Sorozat

Fotelkultúra – 2016. június 6-12.

Foto: Budapest Film Produkció

Foto: Budapest Film ProdukcióHa otthon maradunk sem áll meg az élet, a tévécsatornák jóvoltából minden műfaj kedvelői megtalálják a számukra megfelelő műsort. A választást megkönnyítendő, mi ezeket ajánljuk a héten.

Romantikus

Alfonso Cuarón: Szép remények (Great Expectation, 1998) – június 8. 21:55 FOX

A festőnek készülő Finnt első látásra megigézi a jéghideg szépségű Estella. Hiába figyelmeztetik, hogy a lány összetöri majd a szívét, ő mindent megtesz, hogy meghódítsa a lányt. Reménytelenül. Telnek-múlnak az évek, amikor egy nap Finnt arról értesítik, hogy egy titokzatos jótevő kiállítást szervez a számára New Yorkban. Finn újra találkozhat Estellával.

Woody Allen: Vicky Cristina Barcelona (2008) – június 9. 22:10 Viasat3

A két amerikai barátnő – Vicky és Cristina – Barcelonába érkeznek egy hosszú vakációra. A józan és jegyben járó Vicky a katalán kultúrát tanulmányozná és nem akar kalandokba bonyolódni. A szertelen Cristina viszont a boldogságot és az élet értelmét szeretné megtalálni a maga keresetlen módján, miután első rövidfilmje a szerelemről nem hozta el neki a sikert. Mindkettőjük életét felkavarja, mikor megismerkednek Juan Antonioval, a sármos festővel és annak lökött, szuicid és közveszélyes exnejével, Maria Elenával.

James Mangold: Kate és Leopold (Kate and Leopold, 2001) – június 10. 16:15 Paramount Channel

Kate színész bátyjával él együtt New Yorkban. Volt barátja, Stuart felettük lakik. Stuart különös időszakadékra lel a város eldugott pontján, ahol lehetséges az időutazás. Próbaként vissza akar menni az 1870-es évekbe, hogy lássa, milyen volt akkor házuk környéke. Fényképezőgépet is visz magával, hogy megörökítse a furcsa utazást. Véletlenül visszahoz magával egy akkori embert. Leopold igazi úriember. Nemesi származása, öltözéke és modora ugyan néhány New York-i számára feltűnő, de azt hiszik róla, hogy egy életművész színésszel van dolguk. Leopold beleszeret Kate-be, akit teljesen levesz a lábáról finom udvarlója. Leopold a szavak embere, ám a legtöbb mai dologgal nem tud mit kezdeni. Ügyetlensége mindannyiuk számára bonyodalmakat okoz.

Sci-fi/fantasy

Vadim Jean: Varázsapu (Hogfather, 2007) – június 9. 15:15 FilmMánia

Hogfather, avagy Vadkanapó meglepően hasonlít a mi Télapónkhoz, feladata a Korongvilágon ugyanaz: ajándékokat visz a gyerekeknek a Hogswatch éjjelén. Azonban az Univerzum logikai rendjére ügyelő Auditorok felbérlik Ankh-Morpork városában a Bérgyilkosok céhét, hogy szüntessék meg a “Télapót” mint olyat. Amint erről a Halál, mint az ügyben is illetékes entitás értesül, magára ölti annak piros ruháját, egy álszakállt és nekiáll kihordani az ajándékokat a Télapó helyett. Teszi ezt azért, mert ha az emberek elvesztik a hitüket a Télapóban mire reggel lesz, akkor a nap soha többé nem kel majd fel.

Nikolai Lebedev: Farkasölő (Volkodav íz roda serykh psov, 2007) – június 9. 16:10 Film Box Family

Farkasölő szüleit és falujának összes lakóját lemészárolták, amikor még gyerek volt. Felnőttként a Szürke Kutyák klánjának utolsó tagját egyetlen cél vezérli: el akarja pusztítani Vérszomjast, a kegyetlen gyilkost, aki mindezért felelős. A célig hosszú út vezet, és az út során titokzatos események történnek vele és új barátaival, amíg kiderül, hogyan végződik hőseink utazása.

David Fincher: A végső megoldás: Halál (Alien 3, 1992) – június 10. 21:00 Viasat3

Bár Ellen Ripley sikeresen megmenekült, amikor űrhajója lezuhan a Fiorina 161 bolygón, a balesetet Newt és Bishop nem éli túl. A Fiorina 161-rol hamar kiderül, hogy a bolygó nem más, mint egy fegyenctelep, ahol a magukra hagyott rabokra van bízva, hogyan maradnak életben. Ripley-nek hamar rá kell jönnie arra, hogy bár társai meghaltak, nem ő maradt a hajó egyetlen utasa. Noha titokzatos útitársa gyilkos szándékkal érkezett, Ripley hamar rájön arra is, hogy nem a titokzatos idegen a legfélelmetesebb ellenfele.

Krimi/thriller

Jerry Jameson: Rabságban (Captive, 2015) – június 8. 20:00 HBO

Brian Nicholst azzal vádolják, hogy megerőszakolt valakit. A fekete bőrű férfi azonban kitör a rács mögül, megöli a bírót és több másik embert, majd elmenekül. Hamarosan az egész rendőrség a nyomában van, átfogó hajtóvadászat indul utána. Miközben a férfi kétségbeesetten próbál eljutni a családjához, hogy láthassa az újszülött fiát, túszul ejti Ashley Smith-t, a metamfetamin-függő, egyedülálló anyát. Különös kapcsolat alakul ki a két zűrös életet élő ember között. Igaz történet alapján.

Jonathan Demme: A bárányok hallgatnak (The Silence of the Lambs, 1991) – június 10. 23:00 FOX

Dr. Hannibal “Kannibál” Lecter az egyik legveszedelmesebb pszichopata gyilkos. Évek óta szigorúan őrzött börtönben ül, de az FBI-nak most a segítségére van szüksége. Valaki ugyanis a módszereit utánozza, és remélik, hogy az őrült orvos segítségükre tud lenni. Clarice Starling különleges ügynök kapja a feladatot, hogy férkőzzön Dr. Lecter bizalmába, és próbálja meg rávenni a segítségre. Ám a dolog nem ilyen egyszerű: Dr. Lecter nem csak őrült, de hihetetlenül intelligens is, így Clarice-nek nincs könnyű dolga.

Florian Henckel von Donnersmarck: Az utazó (The Tourist, 2010) – június 10. 21:25 RTL Klub

Az amerikai Frank Tupelo matektanár, aki azért utazik Velencébe, hogy a szerelmi csalódását kiheverje. Az élete azonban fenekestől felfordul, amikor a vonaton megismerkedik a gyönyörű Elise-szel. Frank csakhamar azon kapja magát, hogy zsaruk és maffiózók lihegnek a nyomában. Kiderül, hogy Elise valójában bábuként mozgatta, fel- és kihasználta a saját céljai érdekében. Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy túléli mindezt.

Dráma

Richard Eyre: A másik férfi (The Other Man, 2008) – június 6. 21:10 Cool

Peter és Lisa régóta házasok. Amikor egyik este Lisa arról kérdezi férjét, hogy gondolt-e már arra, hogy lefeküdjön mással, Peter őszintén nemmel felel. Hónapokkal később a férfi rádöbben, hogy felesége megcsalta őt. Peter megszállottan kutatni kezd a titokzatos szerető után, hogy szembenézhessen vele.

Julie Taymor: Frida (2002) – június 7. 12:35 Cinemax

1922, Mexikóváros: Frida Kahlo élvezi diákéveit és az egyre inkább rajongó férfiakat. Barátja, Alejandro sok érdekes embernek mutatja be, többek között Diego Rivera  festőnek. A felhőtlen időknek egy szörnyű buszbaleset vet véget. Frida hosszú időre ágyba kényszerül. Barátja elhagyja, csak szülei tartják benne a lelket. Édesapja festőkészlettel ajándékozza meg és Frida elkezd alkotni. A lábadozás után újra felkeresi Diego Riverát és megmutatja neki festményeit. Diegót lenyűgözi a lány vad tehetsége. Összeházasodnak és a kor legirigyeltebb és legünnepeltebb párjaként élnek a szabados erkölcsű művészvilágban. Mindketten elkötelezett kommunisták, vendégül látják a száműzött szovjet Trockij-t és feleségét, de Fridának emellett még egy igazi kapitalista, Nelson Rockefeller is udvarol.

Robert Benton: Kramer kontra Kramer (Kramer vs. Kramer, 1979) – június 10. 20:20 Duna TV

Ted Kramer imádja családját: feleségét és hatéves kisfiát, de azért a munka a legfontosabb számára, minden mást a karrierjének rendel alá. Egyik este arra ér haza, hogy Joanna, a felesége szárazon közli vele: elhagyja, hogy az anyaszerepből kiszakadva végre megpróbálja megvalósítani önmagát. Így a gyerekkel járó összes gond az apára szakad, aki kénytelen újra felépíteni az életét: megtanulni a gyereknevelés csínját-bínját, s mindeközben az állását is megtartani. Ted főz, vásárol, takarít, játszótérre jár, s megérzi és megérti tündéri kisfia minden vágyát és félelmét. Kisebb-nagyobb zűrök mellett is olyan ajándék ez, amiben kevés apának van része. S másfél év után, miután a legapróbb részlet is a helyére került, ismét megjelenik Joanna…

Akció

Michael Bay: Bad Boys 2. – Már megint a rosszfiúk (Bad Boys II, 2003) – június 8. 21:00 Viasat 3

A miami drog-nyomozók, Marcus Burnett (Martin Lawrence) és Mike Lowrey (Will Smith) egy high-tech eszközökkel felszerelt csapat tagjaként próbálják megakadályozni, hogy Miamit ellepje az extasy. Tapia (Jordi Mollá), a könyörtelen drogbáró ellenőrzése alá akarja vonni az egész város jól jövedelmező drogkereskedelmét, nem kímélve senkit, aki az útjába kerül. Bonyolítja a helyzetet, hogy Marcus gyönyörű húga, Syd (Gabrielle Union), aki mellesleg titkos ügynök, egész véletlenül az események sűrűjébe keveredik, és igen kínos, sőt kockázatos helyzetbe hozza hőseinket.

Shion Sono: Csináljunk jakuza filmet! (Jigoku de naze warui, 2013) – június 10. 02:20 Cinemax

Élete nagy filmjére készül a lelkes, ám tehetségtelen filmes csapat. Idestova tíz esztendeje, hogy Ikegamit, a Yakuza alfőnököt megtámadta a rivális don Muto. Most, a bosszú előestéjén Muto be akarja fejezni, amit akkor elkezdett. Mindezt megtetézve azzal, hogy játékfilmet szeretne forgatni a lánya főszereplésével, mielőtt a felesége kiszabadulna a börtönből. A feltörekvő filmesek életük nagy lehetősége előtt állnak: lefilmezhetnek egy igazi, életre-halálra szóló yakuza bandaháborút.

Tarsem Singh: Halhatatlanok (Immortals, 2011) – június 12. 23:05 Film+

Heraklion kegyetlen és vérszomjas királya, Hyperion és ádáz hadserege az egész ókori Hellászt lángba borítja, hogy rátaláljon a rég elveszett epiruszi íjra. A félelmetes hatalommal bíró fegyverrel a király letaszíthatja az isteneket az Olümposzról, és a világ urává lehet. Hyperion és légiói könyörtelen hatékonysággal perzselnek fel mindent maguk körül, és úgy tűnik, senki sem állíthatja meg őket. Egy Thészeusz nevezetű fiatal kőfaragó bosszút esküszik, miután Hyperion feldúlja a faluját, és megöli az édesanyját. Phaedra, a papnő, látja a jövőt, és miután találkozik Thészeusszal, meggyőződésévé válik, hogy a férfi az egyetlen, aki véget vethet a pusztításnak. A nő segítségével Thészeusznak sikerül maroknyi csapatot összegyűjtenie, és elindul, hogy megvívja a végső, elkeseredett csatát az emberiség megmentésére.

Vígjáték

Josh Boone: Bízz a szerelemben! (Stuck in Love, 2012) – június 9. 21:20 DUNA Televízió

Bill Borgens veterán regényíró, akit három éve hagyott el a felesége, Erica egy másik férfi miatt, nem tudja abbahagyni a nő utáni epekedést. Még szomszéd szeretője, Tricia is próbálja randizásra bíztatni, de Bill figyelmét senki sem tudja felkelteni. Mindeközben vadul önállósodó kollégista lánya, Samantha első regényét publikálja és első szerelmével találkozgat újra; tinédzser fia, Rusty pedig igyekszik megtalálni önmagát fantasy íróként és a problémákkal küszködő álomlány pasijaként. Ezek a problémák összehozzák a triót és Borgensék megtudják, hogyan lesz valaminek a vége egy új dolog kezdete.

David Frankel: Amit még mindig tudni akarsz a szexről (Hope Springs, 2012) – június 11. 23:10 Cool TV

Kay (Meryl Streep) és Arnold (Tommy Lee Jones) hű társai egymásnak, ám az egymás mellett töltött évtizedek alatt kapcsolatuk kissé kihűlt, így Kay, aki régi meghittségre vágyik férjével, szeretné feldobni a házasságukat. Amikor tudomást szerez a Great Hope Springs nevű kisvárosban praktizáló híres párterapeutáról (Steve Carell), megpróbálja meggyőzni a szkeptikus, szokásaihoz mereven ragaszkodó Arnoldot, hogy utazzanak el egy egyhetes házasságterápiára. Már az utazásra sem könnyű rávenni makacs férjét, az igazi feladat azonban mindkettejük számára az, hogy képesek legyenek megszabadulni gátlásaiktól a hálószobában, és felszítsák a régi tüzet, ami miatt annak idején egymásba szerettek.

Steven Brill: Másnaposok szerencséje (Walk of Shame, 2014) – június 12. 19:55 RTL Klub

Meghan a csinos és munkamániás riporter egy váratlanul jól végződött buli után Los Angeles egyik lepukkant külvárosi negyedében találja magát telefon, személyi, autó és pénz nélkül. Legnagyobb álma, hogy hírbemondó lehessen, és csak pár órája van a tegnapi partirucijában eltipegni a züllött városrészen át élete legfontosabb meghallgatására, amihez természetesen minden szembejövőnek lesz egy-két szava.

Családi

Michael Polish: Családi űrutazás (The Astronaut Farmer, 2006) – június 10. 09:00 Film+

Charlie Farmer (Billy Bob Thornton) valaha a NASA alkalmazásában állt, és elkezdte az űrhajós felkészítő-programot. Apja halála után kilépett a hadsereg kötelékéből és átvette apja gazdaságát. Az álmairól azonban nem mondott le, és 15 éves fia segítségével űrrakétát épített a gazdaság csűrjében, hogy körberepülhesse a Földet. A kormány a NASA, az FBI, a Repülésügyi Hatóság segítségével mindent megtesz, hogy Farmer ne juthasson fel az űrbe. Charlie Farmert azonban nem lehet megfutamítani.

Chris Renaud, Pierre Coffin: Gru (Despicable Me, 2010) – június 11. 14:10 DIGI Film

Nem illik az idilli kertvárosi képbe a fekete ház a kiszáradt kertjével. Hátha még a környéken lakók sejtenék, hogy titkos búvóhely lapul alatta. Itt él és dolgozik a velejéig gonosz Gru, aki a zsugor- és fagyasztósugara, valamint a különféle légi és szárazföldi harceszközei révén mindenkit elsöpör az útjából, aki keresztezi terveit. Gru legújabb terve az, hogy ellopja a Holdat. Úgy tűnik nincs senki, aki képes lenne megakadályozni ebben. Senki, hacsak a három árva kislány nem. Margo, Edith és Agnes talán még Gru szívét is meglágyítja.

Martin Scorsese: A leleményes Hugo (Hugo, 2011) – június 12. 15:20 TV2

Az órás apja halála után az iszákos nagybátyja veszi magához Hugót. A nagybácsi eltűnése után az árva fiú titokban javítja a pályaudvar óráit, vigyázva arra, nehogy elcsípjék. A főinspektor ugyanis a lézengő gyerekeket lelencházba dugja. Szabad idejében Hugo az egyetlen örökségét, a különös gépembert, próbálja működésbe hozni, lévén meggyőződése, hogy az apja üzenetét hordozza. Amikor alkatrészt lop hozzá a pályaudvari játékboltból, a tulaj lefüleli a fiút. Az árus lányának azonban megesik a szíve rajta. Isabelle elhatározza, hogy segít neki.

Magyar

Gyöngyössi Bence: Papírkutyák (2008) – június 8. 03:25 TV2

Kuplung és Csumpi, a két kisstílű bűnöző előzetesben ül. Unalmukban felidézik cellatársuknak az általuk elkövetett balhé történetét. A két kárpátaljai magyar sokféle munkából próbált megélni, kevés sikerrel. Így jött az ötlet, a Pénzmegsemmisítő Raktár kirablásának gondolata. A csapat gyorsan összeáll, minden részletet kidolgoznak. Az akciót sikerrel végrehajtják, ám ettől kezdve elpártol tőlük a szerencse, ami elromolhat, az el is romlik, ők meg ártatlanul kocsmai verekedésbe keverednek. Sok mesének egy a vége, a szabaduló cellatárs elhatározza, hogy lelép a rossz helyen lévő pénzzel.

Márton István. Két szék között (2015) – június 9. 01:45 RTL Klub

Ördöngős férj, pajkos feleség, léha szerető, erkölcsrendész táncosnő. A dacos kis művészlélek, Micheline ártatlanul beleszeret a párizsi aranyifjúba, Georges viszont éppen a nők elől menekül, méghozzá lehetőleg az összes többi nő karjai közé. Edmond, a régi barát, aki feleségét és szeretőjét is veszélyben látja, átad Georges-nak egy lezárt borítékot annak a nőnek a nevével, akit végül választani fog…

https://www.youtube.com/watch?v=hFP9PIHEeXk

Mátyássy Áron: Víkend (2015) – június 9. 02:10 HBO

Három jómódú, sikeres, boldog ember együtt indul Erdélybe, hogy egy kis hegyi faluban vadászattal töltsék a hétvégét. István (Lengyel Tamás) a milliomos építési vállalkozó, Márta (Gryllus Dorka) az ügyvédje és László (Simon Kornél) az ügyvédnő férje könnyed, békés, boldog napokra számít. De tévednek. Egy baleset során meghal egy falubeli férfi. A látszólagos nyugalom gyorsan semmivé foszlik. Fokozatosan kiderül, hogy mind a három vendégnek megvan a maga titkos terve: a múltjukban rejlő titkok a szövetségesekből ellenséget, az ellenségekből talán újra szövetségest csinálnak. Az isten háta mögött, a Kárpátok sziklái között elszabadulnak a vad, ősi ösztönök – és mindenki csak magára számíthat.

Klasszikus

Alan J. Pakula: Sophie választása (Sophie’s Choice, 1982) – június 9. 03:45 DIGI Film

Stingo, a délvidéki amerikai író Brooklynban megismerkedik két lengyel bevándorolttal, Sophie-val és Nathannal. Nem sokkal a második világháború után vagyunk. Sophie túlélte ugyan a koncentrációs tábor borzalmait, de két gyermekét elvesztette. Nathan, a szerelme megtört lelkű ember. Sophie múltját homály fedi. Az asszony nem tud beszélni róla, mert képtelen szembesülni szülei tetteivel és a saját, múltbéli életével. Gyötrő bűntudata választás elé állítja. És Sophie választ. Nagy sikerű regény feldolgozása ez az erős érzelmi hatásokra törekvő alkotás.

Marco Ferreri: Az utolsó asszony (La Derniere Femme, 1976) – június 11. 02:35 Cinemax

Gerardot elhagyta a felesége, a férfi egyedül él a kisgyerekével. Azután találkozik a fiatal Valerie-vel. Kapcsolatuk azonban ellentmondásosan alakul, Gerard ugyanis minden tekintetben birtokolni akarja a nőt. Kiderül, hogy emiatt ment tönkre a házassága is. Mindez nem tetszik Valerie-nek, aki emberi kapcsolatra, melegségre, szeretetre vágyik. A helyzetet megelégelve, egy időre visszatér a régi barátjához. Gerard nem hagyja annyiban a dolgot, szeretné új alapokra helyezni a kapcsolatukat. A férfi végzetes lépésre szánja el magát, amelytől egy újfajta kapcsolatot remél.

Alfred Hitchcock: A gyanú árnyékában (Shadow of a Doubt, 1943) – június 12. 00:05 DUNA Televízió

A Newton-család a feleség öccsét várja. Kedvesen fogadják a férfit, aki úgy tűnik, nagyon gazdag. Ám röviddel érkezése után felbukkan még két idegen, akikről a nagyobbik lány megtudja, hogy detektívek, és hogy Charles bácsit gyilkossággal gyanúsítják. A fiatal detektív felkelti a lányban a gyanút, csakhogy Charles bácsi sem nézi tétlenül, miként szorul körülötte a hurok…

Dokumentum

Kollmann András: A Hópárduc talpra áll (2011) – június 6. 22:45 Duna TV

Élhet-e az ember fél lábbal is teljes életet? 2010. január 2-án Erőss Zsolt, a legeredményesebb magyar hegymászó lavinabalesetet szenved a Magas-Tátrában, melynek következtében jobb lábát amputálni kell. Zsolt már a kórházi ágyán elhatározza, hogy szeptemberben ismét nekivág a Himalájának, hogy egy újabb 8000 méter fölötti csúcsot meghódítson. A stáb végigkíséri Zsolt felépülését az első kórházi járáskísérletektől kezdve egészen az expedícióig, hogy bemutassa azt az emberfeletti küzdelmet, amivel Zsolt vissza szeretne térni a hegyek világába, és újra teljes életet élni.

Titkos társaságok (Secret Societies, 2013) – június 7. 20:00 Viasat History

A film a szabadkőművesek történelmi gyökereit kutatja és középkori templomos lovagok legendáját követi a jelenkorig. Titokban tevékenykednek, rendkívül titkolódzóak és ősi szertartásokat végeznek. Legyenek a szabadkőművesek, a rózsakeresztesek, a templomos lovagok, az illuminátusok vagy a legendás csontemberek gyakran terjesztik a titkos társaságok tagjairól, hogy titkos céljaik is vannak. Az önként vállalt hallgatási fogadalom elősegíti a mítoszok és legendák kialakulását. A legáltalánosabb vád az, hogy világuralomra törekszenek e társaságok.

Nick Hooker: Az élet csak alapanyag (Everything is Copy, 2015) – június 9. 21:40 HBO

Portréfilm Nora Ephronról, a csípős őszinteségéről és az intelligens humoráról ismert forgatókönyvíró-rendezőről. A fia, Jacob Bernstein által készített dokumentumfilm feltárja a szakmai ambíció és a személyes lojalitás között húzódó határvonalat, miközben bensőséges interjúk keretében hozzá közel álló személyek mondanak véleményt róla. A három nővére mellett olyan kiválóságok beszélnek a hozzá fűződő kapcsolatukról, mint Mike Nichols, Tom Hanks, Meg Ryan, Steven Spielberg és Meryl Streep.

Sorozat

Outcast 1. évad 1. rész (2016) – június 6. 22:00 – FOX

A Skybound/Image gondozásában Robert Kirkman és Paul Azaceta azonos című képregényén alapuló Outcast az ördögűzés világába kalauzolja a nézőket. A történet Kyle Barnes (Patrick Fugit) életét mutatja be, aki gyermekkora óta küzd démoni megszállottságával. Most egy vidéki prédikátor, Anderson tiszteletes (Philip Glenister) segítségével próbál megszabadulni az őt kísértő természetfeletti erőktől, hogy végre átlagos életet élhessen. Ám rá kell jönnie, ez az út sokkal messzebbre vezet, mint gondolta, és az igazság nemcsak a saját történetét, hanem a világ sorsát is megváltoztatja.

Londoni rémtörténetek 3. évad 1. rész (Penny Dreadful, 2014) – június 7. 20:00 HBO

Harmadik évaddal folytatódnak a Londoni rémtörténetek. A klasszikus rémtörténetek legfélelmetesebb karakterei, Dr. Frankenstein és teremtménye, az örökifjú Dorian Gray, boszorkányok és vámpírok keresztezik egymás útját a viktoriánus Londonban. Az új horrorsorozat ezen rémes figurákat hozza össze, megspékelve mindezt egy amerikai pisztolyhőssel, sajátos, hátborzongató művet alkotva ezáltal. Őket béreli fel a gazdag angol úriember, hogy megtalálják a lányát, akinek nyoma veszett. A széria főbb szerepeit Timothy Dalton, Josh Hartnett és Eva Green játssza.

A zöld íjász 4. évad 1. rész (Arrow, 2013) – június 12. 23:50 Cool TV

A milliárdos playboyt, Oliver Queent (Stephen Amell) mindenki halottnak hitte, miután apjával öt éve hajótörést szenvedett a Csendes-óceánon. Hazatérése egész Amerikát felkavarja, és mindenki arra számít, hogy ezek után még nagyobb hévvel veti magát az élvezetekbe. Oliver azonban fogadalmat tett apjának, hogy rendbe hozza a várost, melyet egy korrupt társaság tart a kezében. Látszólag folytatja korábbi életstílusát, éjszaka azonban a bűnösök nyomába ered.

Nardai Dorina

Nardai Dorina a ZSKF szabad bölcsészet, majd az ELTE BTK filmtudomány szakán diplomázott. 2011 óta a Filmtekercs szerkesztőségének tagja. Specializációja a gender témák, a dráma, a krimi, a thriller, valamint a spanyol, francia, német és távol-keleti film.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com