Sorozat

A 6 legfurább jelenség az Emmy-jelölések kapcsán

primetime-emmy-awards-back-to-sunday-for-2015-ceremonyMúlt héten kihirdették az idei Emmy-jelölteket. Sok-sok megérdemelt jelölés hangzott el (hajrá Kevin Spacey!), de persze voltak furcsa ellentmondások vagy meglepő tendenciák az idén (is). Lássuk a hat legfontosabbat!

1. Az Empire szinte teljes negligálása – bár nálunk valószínűleg még kevesen hallottak az Empire c. sorozatról, a tengerentúlon január óta szinte legelső sugárzása pillanatában elnyerte a széles közönség tetszését ez az afro-amerikaiakról szóló, zenés drámai sorozat. Ehhez az óriási népszerűséghez képest mindössze két jelölést (Taraji P. Henson alakításáért, illetve egyet a jelmezért) zsákolt be a széria. Az egyöntetű vélemény Amerikában, hogy a tévés akadémia tagjai túl sznobok a hip-hop zenéhez.

2. Jim Parsonst nem jelölték – Az Agymenőket kultikussá tevő színészt 2009 óta minden alkalommal jelölték a legjobb főszereplő Emmy-díjára, tehát összesen hatszor. Ebből négyszer (!) győzött is, többek között tavaly, így aztán mindenki meglepődött, hogy idén megfeledkezett róla a tévés akadémia.

3. Amy Schumer felemelkedése – Úgy tűnik, az idei július elhozza Amy Schumer számára az oly régóta várt áttörést. A humorista új filmjét, a Kész katasztrófát imádják a kritikusok, özönlenek rá a nézők, emellett pedig saját sorozata, az Inside Amy Schumer hét Emmy-jelölést is kapott.

4. A Trónok harca tarol, de csak a jelöléseknél – Az HBO ikonikus és körülrajongott sorozata 24 jelölést szerzett, ami egyértelmű rekord. Csakhogy ezek elsősorban technikai kategóriák, és az eddigi tapasztalatok szerint az ilyen téren szerzett jelölések nem válthatók fontosabb díjakra – gondolunk itt arra, hogy a legjobb drámai sorozat díját még sosem szerezték meg a westerosiak.

better_call_saul_2

5. A Breaking Bad miatt jelölik a Better Call Sault? – Bár sokan minden idők legjobb sorozatának tartják a Breaking Bad-et (kevésbé ismert magyar címén Totál szívást), én nem gondolom így, mert szerintem a Drót az. Mindenesetre a tavaly véget ér széria igazi Emmy-kedvenc volt, az utolsó évében például 6 díjat zsebelt be. A Better Call Saul ennek a spinoffja, és persze élvezhető, csak épp kérdés, hogy valóban van-e olyan minőségi, mint ahogy a tévés akadémia gondolja. A hét jelölést én mindenképp soknak találom.

6. Végre jelölték Tatiana Maslanyt – Két éve azon sír a tengerentúli közösségi média, hogy miért nem jelölik soha Emmy-re a Sötét árvákban több szerepet is játszó Tatiana Maslanyt. Nos a siránkozás talán véget ér, hiszen a színésznő megkapta az első jelölését a tévés akadémiától. Ugyanakkor mivel a különös hangulatú misztikus széria ezt az egyetlen nominációt szerezte meg, ezért kérdés, hogy ténylegesen lenyugodnak-e kedélyek.

Orphan Black

És akkor íme a legfontosabb jelöltek:

LEGJOBB SOROZAT (DRÁMA):
Downton Abbey
Better Call Saul
Trónok harca
Homeland – A belső ellenség
Kártyavár
Mad Men: Reklámőrültek
Orange is the New Black

LEGJOBB NŐI FŐSZEREPLŐ (DRÁMA)
Taraji P. Henson – Empire
Claire Danes – Homeland
Robin Wright – Kártyavár
Viola Davis – Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot?
Elisabeth Moss – Mad Men
Tatiana Maslany – Sötét árvák

LEGJOBB FÉRFI FŐSZEREPLŐ (DRÁMA)
Kyle Chandler – Bloodline
Jeff Daniels – Híradósok
John Hamm – Mad Men
Bob Odenkirk – Better Call Saul
Liev Schreiber – Ray Donovan
Kevin Spacey – Kártyavár

LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ (DRÁMA)
Joanne Froggatt – Downton Abbey
Lena Headey – Trónok harca
Emilia Clarke – Trónok harca
Christina Hendricks – Mad Men
Uzo Aduba – Orange is the New Black
Christine Baranski – A férjem védelmében

LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ (DRÁMA)
Jonathan Banks – Better Call Saul
Jim Carter – Downton Abbey
Ben Mendelsohn – Bloodline
Peter Dinklage – Trónok harca
Michael Kelly – Kártyvár
Alan Cumming – A férjem védelmében

LEGJOBB FÉRFI VENDÉGSZEREPLŐ (DRÁMA)
F. Murray Abraham – Homeland
Reg E. Cathey – Kártyavár
Beau Bridges – Masters of Sex
Alan Alda – Feketelista
Pablo Schreiber – Orange is the New Black
Michael J. Fox – A férjem védelmében

LEGJOBB NŐI VENDÉGSZEREPLŐ (DRÁMA)
Diana Rigg – Trónok harca 
Rachel Brosnahan – Kártyavár
Cicely Tyson – How to Get Away with Murder
Allison Janney – Masters of Sex
Khandi Alexander – Botrány
Margo Martindale – The Americans

LEGJOBB RENDEZÉS (DRÁMA)
Tim Van Patten – Boardwalk Empire – Eldorado
Jeremy Podeswa – Trónok harca – Unbowed, Unbent, Unbroken
David Nutter – Trónok harca – Mother’s Mercy
Lesli Glinka Glatter – Homeland – From A To B And Back Again
Stephen Soderbergh – A sebész – Method And Madness

LEGJOBB FORGATÓKÖNYV (DRÁMA)
Better Call Saul – Five-O
Game of Thrones – Mother’s Mercy
Mad Men – Lost Horizon
Mad Men – Person to Person
The Americans – Do Mail Robots Dream Of Electric Sheep?

LEGJOBB SOROZAT (VÍGJÁTÉK)
Louie
Modern család
Városfejlesztési osztály
Szilícium-völgy
Transparent
Unbreakable Kimmy Schmidt
Az alelnök

LEGJOBB NŐI FŐSZEREPLŐ (VÍGJÁTÉK)
Lily Tomlin – Grace and Frankie
Amy Schumer – Inside Amy Schumer
Edie Falco – Jackie nővér
Amy Poehler – Városfejlesztési osztály
Lisa Kudrow – A visszatérés
Julia Louis-Dreyfus – Az alelnök

LEGJOBB FÉRFI FŐSZEREPLŐ (VÍGJÁTÉK)
Andre Anderson – Black-ish
Matt LeBlanc – Sikersorozat
Don Cheadle – Gátlástalanok
Louie C.K. – Louie
William H. Macy – Shameless – Szégyentelenek 
Will Forte – The Last Man on Earth
Jeffrey Tambor – Transparent

LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ (VÍGJÁTÉK)
Niecy Nash – Getting On
Julie Bowen – Modern család
Allison Janney – Mom
Kate McKinnon – Saturday Night Live
Mayim Bialik – Agymenők
Gaby Hoffmann – Transparent

LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ (VÍGJÁTÉK)
Andre Braugher – Brooklyn 99: Nem százas körzet
Adam Driver – Csajok
Keegan-Michael Key – Key and Peele
Ty Burrell – Modern család
Tituss Burgess – Unbreakable Kimmy Schmidt
Tony Hale – Az alelnök

LEGJOBB FÉRFI VENDÉGSZEREPLŐ (VÍGJÁTÉK)
Paul Giamatti – Inside Any Schumer
Bill Hader – Saturday Night Live
Louis C.K. – Saturday Night Live
Jon Hamm – Unbreakable Kimmy Schmidt
Mel Brooks – The Comedians
Bradley Whitford – Transparent

LEGJOBB NŐI VENDÉGSZEREPLŐ (VÍGJÁTÉK)
Gaby Hoffmann – Csajok
Pamela Adlon – Louie
Elizabeth Banks – Modern család
Joan Cusack – Shameless
Christine Baranski – Agymenők
Tina Fey – Unbreakable Kimmy Schmidt

LEGJOBB RENDEZÉS (VÍGJÁTÉK)
Louis C.K. – Louie – Sleepover
Mike Judge – Silicon Valley – Sand Hill Shuffle
Phil Lord és Chris Miller – The Last Man on Earth – Alive In Tucson
Jill Soloway – Transparent – Best New Girl
Armando Iannucci – Az alelnök – Testimony

LEGJOBB FORGATÓKÖNYV (VÍGJÁTÉK)
Sikersorozat – Episode 409
Louie – Bobby’s House
Szilícium-völgy – Two Days Of The Condor
The Last Man in Earth – Alive in Tucson
Transparent – Pilot
Az alelnök – Election Night

LEGJOBB MINISOROZAT
American Crime
American Horror Story: Freak Show
Olive Kitteridge
The Honorable Woman
Wolf Hall

LEGJOBB TÉVÉFILM
Agatha Christie’s Poirot
Bessie
Grace: Monaco csillaga
Hello, Ladies: The Movie
Killing Jesus
Nightingale

LEGJOBB NŐI FŐSZEREPLŐ (TÉVÉFILM VAGY MINISOROZAT)
Felicity Huffman, “American Crime”
Jessica Lange, “American Horror Story
Queen Latifah, “Bessie
Maggie Gyllenhaal, “The Honorable Woman
Frances McDormand, “Olive Kitteridge
Emma Thompson, “Sweeney Todd: The Demon Barber Of Fleet Street

LEGJOBB FÉRFI FŐSZEREPLŐ (TÉVÉFILM VAGY MINISOROZAT)
Timothy Hutton, “American Crime
Ricky Gervais, “Derek Special
Adrien Brody, “Houdini
David Oyelowo, “Nightingale
Richard Jenkins, “Olive Kitteridge
Mark Rylance, “Wolf Hall

LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ (TÉVÉFILM VAGY MINISOROZAT)
Regina King – American Crime
Sarah Paulson – American Horror Story: Freak Show
Angela Bassett – American Horror Story: Freak Show
Kathy Bates – American Horror Story: Freak Show
Mo’Nique – Bessie
Zoe Kazan – Olive Kitteridge

LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ (TÉVÉFILM VAGY MINISOROZAT)
Richard Cabral – American Crime
Denis O’Hare – American Horror Story: Freak Show
Finn Wittrock – American Horror Story: Freak Show
Michael Kenneth Williams – Bessie
Bill Murray – Olive Kitteridge
Damian Lewis – Wolf Hall

LEGJOBB RENDEZÉS (TÉVÉFILM VAGY MINISOROZAT)
Ryan Murphy – American Horror Story: Freak Show – Monsters Among Us
Dee Rees – Bessie
Uli Edel – Houdini
Lisa Cholodenko – Olive Kitteridge
Hugo Blick – The Honourable Woman
Tom Shankland – The Missing
Peter Kosminsky – Wolf Hall

LEGJOBB FORGATÓKÖNYV (TÉVÉFILM VAGY MINISOROZAT)
American Crime – Episode One
Bessie
Hello Ladies: The Movie
Olive Kitteridge
The Honourable Woman
Wolf Hall

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com