek dominálnak.

„Nem szeretem, ha a színek túl sokat beszélnek” – jegyezte meg, hozzátéve, hogy számára nem is annyira a fény fontos, hanem az árnyék, lámpákat is az árnyékok kedvéért használ.

Arra a kérdésre, hogy mennyire nyitott most Hollywood az európai filmnyelvre, azt felelte, hogy sok rendező követi az európai trendeket. Ennek a gyökere az 1960-as, 70-es években keresendő, amikor az amerikai filmipar felfigyelt az olyan óriásokra, mint Federico Fellini, Vittorio de Sica, Francois Truffaut, akiknek hatására elindult az amerikai újhullám.

Megjegyezte, hogy sajnos a tengerentúli filmipar másik vonala inkább a vizuális effektekre épít, ezt nagyon unalmasnak látja, mint ahogy a 3D-s filmeket sem tudja értékelni. Ezt azzal indokolta, hogy a ma használatos technika még tökéletlen, fejfájást okoz a nézőnek. Ugyanakkor hangsúlyozta: ha lenne is jobb technika, neki a 3D-s filmek túl „valóságosak”, a művészi erőhöz absztrakcióra van szükség, ezért is hatásosabbak a fekete-fehér filmek.

Zsigmond Vilmos a jelenlegi felkéréseinek részleteiről nem kívánt beszélni, annyit azonban elárult, hogy három filmben fog dolgozni, ha sikerül a büdzsét előteremteniük a producereknek. Szerinte ma Amerikában rengeteg kiváló film készül, amelyek megfelelő promóció híján nem aratnak nagy sikert a pénztáraknál, példaként az idei Oscar-díjas alkotásokat sorolta, amelyek közül kiemelte a Birdmant, Kódjátszmát, A mindenség elméletét és a Whiplasht.

Az operatőr beszélt arról is, hogy mintegy 10 évnyi kemény munka kellett a filmes karrierje elindításához. Ehhez kint élő magyar filmesek segítségét is próbálta igénybe venni, de elutasításra talált. Amikor pedig egy magyar operatőr azt tanácsolta neki, hogy hagyja a filmet, foglalkozzon inkább kereskedelemmel, annyira feldühödött, hogy elhatározta, mindenképp érvényesülni fog az amerikai filmiparban.

Arra a kérdésre, hogy tervez-e részvételt hazai produkcióban – legutóbb Hules Endre 2011-es Halálba táncoltatott leány című filmjét fényképezte –, kitérő választ adott. Szerinte a magyar filmek – Szabó István mozgóképei kivételével – többségében nehezen eladhatóak külföldön, ami mögött „irodalmi problémák” vannak. Ezért üdvözölte a forgatókönyv-alapú, 2011-ben bevezetett magyar filmfinanszírozási rendszert, amely szerinte segíthet abban, hogy jobbá és a mozipénztáraknál is sikeresebbé váljanak a magyar filmek.

, , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments