Tóth Nándor TamásEgy lassú kameramozgású jelenetben, ahol szinte tapintható a feszültség, áll a levegő, érzem a mexikói sivatag porát a számban, miközben Emily Blunt remegő arccal vívódik önmagával és drogkartellekkel – ebben a pillanatban megszólal a magyar hang, akinek legnagyobb problémája az, hogy megint lemerül a telefonja, mielőtt hazaér a munkából. 

Tóth Nándor Tamás írása.

Egyik blogger kollégám frappánsan azt írja Sicario – A bérgyilkos szinkronjáról: „olyan, mint egy marék sóder a sivatagban: rossznak nem rossz, csak szükségtelen”. Sejtettem ezt én is, sajnos azonban a Port.hu moziműsorát használtam, amikor kiválasztottam az időpontot, és mivel a Sicarióban a spanyol nyelven zajló párbeszédeket feliratozták, ezért a többségében magyarul megszólaló vetítéseket is feliratosként jelenítették meg a honlapon (ez nagyjából a tizedik alkalom csak az idén, amikor az említett portál hibásan jelenített meg egy információt – de ez már egy másik cikk témája).

Hirdetés

Lényeg a lényeg, a magyar hangokkal csak a film első percében szembesültem. Egyszer csak beleüvölt a fekete vászon által feszültséget teremtett csöndbe egy reszelő hang: szikárió – a bérgyilkos! Már akkor éreztem, hogy ebből baj lesz, de azt nem tudtam még, hogy mennyire.

Sajnos nagyon.

„Miért kezelik úgy a forgalmazók a magyar nyelvet választó nézőket, mint akik nem tudnak olvasni: ha ki van írva a vászonra, hogy Phoenix, Arizona, azt mégis minek kell bemondani? Miért nem veszik észre azt, hogy a csendnek szerepe van? Egyáltalán hogyan merik venni a bátorságot arra, hogy megváltoztassák az alkotók eredeti szándékát?!”

Az ominózus film ugyanis az elmúlt évek legjobb mozija a mexikói drogháború témájában. A látottak alapján végre értem, mégis hogyan kerülhetett be egy hollywoodi sztárokkal teletömött amerikai műfaji alkotás az idei cannes-i versenyprogramba: Dennis Villeneuve direktor (Fogságbanugyanis egyszerűen szenzációs. Olyan elképesztően feszült és hiteles atmoszférát teremtett napjaink egyik legkegyetlenebb fegyveres konfliktusához, ami csontig hatol, és ami csak a legritkább filmélmények esetében, évente jó, ha egyszer előfordul. A csillagok legszerencsésebb együttállása: a tehetséges kanadai rendező mellett Roger Deakins operatőr, Jóhann Jóhannsson zeneszerző, Emily Blunt és Benicio del Toro pályájuk legjavát nyújtja.

sicario 2Ilyen gárda mellett már kevésbé meglepő, hogy a Sicario szinkronjából az egész iparág állatorvosi lova lett. Kezdjük ott, hogy a „fucking lawyers” ebben a filmben nem „rohadék ügyvédek”, hanem „kib*szott jogászok”, hiszen Reggie Wayne (Daniel Kaluuya) nem ügyvéd, csak van egy jogi diplomája – és lehet, hogy ez szőrszálhasogatásnak tűnik, de a filmben az említett jellemzés többször is elhangzik. Azt se értem, hogy miért kezelik úgy a forgalmazók a magyar nyelvet választó nézőket, mint akik nem tudnak olvasni: ha ki van írva a vászonra, hogy Phoenix, Arizona, azt mégis minek kell bemondani? Miért nem veszik észre azt, amikor a csendnek szerepe van? Egyáltalán hogyan merik venni a bátorságot arra, hogy megváltoztassák az alkotók eredeti szándékát?!

A legnagyobb probléma mégis azzal volt, hogy egyszerűen a szinkronszínészek képtelenek voltak hitelesek maradni. Ebben a thrillerben éppen az atmoszféra a legjobb: a vér pulzálását imitáló zene, az akciófilmhez képest szokatlanul lassú kamera, a mindent felperzselő forróság láttatása. A Sicarióban például a feszültségre rájátszanak azzal, hogy napfényben táncoló porszemeket mutatnak, ami rímel a feszültségből fakadó szájszárazságra. Minden részletre figyeltek a készítők, így aztán nem meglepő, hogy amikor korunk egyik legjobb filmszínésznője, Emily Blunt izzadtan, véresen, lihegve ott áll a sivatagban, azt a lelkiállapotot nehéz lehet visszaadni egy budapesti stúdióból.

sicario_1A felháborodásom azonban nem a hazai szinkronszínészek ellen irányul (a kollégám a vetítés után meg is jegyezte, ez még egy jó szinkronnak számít), mert szerintem a napjaink nagyvárosaiban játszódó romantikus vígjátékokat teljesen kielégítő módon tudják magyarosítani. Hasonlóképpen egy elejétől a végéig zöld háttér előtt forgatott amerikai képregényfilm esetében sem gondolom, hogy hátrányt szenvedne bármiben is a szinkronszínész: az egész így se, úgy se hiteles.

Amit nem értek: hogy nekem mint átlag mozinézőnek miért nem adatik meg a lehetőség, hogy eredeti nyelven nézhessem meg, ami érdekel. A fővárosban egyetlen ilyen multiplex mozi van (a rétegfilmeket szerencsére többnyire felirattal adják, és ha magyar nyelvű, akkor angollal), miközben lassan minden tizenkilencedik budapesti nem beszél magyarul. És miközben a mozis látogatottság drámaian csökken, hogyan engedhetik meg magunknak a multiplexek, hogy nézőket veszítsenek? Mert nekem ez megint akkora csalódás volt, hogy most egy jó darabig biztosan nem megyek el egyetlen szinkronos vetítésre sem – még ha ezért át is kell bicikliznem Budára.

, ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments