Grave of The FirefliesA legekkel vagy óvatosan, vagy a szubjektivitás zászlajába burkolózva szokás bánni – én ez utóbbit teszem most. Ám ezentúl magabiztosan állítom, a Szentjánosbogarak sírja a legszomorúbb film, ami valaha láttam. És nem csak a film nézése közben éreztem, hogy a lényem egy merő könnycsepp, azóta is néha-néha bekúszik egy szorongató érzés a fejembe: egy jelenet a filmből, egy érzés, egy gondolat… És akár ha mesélni kezdem csupán a benyomásaimat a film címének említése nélkül, biztosan akad valaki a társaságban, aki felkiált: ó igen, a Szentjánosbogarak sírja

Mindenkinek megvan a maga „szomorú filmje”, és ezt nem is akarom megkérdőjelezni az én enyémmel, azt viszont megosztom, hogyan működik a Szentjánosbogarak sírja dramaturgiája.

Mivel a filmről készült kritika itt olvasható, csak egy rövid emlékeztetőt adok: a film a második világháború alatt játszódik egy japán faluban. A két főszereplő egy testvérpáros: Seita és Setsuko, akik elvesztik édesanyjukat egy bombatámadás során. Ám az idősebb testvér ahelyett, hogy együtt sírna kishugával, megpróbálja megnevetettni őt – bohóckodással, mutatványokkal. S ezzel kezdetét veszi a „bánatmentes” halálbamenetel hosszú és szívszorító története. A fiú egyszerűen megtagadja a kesergést, s ugyan egyre keservesebb a sorsuk, egy pillanatra sem adja fel, hogy mindent megtegyen Setsuko felvidításáért.

Hirdetés

Egyre nehezebben élnek, a rokonaiknál nem maradhatnak, nincs mit enniük, de a fiú végig kitart amellett, hogy vidámnak lehet maradni. Legalábbis, hogy meg tudja tartani ezt az attitűdöt a testvére kedvéért. Kicsit őrültnek is tűnik emiatt, hiszen több erőfeszítést tesz a vidámság fenntartásában, mint az új családba való betagozódásba, ahol mindenki dolgozik. De ez nem az igazi családjuk, nincs igazán helyük, végül kiköltöznek az erdőbe. Így Seita már csak lopni tud, ami miatt megverik, s így is, hiába minden próbálkozás az élet egyszerűen elfogy Setsuko testéből. Mégis hálásak egymásnak, szeretettel viselnek egymás után. Az érzelmi sokk pedig eme kettősség miatt jön létre. Nincsenek explicit kesergő képsorok, ehelyett nevetés, játék, tengerpart.

A háború az élettel ellentétes dolog, megöli a testet, a lelket. A film kérdése mégis az, mi örződik meg, amikor ott állunk haldokló testünk felett, mi az, amire vissza tudunk emlékezni?

Isao Takahata filmje egyik a Studó Ghibli-filmeknek, vizuális világa a megszokott kedves-bájos-kicsit realisztikus rajzolás, melyben a természet mint valami csoda jelenik meg. Csak akkor lép át a reálisból a megfoghatatlanban, amikor tartalmilag is elér a földi lét határáig.

Nem történelmi film a Szenjánosbogarak sírja, csupán reflexió két gyerek sorsára háborús időkben – elképesztően emlékezetes módon, vagyis a szomorúság legjeinek megidézésével.

, , , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments