interstellar_csillagok_kozott_5Ha otthon maradunk sem áll meg az élet, a tévécsatornák jóvoltából minden műfaj kedvelői megtalálják a számukra megfelelő műsort. A választást megkönnyítendő, mi ezeket ajánljuk a héten.

Romantikus

Lasse Hallström: Nők konyhakéssel – Az élet ízei (The Hundred Foot Jouerney, 2014) – május 12. 17:40 RTL2

Hirdetés

A festői szépségű dél-francia kisvárosban Madam Mallory éttermének, az előkelő Le Saule Pleureur-nek nem akad párja: a Michelin csillagos konyhában egymás után készülnek a gasztronómiai csodák a szenvedélyes, ám kissé vaskalapos tulajdonosnő irányításával.   Egyik napról a másikra toppan be a csendes városkába a Kaddam család, akik nem kisebb tervvel állnak elő, mint hogy megnyitják indiai éttermüket szemben a francia gasztrocsodával. Nem csak a hangos zenétől lesz zajos a környék, de a kurkuma, a szegfűszeg, a curry, és a garam masala is felpezsdíti a lakók ízlelőbimbóit. Az eddig rozmaringtól, és bazsalikomtól illatózó környék élete kezd teljesen a feje tetejére állni, és ezt persze Madam Mallory sem nézheti tétlenül. Megkezdődik a rivalizálás, míg nem a Kaddam család gyöngyszeme, a hihetetlenül tehetséges Hassan, és Madame Mallory elbűvölő séf helyettese, Maquerite szövetkeznek: a két teljesen eltérő kultúra ízeit egyesítve élettel telítik meg nem csak a tányérokat, de a bájos városkát is. És ez még Madame Mallory világát is felkavarja. Szárnyai alá veszi Hassant, hogy megtanítsa a kulináris kifinomultság minden csínjára, és közben ő maga is megnyílik az új ízekre, és az élet új csodáira.

Michael Lehmann: Vonzások és állatságok (The Truth About Cat’s and Dog, 1996) – május 13. 22:50 FOX

Volt már szerelmes valakibe, akinek csak a hangját hallotta? Brian például ilyen ábrándozó fickó. Kedvenc rádióműsora a Vonzások és állatságok-show, amelynek műsorvezetője az elbűvölő Abby Barnes pszichológusnő. Brian berohan a stúdióba, hogy megismerhesse kedvencét és összetéveszti őt Noelle-lel, aki csakugyan megfelel az álomképnek. A rádiósztár kéri legjobb barátnőjét, hogy játssza tovább szerepét. Ő maga viszont más néven mutatkozik be Briannek, aki észre sem veszi őt.

Jason James: Égő érzés (That Burning Feeling, 2013) – május 15. 22:55 FilmMánia

Adam Murphy kénytelen szembenézni a modern kor két nagy problémájával: hogyan találja meg az önmagához és a szerelemhez vezető utat? Ráadásul mindezt lehetőleg egy időben. Az első két pont mellett sarkalatos részét képezi a történetnek egy harmadik is, ugyanis Adamnek meg kell találnia, hogy számtalan partnere közül kitől kaphatott nemi fertőzést.

Sci-fi/fantasy

Cristophen Nolan: Csillagok között (Interstellar, 2014) – május 12. 16:45 HBO2

A legendásan titkolózó rendező új sci-fijében csupa sztár működik közre és a csillagok között játszódik. Tudósok felfedeznek egy féreglyukat az űrben, és egy csapatnyi felfedező meg kalandor nekivág, hogy átlépje mindazokat a határokat, amelyeket addig áthághatatlannak hittünk: túl akarnak lépni téren és időn.

Jon Amiel: A mag (The Core, 2003) – május 14. 22:00 PRO4

Dr. Josh Keyes megbízást kap Purcell tábornoktól, hogy nyomozzon egy rejtélyes haláleset-sorozat fizikai magyarázata érdekében. A geofizikus és kollégája Dr. Leveque  rájönnek, hogy egy ismeretlen erő megállította a Föld magjának forgását. A bolygó mágneses mezeje rohamosan csökken, a légkör szó szerint szétesik a rétegek mentén, és ez katasztrofális következményekkel jár. San Francisco jelképe, a Golden Gate leszakad, ahogy Rómában összedől a turistákkal zsúfolt Colosseum is. A válság megoldásához össze kell fognia szakmai ellenségével, az önző Zimsky professzorral is, aki váratlanul felajánlja segítségét és egy jó tippet is ad. A Utah-állambéli sóstavak környékén visszavontultan élő Dr. Ed “Braz” Brazzleton szállítja a hihetetlen megoldást. A rohamszerű előkészületek után Dr. Keyes a világ legtehetségesebb tudósainak csapatával egy szupertitkos földalatti, ultraszonikus kőzettörő jármű segítségével alászáll a Föld magjába. Feladatuk: felrobbantani egy szerkezetet, amely újra beindítja a magot, és így megmentheti a Földet a végső pusztulástól.

Jonathan Liebesman: A Föld inváziója – A csata: Los Angeles (Battle: Los Angeles, 2011) – május 15. 13:05 AXN

Egy tengerészgyalogos-egységet Nantz őrmester vezetésével Los Angeles-be vezényelnek ismeretlen küldetéssel. A katonáknak váratlanul szembe kell nézniük a különös ellenséggel. Az űrből jött lények a tenger felől érkeznek, és a partraszállás során válogatás nélkül mindenkit azonnal megölnek. A szakasz már csak annyit tehet, hogy kimenti az utolsó túlélőket. Totális háború veszi kezdetét, és úgy tűnik, a Földön élők, kivétel nélkül, mind elpusztulnak. A katonák mégis kitartanak a végsőkig. A kétségbeesett menekülés során felbukkan még egy szakasz, és vezetőjük, Elena új haditervet eszel ki. A menekülés helyett vadászni kezdenek, hogy megtalálják az ellenség gyenge pontját.

Krimi/thriller

Paul Greengrass: A Bourne-ultimátum (The Bourne Ultimatum, 2007) – május 9. 21:20 TV2

Csak el akart tűnni. Ám ehelyett Jason Bourne-ra azok vadásznak, akik olyanná tették, amilyen. Elvesztette az emlékeit és az egyetlen embert, akit szeretett. Nem riasztja a golyók zápora és a magasan képzett gyilkosok új nemzedéke sem. Egyetlen célja van: visszamenni a kezdetekig és kideríteni, ki is ő valójában. A kémsorozat legújabb fejezetében Bourne becserkészi a múltját, hogy meglelje a jövőjét. Moszkván, Párizson, Londonon, Tangeren és New York Cityn keresztül vezet az útja az igazi Jason Bourne felé, miközben megpróbálja kicselezni a zsarukat, szövetségi nyomozókat és Interpol ügynököket, akik már célba vették.

Robert Luketic: Paranoia (2013) – május 9. 21:10 Cool

New York közepén a toronyházak labirintusában számtalan mamutcég ontja magából a dollármilliárdos megbízásokat. Ha ott egyszer is hibázol, máris az utcán találod magadat, hacsak meg nem zsarol a főnököd. Az ambíciókkal teli fiatal pályakezdő Adam mindent megtesz azért, hogy előre jusson a ranglétrán, ám egy hiba után nem mindennapi második esélyt kap kegyetlen ördögi főnökétől, Wyattől: a cég versenytársánál, Wyatt egykori mentoránál, Jock Goddardnál kell kémkednie. És Adam számára csomagban érkezik a Manhattan exkluzív: siker, menő autók, pénz, csillogás,a legjobb nők. Azonban Adam hamar rájön, hogy ő is csak egy bábu Wyatt játszmájában. Meg kell találnia a menekülő utat, mert Wyatt mindenre képes, hogy az előnyt megszerezze. Gyilkosság? Az is belefér. De egy valamivel nem számol, hogy a királyok közt a gyalog lehet az igazi vezér.

Christopher McQuarrie: Mission: Impossible (Mission Impossible – Rogue Nation, 2015) – május 11. 20:00. HBO

Az Impossible Mission Force-t feloszlatták, Ethan így magára hagyott ügynök lett, és a csapat ebben a helyzetben kerül szembe egy magasan képzett különleges ügynökökből álló hálózattal, a Szindikátussal. A rendkívül rátermett alakulat minden áron új világrendet akar létrehozni, és ezt terrortámadások egyre durvuló sorozatával szándékozik véghez vinni. Ethan összegyűjti csapatát, és hozzájuk szegődik a szakadár brit ügynök, Ilsa Faust  is, aki talán a tagja ennek az “titkos nemzetnek”. Így néznek szembe az eddigi leglehetetlenebb küldetésükkel.

Horror

Dennis Widmyer, Kevin Kolsch: Tiszta tekintet (Starry Eyes, 2014) – május 11. 00:35 Cinemax 2

Sarah Walker eltökélt szándéka, hogy színésznőként karriert csináljon Hollywoodban. A napjait a véget nem érő munka és a kicsinyes kapcsolatainak ápolgatása tölti ki, továbbá állandóan szereplőválogatásra jár abban a reményben, hogy egyszer megtörténik az áttörés, és végre felfedezik. Miután egy sor furcsa meghallgatáson esik túl, Sarah főszerepet kap egy titokzatos produkciós cég új filmjében. A lehetőség azonban bizarr következményekkel jár, melyek teljesen átalakítják a személyiségét.

Adam Robitel: Deborah Logan pokolra szállása (The Taking of Deborah Logan, 2014) – május 13. 02:30 HBO

Mia Medina végre megtalálta a tökéletes témát a PhD-dolgozatához, egy filmet az Alzheimer-kórról. A következő néhány hónapban kamerákkal rögzíti Deborahnak és Sarah lányának a mindennapi életét. Hamarosan furcsa dolgok kezdenek történni Deborah körül, amelyek nem hozhatók kapcsolatba a betegséggel. Nyilvánvalóvá válik, hogy az Alzheimer-kór árnyékában rejtőzik valami egészen más, valami, ami átvette az irányítást Deborah élete felett. Ez a gonosz sokkal rosszabb, mint a gyógyíthatatlan betegség.

Dennis Iliadis: Az utolsó ház balra (The Last House ont he Left, 2009) – május 14. 01:35 DIGI Film

Aznap este, hogy megérkeznek az elhagyatott helyen fekvő tóparti házba, Marit és barátait elrabolja egy szökött rab és a bandája. Az ezt követő borzalmak után a rémült és sorsára hagyott Mari egyetlen reménye, hogy vissza tud jutni a szüleihez, Johnhoz és Emmához. Balszerencséjére azonban támadói véletlenül pont azon a helyen kérnek szállást, ahol a lány biztonságban lehetne. Amikor a családja értesül a tragédiáról, gondoskodnak arról, hogy megbánják a napot, amikor betértek balra az utolsó házba.

Dráma

Lucie Borletau: Fidelio – Alice utazása (Fidelio l’odyssée d’Alice, 2014) – május 9. 22:00 Cinemax

Szokatlan foglalkozást űz a harmincéves Alice, másodgépészként dolgozik egy teherhajón. Miközben az élettársa, Felix a szárazföldön vár rá, addig ő az öreg Fidelio fedélzetén a tengereket járja. Imádja a munkáját, de attól, hogy férfimunkát végez, még nő marad: szívvel, vágyakkal, csábítással. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy a legénység másik fele nem marad érzéketlen a bájai iránt. A helyzet nemcsak Felix és a legénység miatt bonyolult, Alice rájön, hogy a kapitány az egykori első szerelme.

Michael Noer: Kulcs a boldogsághoz (Nogle hus spejl, 2015) – május 15. 20:00 Cinemax

Lily és Max több mint ötven éve házasok. Most együtt élnek az idősek otthonában, ahol Max a stroke-ja miatt speciális ellátásra szorul. A magányos Lily kétségbeesetten vágyik valami izgalomra és intimitásra. Amikor a csak Pilótának nevezett férfi a szomszéd szobába költözik, Lily azonnal elcsábul. De sem a családja, sem a többi lakó nincs oda az új kapcsolatért. Lily élete megrekedt, a családja pedig nem érti meg. Az asszony úgy dönt, harcolni fog a szabadságáért, és kitör láthatatlan börtönéből.

Richard Eyre: Az öltöztető (The Dresser, 2015) – május 15. 20:00 HBO

A II. világháború idején a kis angol társulat Shaekespeare Lear királyát viszi színpadra. Bombák hullanak, szirénák visítanak, a függönyt egy óra múlva fel kellene húzni, de a Leart játszó színész sehol sincs. Az öltöztetője, Norman azon fáradozik, hogy egyben tartsa a társulatot, de vajon visszatér-e időben a főszereplő, és el tudja-e játszania szerepét? Vicces és megindító történet a barátságról és a hűségről, és arról, hogyan lehet összeegyeztetni a baráti és az alkalmazotti kapcsolatokat.

Akció

Adrian Grunberg: Börtönregény (Get the Gringo, 2011) – május 11. 21:20 TV2

Drivert, a hivatásos bűnözőt lekapcsolja a mexikói rendőrség, amikor a kocsijában egy rakás lopott pénzzel kétségbeesetten próbál átjutni a határon és egy vad börtönbe zárják. A férfi egy 9 éves kisfiú segítségével próbál életben maradni a káosz és korrupció uralta börtönben. Vakmerő tervet eszel ki, hogy megszökjön a fiúval, annak anyjával és a pénzzel.

M. Night Shyamalan: A sebezhetetlen (Unbreakable, 2000) – május 13. 21:00 Viasat3

David Dunn biztonsági őr az egyetlen túlélője egy szörnyű vonatbalesetnek. Csodával határos módon egy karcolás nélkül megúszta a tragédiát. Nem sokkal később titokzatos ismeretlen férkőzik David közelébe. Elijah Price képregény-gyűjtő szerint nem véletlenül történnek vele a dolgok. David sohasem volt beteg életében, fizikai erőnléte nem puszta alkati adottság. A törékeny csontjai miatt viszont Mr. Üveg névre hallgató Elijah szerint kettejük sorsában sok a hasonlóság, természetfeletti képességeik kiegészítik egymást. A hitetlen David lassan felfedezi az igazságot Elijah szavaiban. A tét saját életének félelmetesen felsejlő értelme.

Zack Snyder: Álomháború (Sucker Punch, 2011) – május 14. 22:35 RTL Klub

Elmegyógyintézetbe zárják Babydollt. A nyomasztó valóság elől a lány az álmok világába menekül. A képzeletében játszódó különös történetben négy másik lány – a vonakodó Sweet Pea, a szókimondó Rocket, a dörzsölt Blondie és a hűséges Amber – társaságában kitör a börtönéből. Babydoll vezetésével a kis csapat fantasztikus álomháborúba kezd a valószerűtlenül gonosz lények ellen. Küzdelmük során el kell dönteniük, meddig képesek elmenni a túlélés és a szabadság érdekében. Különösen, hogy a valóság és a képzelet világa egyre jobban összemosódik.

Vígjáték

Jeff Bleckner: Hatalmas ég (Away and Back, 2015) – május 10. 16:50 HBO

Egy hattyúcsalád költözik a Peterson-farmra. A tízéves Frankie első pillantásra beleszeret a gyönyörű madarakba. Ekkor azonban feltűnik a színen az ornitológus Ginny Newsom, aki azon igyekszik, hogy “megmentse” a fenséges madarakat. Frankie apjának, Jacknek nem valami szimpatikus a tudálékos, kutató lány. Frankie és testvérei egyszer csak azt veszik észre, hogy a megözvegyült apjuk és a rámenős Ginny közötti kezdeti ellenségeskedés valami egészen mássá alakul. Lehet, hogy romantika van a levegőben?

Harold Ramis: Csak egy kis pánik (Analyze This, 1999) – május 11. 21:00 Viasat3

Egy keresztapa esetében a gyengeség, a pánikbetegség rosszabb a halálnál. Pedig New York soron következő donjából hirtelen elszállt a merészség. Éjszaka izzadtságban fürdik, nappal remeg, reszket, és a sírás kerülgeti. Ám a szerencse elé vet egy halk szavú, szemüveges pszichológust. A maffiafőnök gorillái kíséretében bekopog a rendelésre, és ráparancsol a rémült doktorra, hogy kezelje őt. A pszichológus inkább menekülne, de hát profikkal van dolga. Nem tehet mást, nekilát, hogy a keresztapát megszabadítsa a gátlásaitól. Ilyen furcsa párost valószínűleg nem látott még a világ.

Jay Roach: Apádra ütök (Meet the Parents, 2000) – május 13. 21:20 TV2

Greg Beckur fülig szerelmes barátnőjébe, Pambe, és kész rá, hogy feltegye a nagy kérdést. Amikor a lánykérést félbeszakítja egy telefon Pam húgától – aki közli, hogy férjhez megy –, Greg rájön, hogy Pamela kezéhez a lány apján, a félelmetes Jack Byrneson át vezet az út. Amikor New Yorkba utaznak Pam húgának esküvőjére, Greg úgy érzi, ez a megfelelő alkalom, hogy megkérje Pam kezét. Csakhogy minden balul üt ki, ami csak balul üthet ki. Amikor megérkeznek a szülők festői otthonába, Greget egy látszólag tökéletes családdal szembesül: szerető férj és feleség, értük rajongó fiú és két lány, valamint egy imádott macska. Ám Greg, aki a feszült helyzetekben a száraz humorhoz folyamodik, nem talál célba Jacknél, aki nyugdíjas műkertész… és tekintélyt parancsoló figura.

Családi

Steve Martino, Jimmy Hayward: Horton (2011) – május 11. 08:00 HBO3

Horton, az elefánt egy segélykiáltásra figyel fel, amely a levegőben lebegő szöszről érkezik. Kiderül, hogy a szöszön értelmes civilizálció él, a maga mikroszkopikus méretű lakóival. A település neve szuperkicsi Kifalva, a lakói pedig hiperszuperkicsi Kik. Annak ellenére, hogy dzsungelbéli társai folyamatosan fenyegetik és nevetségesnek találják a viselkedését, Horton elszánja magát, hogy megmenti a veszélybe került kifalviakat, és olyan helyet keres nekik, ahol biztonságban élhetnek.

Tim Johnson: Végre otthon! (Home, 2015) – május 13. 14:35 HBO

A Galaxis legidegesítőbben optimista űrlénye, akit az sem lendít ki mindent átfogó boldogságából, hogy saját népe üldözi keresztül a világűrön, a Földön bujkál. Egy mogorva, magányos és makacs kamaszlány talál rá, és bár sem a világlátásukban sem a végtagjaik számában nincs bennük semmi közös, mégis társulnak. Igaz, csak azért, mert muszáj. A jövevény üldözői rájuk találnak, és a nyomukba vetik magukat. Mit tehetnének erre ők? Menekülnek, és közben azon törik a fejüket, hogyan menthetnék meg a bolygót, melyet már mindketten otthonuknak éreznek.

Hayo Freitag: A három rabló (Die Drei Räuber, 2007) – május 14. 09:00 Film+

Tiffany, az árván maradt kislány egyedül kuporog a postakocsiban, mely új lakóhelyére, az árvaházba viszi. A sötét erdőben a kocsi útját állja az erdőszerte rettegett három haramia, s ha már zsákmányt nem találnak, jobb híján magukkal hurcolják váltságdíjként a maharadzsa mesés kincsét ígérő gyereket. Tiffany otthon érzi magát a marcona remetékkel, akikkel egész nap játszhat, és valljuk be: a rablók is odavannak a kislányért. Ezalatt az idő alatt Nikolas és Gregory, a két kis árva, megelégelve a gonosz főnöknőt, kereket old a közeli árvaházból, és a legsötétebb erdő felé veszi az irányt.

Magyar

Hajdu Szabolcs: Délibáb (2014) – május 11. 03:30 TV2

A magyar pusztán játszódó film egy afrikai futballista történetét meséli el, aki menekülni kényszerül a hatóságok elől egy eladott mérkőzést követően. Francis egy világtól elzárt tanyán talál menedéket mélyen a puszta szívében, ám hamarosan rádöbben, hogy a tanya valójában egy modern kori rabszolgatelep. Megjelenésével felkavarja a helyiek életét, az apátiába süllyedt foglyok a megmentőt, a kiskirályként uralkodó Cisco a riválist látja benne. Francis azonban nem vágyik a hős szerepére, az első adandó alkalommal menekülni próbál, de a puszta csalóka tájain lehetetlen eligazodni. Szökési kísérlete miatt a rabszolgák közé kerül, és akaratán kívül mégis lázadó válik belőle.

Mészáros Márta: Napló szerelmeimnek (1987) – május 11. 22:10 Duna Televízió

Ebben a filmben a rendezőnő folytatja Juli életének történetét. Juli elköltözött Magdától, szövőgyári munkásnő, Jánoséknál lakik. Magda azonban eltávolíttatja a gyárból. Juli leérettségizik, majd sikertelen felvételi vizsgát tesz filmrendező szakra. Jánost letartóztatják. Juli Magda kapcsolatai segítségével közgazdász hallgatóként kijut Moszkvába, de aztán sikerül átmennie filmrendező szakra. Rátalál szülei nyomára, majd Sztálin halála után hazajön, hogy itt készítse el a diplomafilmjét.

Huszárik Zoltán: Szindbád (1970) – május 12. 23:10 Duna Televízió

A haldokló Szindbád, tündérmesék lovagja, lét és nem lét határán bolyongva keresi az élet értelmét. Az organikusan átlényegülő természetben, érzéki örömökben, kulináris élvezetekben véli megragadni a szépséget. Életre kelnek emlékei: megbarnult fényképek, elszáradt virágok, elsárgult szerelmes levelek. Sorra látja a szívének kedves asszonyokat: Florentint, Lenkét, Fruzsinát, a kis virágáruslányt és a többieket. Felrémlik, hogyan mesélt a diszkrét Vendelin pincér a feleségéről velős csont és fácánsült között, s hogyan átkozta az ismeretlen urat – őt, Szindbádot -, aki megszöktette és az öngyilkosságba hajszolta az asszonyt. Szindbádot autonóm szelleme, tökéletességvágyó keresése nem engedi egyetlen nő tartós szerelmében megállapodni…

Klasszikus

Ken Loach: Kes (1969) – május 13. 20:00 Cinemax

A tizennégyéves Billy Casper édesanyjával és idősebb bátyjával él egy bányászfaluban, Yorkshire közelében. Testvére Jud, a bányában dolgozik, húszonéves, durva és nagy nőcsábász. A yorkshire-i fiú, Billy magányos ebben a nem éppen felelmelő környezetben. Osztálytársai gúnyolják, tornaórán, hiányos felszerelése miatt a tanár megalázza. Szerencsére Billy megleli a maga kis világát, ugyanis talál egy madárfiókát, s ettől kezdve óvja, védi, eteti és röpteti. A kisfiú örökre szóló barátságot köt a sólyommal, akit Kesnek nevez.

William Wyler: Ben Hur (Ben-Hur, 1959) – május 15. 11:30 RTL Klub

A jeruzsálemi Ben Hur, egy gazdag zsidó család fia, újra találkozik gyerekkori barátjával, a római légió parancsnokával, Messalával, aki szerint az új tanok, melyeket Krisztus hirdet, felforgathatják az egész Római birodalmat. Ben Hur meghallgatja a hegyibeszédet, ott van a kálváriánál, méghozzá nem is egyedül, hanem egy szépséges rabszolgalány, Esther társaságában. Korábbi élete gyökeresen megváltozik, amikor tévesen megvádolják azzal, hogy megpróbálta megölni Messalát. Száműzik családját, őt pedig rabszolgasorba döntik. Egy tengeri csata során megmenti a parancsnok, Quintus Arrius életét, aki ezért cserébe fiává fogadja. Rómába indul, hogy részt vegyen egy kocsiversenyen. Legnagyobb ellenfele régi barátja, Messala. Kettejük versenyfutásának egy ütközés vet véget, melyet Ben Hur éppen csak túlél, ám eldönti, hogy a kardját felcseréli Krisztus tanaival. Annak a Krisztusnak a tanaival, aki még halálában is képes arra, hogy az egész birodalmat a feje tetejére állítsa.

Federico Fellini: Júlia és a szellemek (Giulietta degli spiriti, 1965) – május 15. 23:15 Duna Televízió

„Azért kell a nőről beszélnünk, hogy megszabadítsuk attól a hamis képtől, melyet a férfi alkotott magának róla, hogy megadjuk neki a lehetőséget az intellektuális fejlődésre. Ahhoz, hogy a férfi szabad maradjon, szabad nőre van szüksége…” – nyilatkozta Fellini a nőkről általában. E megállapítás csak némiképpen vonatkozik Júliára, a film főszereplőjére, aki valóban naiv hittel imádja férjét, de csak addig, míg rá nem jön, hogy az hazudik neki. Miközben keresi a kiutat az életét körülvevő művilágból, az elromlott házasságából, mindvégig képes megőrizni belső értékrendjét. Folyamatosan ébred öntudatra, és a film végére szinkronba kerül önmagával. Elhagyja hűtlen férjét és tudja már, hogy mit kezdjen az életével.

Dokumentum

Elveszett filmek a partraszállásról (D-Day: The Lost Films) – május 9. 22:00 Spektrum

A Partraszállásról tudósító elveszett filmek a többségében eddig nem látott, újonnan előkerült színes felvételeken a II. világháború meghatározó hadműveleteinek krónikáját meséli el. Először láthatják a nézők a történelem legnagyobb tengeri deszant támadását teljesen felújított HD minőségben. 5 000 szövetséges hajóból több mint 160 000 katona szállt ki egyszerre a 80 kilométeres normandiai partszakaszon. Becslések szerint 10 000 ember esett el a csatákban, legtöbbjük a partraszállás utáni napokban. A film a katonák szemével mutatja be a sorsfordító napokat, három különleges amerikai és német egységre összpontosítva.

Sean Dash: Feltámadó ősi szörnyek (Prehistoric Monsters Revealed, 2008) – május 12. 14:30 DOQ

Az ősállatok életéről a közelmúltig igen keveset tudtunk. Egy-egy fosszília leginkább csak találgatásokra adott okot, de például a dinoszauruszok kinézetéről vagy viselkedéséről nem voltak pontos információink. Ám a számítógépes modellezésnek köszönhetően ma már a nappalinkból is betekinthetünk a dinók életébe. A film az őslénytan legkiválóbb szakértőinek segítségével mutatja be a legfontosabb őslények mindennapjait – és fényt derít kipusztulásuk okaira is.

A lázadó pápa (Rebel Pope) – május 15. 17:00 National Geographic

Miként lesz egy – a szülei által orvosnak szánt – argentin fiatalból a történelem első latin-amerikai pápája? És egy konzervatívnak, megosztónak és túlzottan tekintélyelvűnek tartott jezsuita rendfőnökből a nyomornegyedek érzékeny, gyalogosan járó, mindenki felé nyitott pártfogója? A film Jorge Bergoglio hosszú és akadályokkal teli, de töretlenül felfelé vezető

 

,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments