A zene és a profi képi megjelenés második szerencsés találkozása rövid időn belül a Zeneakadémia új, díjnyertes imázsfilmje, amely Géczy Dávid fiatal filmes kezét és szemét dicséri. Kérünk még több műfajkeverést!
Sergő András írása.
Bizonyára sok olvasónk emlékszik a Magyar Állami Operaház néhány évvel ezelőtti berobbanására a reklámpiacra. Egy ilyen, a mai megközelítési módtól eddig idegen művészeti ág, mint az opera, nemcsak azért szólt nagyot, mert kimerészkedett az óriásplakátok és szpotok terepére, hanem főleg azért, mert végtelenül profin tette ezt. Képi eszközei magával ragadtak operába járókat és nem járókat egyaránt – a konverzióról, vagyis hogy történt-e több operalátogatás, nem tudunk, de ez most mindegy is.
A lényeg, hogy talán ezt a népszerűségi hullámot lovagolta meg a Zeneakadémia is, amikor a műfaji kisfilmjeivel ismertté vált Géczy Dávidot kérték fel egy reklámfilm megalkotására, ami le is forgott tavaly decemberben. És ami, valljuk be, nagyon jól sikerült! Megérdemelne néhány szót a film stílusosan ütemtelen vágása, a hegedű porzó vonója vagy a film végén szolidan biccentő Liszt Ferenc a homlokzaton, de most ne mélyedjünk el.
Sokkal érdekesebb az a tény, hogy intézmény és fogyasztó felől is van igény műfajok, kultúrák, generációk találkozására. „A spot elsődleges célközönsége az a fiatal és fiatalos kultúrafogyasztó réteg, akik komolyzenei hangversenyekre életmódszerűen már/még nem járnak, de nyitottak az új, eredeti élményekre” – írja a Zeneakadémia saját weboldalán – és rántja le magáról a leplet: hogy fiatalítaná közönségét. Eszköz lett így is a film, jelen esetben az intézmény kommunikációjának eszköze, hogy életre kívánják kelteni a Zenét.
Még több ilyen párosítást kérünk, hiszen éppen a fent említett chicagói díj mutatja, hogy a hazai példák nem véletlenek: globálisan van igény a különböző műfajok keverésére.