A Novoplast Csillagok Háborúja játékaA Star Wars nem csak film: a kultúra része, mint Odüsszeusz figurája vagy a Beatles, és így mindannyiunk életében szerepe van.

Mindenkinek van egy csillagokháborúja-élménye, mindenki viszonyul hozzá valahogy, mindenkinek jelent valamit. Van, akinek élete nagy filmélményét. Van, akinek egy becses Lego-készletet. Vagy órákig tartó játékos kalandozásokat. Elcsukló hangú videokazettákat. A szerkesztőség tagjainak ezt:

Hirdetés

 

„ha vége volt a kazettának, kezdte is elölről”

24 évesen láttam elejétől végéig egy Star Wars-filmet: az eredeti Csillagok háborúját kellett megnéznünk egy szemináriumra. Ilyenkor már érthető módon senkiből nem lesz rajongó. Inkább valamiféle kötelességnek éreztem.

Részleteiket viszont biztos láttam milliószor. A bátyám reggeltől estig nézte a nappaliban, ha vége volt a kazettának, már kezdte is elölről. Én meg persze dacból is utáltam – mert mindent utálni kell, amit a tesód szeret – és a Vissza a jövőbe-trilógiát néztem folyamatosan, már ha odaaengedtek a lejátszóhoz. Titkon irigyeltem a bátyám nem csak SW-rajongását, de filmrajongását is, és miatta kezdem el én is mániákusan foglalkozni a filmekkel, gyűjteni minden infót, fejből ismerni a rendezők és színészek neveit és filmjeiket.

Forrás: http://feelingthefury.blogspot.hu/

Kép: http://feelingthefury.blogspot.hu/

Szépen lassan rám maradt a bátyám összes Cinema magazinja. Most ő minden filmet amerikai propagadnának tart, én meg a franchise-okat, folyatásokat és rebootokat untam meg eléggé. Ha kényszerítenének se nézném meg Az ébredő Erőt. Talán csak egy kivétellel: ha a bátyám karácsony előtt azt mondaná, nézzük meg együtt. (Bartal Dóra)

 

„vérre menő harcok egy-egy ritkább matricáért”

Tekintve, hogy éppen a Baljós árnyak születésének pillanatában jártam abban a korban, amikor az ember elkezd érdeklődni a Star Wars-univerzum iránt (9-10 évesen), értelemszerűen ez a film határozta meg hozzáállásomat a sorozathoz. Mint minden gyerek, én is imádtam a filmet (ma már ez azért egy kissé megváltozott), ám nem is ez a legmeghatározóbb élményem, hanem a hozzá kapcsolódó matricás album, illetve a végtelen számú Lego.

Star Wars matrica-album.

Star Wars matrica-album.

Osztálytársaimmal vérre menő harcok folytak egy-egy ritkább matricáért. Amikor anyukámmal vásárolni mentünk, annyi csomagot vetettem, amennyit lehetett, hátha abban van a hiányzó darab. Ez természetesen soha nem lett meg, ezért meg kellett rendelni, ám az már nem okozott olyan kéjes örömöt, mint amikor felbontottam a csomagot és megtaláltam egy régóta áhított darabot.

A matricás album mellett a legbecsesebb kincsem egy Lego Gungan tengeralattjáró volt, éjt nappallá téve azzal játszottam: olyannyira lényem részévé vált, hogy még mindig őrzőm szekrényemben. A film emléke egy kissé már megfakult, de a játék a miniatűr figurákkal (földön, vízen, levegőben) olyan élénken él emlékezetemben, mintha tegnap lett volna. (Dunai Marcell)

 

 

„szinte benne éltünk”

A Csillagok háborúja kiskorom óta természetes része az életemnek, elsősorban annak köszönhetően, hogy az általános iskolai legjobb barátom hatalmas rajongó volt. Ugyan én egy kicsit jobban szerettem A Gyűrűk Urát, harmadik barátunk pedig a Harry Pottert, azért mindhárman jól ismertük a másikak kedvencét is. Imádtuk ezeket a fantasztikus világokat, nagy szakértők voltunk, minden szünetben róluk beszélgettünk, szinte bennük éltünk. Mondjuk jellemző, hogy bár A klónok támadását tíz évesen moziban láttam, sokkal jobban megmaradt az egyik vetítés előtti reklám: A Gyűrűk Ura: A két torony előzetese teljesen letaglózott.

markhamillstarwarsAz említett srác tekintélyes Csillagok háborúja-gyűjteménnyel büszkélkedett. Vicces jeleneteket játszottunk a figuráival (például Titanic-paródiát Star Wars karakterekkel, egy építőkockából kialakított hajón). Tőle kaptam kölcsön a könyvváltozatokat (valamiért az ötödik rész nem volt meg neki, és ezt sokáig filmben sem láttam, így kicsit nehéz volt áthidalni a negyedik és hatodik közti szakadékot). Ő volt az, aki készített nekünk egy tesztet is, amiben jó nehéz kérdésekre kellett válaszolnunk, de plusz pontot kaptunk, ha lerajzoltuk R2D2-t. Mindhármunknak adott Star Wars-jellegű nevet is; sajnos a sajátomra már nem emlékszem.

Azóta ez a barátság megkopott, a rajongásom is szolídabb mederbe terelődött, de azért elfogadnék egy halálcsillagos gofrisütőt, és persze alig várom, hogy az új rész is elvarázsoljon. (Gyöngyösi Lilla)

 

 

„gagyin megrajzolt kartonpapír figurák csiricsáré táblán”

Sajnos én azon szerencsétlen emberek táborát erősítem, akiknek a Csillagok háborúja eleinte nem a látványos fénykardpárbajokat, az „Én vagyok az apád!” mondatot, de még csak nem is a párafarmra tévedő vicces droidokat jelentette. Nem, én dinamittal próbáltam felrobbantani a Halálcsillagot akkor, amikor még azt sem tudtam, kik azok a fehérruhás vödörfejű szerencsétlenek, akikből mindenkinél több van.

Néhányan talán ráismertek – és ha így van, akkor őket éppúgy szívből sajnálom, mint múltbeli önmagamat –, hogy a Novoplast Kft. bármiféle engedélyek vagy jogok nélkül kiadott szörnyszülöttéről, a Csillagok háborúja-társasjátékról van szó.

A Novoplast Csillagok Háborúja játéka

A Leia hercegnő kiszabadításának jelenetét felelevenítő játékban gagyin megrajzolt kartonpapír figurákkal kellett egy csiricsáré táblán dinamitokat cipelni egyik helyről a másikra (a felkelőknek a hajójukat tartó sugárnyalábok tövébe, a birodalmiaknak az Ezeréves Sólyomra), hogy aztán Darth Vader és Obi-Wan hatalmas robbanások közepette küzdhessen meg egymással.

A legtöbbször persze a szabályokat figyelmen kívül hagyva, csupán gyermeki fantáziámra támaszkodva eresztettem össze a feketeruhás csávót és vödörfejű szolgálóit a másik bandával, amelyben az emberek mellett robotok és egy tetőtől talpig szőrös fickó is volt. Aztán egyszer megláttam a tévében, hogy ők igazából filmszereplők, és azonnal kialakult a szájtátott rajongás, ami többé-kevésbé azóta is tart. (Hancsók Barnabás)

 

„egyetlen akkord”

Sose voltam rajongó (az emlékezetes vitában szívvel-lélekkel A Gyűrűk Ura mellé állnék), mégis: életem egyik legmélyebb moziélménye a Star Warshoz kapcsolódik. 1999 őszén kimenőt kértem a gimnáziumból és elmentem moziba a Baljós árnyakért. A film nem tett nagy benyomást (bár nem hittem volna, hogy ennyire utálni fogja a világ) – de egy pillanata igen: a legelső, amikor felcsendül John Williams nyitánya.

Abban az egyetlen pillanatban elöntött a mély megrendülés, és megéreztem (akkor először) egy alkotás filmtörténeti jelentőségét: a milliók nyomását, akik várták a filmet, a kulturális hatást, a potenciált – hogy mekkora jelenség a Star Wars, milyen felmérhetetlenül fontos és nagy, és hogy én, mozinéző, íme, a része vagyok. Egy akkord elég volt. (És vajon hány akkord van, amit azonnal felismer az ember?)

A Star Wars olyannyira beágyazódott a populáris kultúrába, hogy észre se vesszük a nyomait: szinte háttérzajjá vált. Millió dolgot veszünk természetesnek, ami nélküle egész másképp lenne (csak egy példa: ez a film szoktatta hozzá a közönséget az űropera műfajához és a Standard Sci-Fi Settinghez). Szóval kivételes pillanat kell, hogy a kulturális háttérből felemelkedjen ez a minden eposzok egyik legnagyobbika: december 18-ra hasonló pillanatot remélek, és bár még mindig nem vagyok rajongó, ott ülök majd éjfélkor, az első akkordra várva. (Havasmezői Gergely)

 

„lelőtték a porszívót”

Először volt az órarend. Nem az enyém volt, egy osztálytársamé, és ez a dizájn volt rajta:

A jedi visszatér régi

Igen, A jedi visszatérnek a magyar fantáziaverziója, a zöld szörnnyel, meg a Halálcsillag-szemgolyóval. Nem tudom, hány éves lehettem akkor, de valószínűleg elég kicsi, mert konkrétan rémálmokat okozott ez az akkoriban nagyon menőnek számító órarend.

Aztán jött a képregény. Unokatesóméknál egy látogatás során cuppantam rá és olvastam ki még ott, a vendégségben. Na, az már a film alapján készült – sajnos csak A birodalom visszavág volt benne.

A birodalom visszavág képregény

De megvolt nekik a könyv is, az egész trilógia. Azt kölcsönkérve ismertem meg igazán, mi is az a Csillagok háborúja. Tetszett, többször elolvastam – és, amikor évekkel később megnéztem kazettán is a filmet, nem okozott csalódást. Igaz, sok meglepetés sem volt benne… Később megnéztem még párszor; mert meg kellett mutatni az öcséimnek, mert meg kellett nézni baráti társasággal „felkészülésképpen” az előzménytrilógiára, meg mert mindig van valaki, aki még sosem látta, és meg „kell” vele nézni – ilyen ez a Star Wars.

Még egy vicces momentum van, ami mindig eszembe jut. Amikor „tilosban” néztük a tesókkal (szüleim épp elvoltak valahol, mi meg a tiltás ellenére bekapcsoltuk a tévét), úgy buktunk le utólag, hogy a legkisebb, még óvodás öcsém elkezdte újságolni, a hazaérkező szülőknek, hogy látta a tévében, hogy „lelőtték a porszívót”. Akkoriban éppen olyan kúpforma porszívónk volt, mint R2D2 – a kissrác arra a jelenetre célzott, amikor a javák karmai közé kerül szegény robot… Kénytelenek voltunk tehát elmesélni, hogy mit néztünk, és azóta is emlegetjük édesapám kérdését: R2D2? Az nem egy együttes? (Pásztor Balázs)

 

„akkor és ott az Erő tényleg működött”

Sosem voltam Star Wars-rajongó, és valószínűleg nem is leszek már az. Számomra nem alapélmény az öreg Obi Wan Kenobi cinkos kitekintése a kardpárbaj végén, nem akarom megérteni az Erő mibenlétét. Fölöslegesnek tartom Chewbacca ajtónyikorgását, és értetlenül állok az Ewok nevű plüssmacik győzelme előtt egy hiperfelszereltségű hadsereggel szemben.

Death star - Halálcsillag

Sőt, nem lehetek elnéző az eredeti trilógia effektjeivel szemben sem, mondván, hogy a 70-es évek végén az nagy szám volt. Nem volt az, hiszen 9 évvel korábban a 2001: Űrodüsszeia sokkal komolyabb látványvilágot teremtett meg.

De amikor 1999-ben Magyarországra érkezett az új trilógia nyitódarabja, a Baljós árnyak, megtapasztalhattam a rajongást. Nem a film miatt, hanem egy közeli rokonom a kitűnő bizonyítványáért cserébe kérte, hogy megtekinthesse a premier napján. A társaság felének ehhez Békés megyéből kellett Szegedre utaznia, és a család apraja-nagyja a Belvárosi Mozi széksorai közt találkozott. Egy film miatt. A Star Wars miatt. Akkor és ott az Erő tényleg működött. (Rókus Ákos)

 

„a kulcsszó: mitológia”

Mondhatnám, hogy nem vagyok Star Wars rajongó, de még csak Csillagok háborúja rajongó sem, mint Szentpály kolléga, legfeljebb amolyan kocarajongó, aki tisztában van a mitológia kisebb-nagyobb részleteivel, és tudja, miért kell együtt röhögni a többiekkel, ha elhangzik a mondat: Luke, én vagyok az apád! Mindezek tudatában furcsán ért a néhány évvel ezelőtti történet, hogy egy régen nem látott általános iskolás osztálytársam második kérdése az volt hozzám: még mindig akkora Star Wars-rajongó vagy?

star-wars-posters-drew-struzan-slice-1

A rövid és velős „nem” után nem úsztam meg, hogy komolyabban visszatekintsek tizenöt évvel korábbi önmagamra: mégis mi az, amit ő annak látott és én nem? Hivatkozott a már ebben a cikkben is megemlített társasjátékra, ami az én kisiskolás koromnak is meghatározó élménye volt, de azért ez kevés. Nekem annak tűnt.

A kulcsszó talán már elhangzott: mitológia. Talán ezért olyan népszerű, ezért alkot külön kategóriát minden emberben, s talán ez az, ami bennem is rajongásnak tűnhetett akkor: a MESE csupa nagybetűvel, a grandiózus történet a maga kristálytiszta logikájával, amely generációkon keresztül húzódik a vásznon, de az emberi fejekben és a szívekben is. Nem kérdés: a Csillagok háborúja külön kategória, amely minden emberben a mese – és milyen szerencse, a vászonra álmodott mese megkérdőjelezhetetlenségét adta eddig is, adja most is. (Sergő András)

 

„a nyolcvanas évek vége”

A Star Wars szó nem igazán indít el bennem semmit. Hiába forgatom, az inkább valami márka (és akkor inkább a cipőmárkák idéznek fel valamit a kilencvenes évekből, amikor boldog-boldogtalan hamisította, s terjedtek például a „neki” feliratos cipők).

csillagok_haboruja_star_wars_retro

A Csillagok háborúja viszont ablakot nyit egy hatalmas, nyitott térre, ahol megállt az idő, s a MOM-park felé rohanunk focilabdával, haditervekkel, cuccokkal teli hátizsákokkal – azok a kockaformák, amikben mozogni sem lehet –, és útközben mindenki luke skywalker dzsedilovag akar lenni. Valahogy mindig egy délután emlékképe ugrik elő, élesen. Biztos többől áll össze. De ez egy olyan erős emlék, hogy illatokat érzek, ahogy az őszi napfényt a bőrömön. Mindenki magyaráz, utánozza a filmhangokat, fénykardot lóbál, hülye vicceket mesél és próbál káromkodni. Mindez a Csillagok háborúja, a nyolcvanas évek vége. De a filmekből, az evidenciákon túl, valahogy azóta is csak részletekre emlékszem, egyszer, ha láttam, valami másolt, agyonnézett, elcsuklóhangú videókazettán. (Szentpály Miklós)

, , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments