Ben Stiller_The Secret Life of Walter MittyHa otthon maradunk sem áll meg az élet, a tévécsatornák jóvoltából minden műfaj kedvelői megtalálják a számukra megfelelő műsort. A választást megkönnyítendő, mi ezeket ajánljuk a héten.

Romantikus

Joachim Hedén: Egy nap New York-ban (New York Waiting, 2006) – március 18. 21:00 Filmbox

Hirdetés

Sidney képtelen összeszedni magát, mióta a barátnője, Coreen kiadta az útját. Elhatározza, még egy kísérletet tesz, hogy kedvesét visszaszerezze. Küld neki egy New Yorkba szóló repülőjegyet azzal, hogy a magadott helyen és időben találkozzanak. Sidney néhány nappal korábban érkezik, és városnézéssel tölti idejét. Egy kávézóban találkozik Amyvel, aki ugyancsak szerelmi bánatban szenved, és most hazafelé tart San Franciscóba. Sidney és Amy rájön, mennyi közös vonásuk van. Két napjuk van arra, hogy felfedezzék együtt a várost, és tisztázzák az egymáshoz fűződő érzéseiket.

Kar Wai Wong: My Blueberry Nights – A távolság íze (My Blueberry Nights, 2007) – március 19. 14:10 FilmCafé

Jeremy egy New York-i kávéház tulajdonosa, az egyik vendége, Elizabeth tőle tudja meg, hogy a barátja ott járt egy másik lánnyal. Az összetört szívű, megcsalt lány estéről estére betér a kávézóba, remélve, hogy volt barátja eljön az otthagyott lakáskulcsáért. Éjjelente sokat beszélgetnek Jeremyvel, kiderül, hogy a fiú azért nem ment még el a városból, mert azt reméli, hogy volt barátnője egyszer visszatér hozzá. Egy nap Elizabeth váratlanul elhagyja New Yorkot, Memphisbe, majd Las Vegas-ba költözik. Szeretné újra megtalálni régi önmagát, és eltávolodni volt barátja emlékétől. De Jeremy-től nem akar elszakadni, képeslapokat küld a fiúnak, és beszámol azokról az emberekről, akikkel a sors összehozza. Jeremy-nek egyre jobban hiányzik a lány, de mivel a képeslapokon nincsen cím, nem tudja megtalálni…

Pat O’ Connor: Édes november (Sweet November, 2001) – március 19. 14:05 Film+

Nelson Moss (Keanu Reeves) magának való, munkamániás üzletember. Egy napon összehozza a sors Sarával (Charlize Theron), aki miatta bukik meg egy autóvezetői rutinvizsgán. Sara csipkelődő modora egyszerre vonzza és taszítja a férfit, aki csak akkor lágyul el végképp, amikor Sara elmondja az igazat magáról. Halálos betegségben szenved, nincs sok ideje hátra. A legfontosabbat viszont elhallgatja Sara: nem akarja, nem tudja lekötni magát. Elcsavarja a férfiak fejét, majd bűntudatot érezve egy hónap után tovább áll. Nelson nem tudja, hogy ő a kiszemelt édes, novemberi áldozat.

Sci-fi/fantasy

Lana Wachowsky: Jupiter felemelkedése (Jupiter Ascending, 2015) – március 17. 11:20 HBO

Jupiter Jones (Mila Kunis) éjszaka született, és a jelek az mutatták, kivételesen nagy jövő áll előtte. Ám ez a jövő nem akar megérkezni: a lány hiába álmodozik, csupán vécéket takaríthat. Ám váratlanul megjelenik Caine (Channing Tatum), és mindent megváltoztat. A genetikailag átalakított ex-szuperkatona egyetlen okból jött a Földre: hogy magával vigye Jupitert, akinek genetikus kódja földönkívüli örökséget rejt. A jóslat talán igaz volt. Talán valóra is válik. Ám a világ kibillent egyensúlyát helyreállítani szinte lehetetlen feladat még a kiválasztottnak is.

Danny Boyle: Napfény (Sunshine, 2007) – március 18. 21:00 AMC

2057, a Nap haldoklik. Már nem képes biztosítani azt az energiát és fényt, amire az emberiségnek szüksége van. A Föld utolsó reménysége az Ikarosz 2 nevű űrhajó. A küldetés során a nyolcfős legénységnek nukleáris eszközt kell a Napba juttatnia, a robbanás talán új életre kelti. Miután megszakad a kapcsolat az otthoniakkal, rábukkannak az előttük ott járt Ikarosz 1 űrhajóra, melyet hét évvel korábban, hasonló céllal indítottak útnak. És ettől kezdve a dolgok rosszra fordulnak. A csapat tagjai egyszerre harcolnak a saját életükért és az emberiség jövőjéért.

M. Night Shyamalan:A Föld után(After Earth, 2013) – március 20. 21:05 TV2

Cypher Raige parancsnok távollétében a fia, Kitai már szinte felnőtt. A hosszú szolgálatból hazatérő parancsnok kiruccan vele az űrbe, hogy jobban megismerjék egymást. Ám az űrhajójukat baleset éri, és kényszerleszállást hajtanak végre a Földön, amely egykor az emberiség otthona volt. Cypher megsebesült, így Kitaira vár a feladat, hogy segítséget szerezzen a veszélyekkel teli, ismeretlen terepen. Apának és fiának meg kell tanulniuk együttműködni és bízni egymásban, ha viszont akarják látni az otthonukat.

Krimi/thriller

Mikkel Norgaard: Nyomtalanul (Kvinden i buret, 2013) – március 14. 19:25 AMC

Egy szolgálatteljesítés közben vétett hiba miatt a tehetséges, de öntörvényű nyomozót, Carl Morc-ot parkolópályára állítják, és megbízzák, hogy egy alagsori irodában irányítsa a Q-ügyosztály munkáját. Társa, Assad segítségével megoldatlanul lezárt ügyeket vesznek újra elő, hogy szelektálják és átolvassák a régi aktákat. Egy nap kezükbe kerül egy eltűnéses-öngyilkossági ügy, és a páros váratlanul olyan részletre bukkan, amely új megvilágításba helyezi az esetet. Minél tovább nyomoznak, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy az öngyilkosságként lezárt ügy valójában bűncselekmény volt. Az egyetlen szemtanú azonban az eltűnt beszédképtelen öccse, aki csak korlátozottan képes kommunikálni, és nem akárkinek nyílik meg. Ráadásul a nyomozók főnöke is mind gyanakvóbban tekint a különcnek tekintett párosra.

Quentin Tarantino: Ponyvaregény (Pulp Fiction, 1994) – március 17. 22:55 Paramount Channel

Adott két idősödő, szabad szájú, tökös, szimpatikus gengszter, Vincent és Jules , akik igyekeznek főnöküknek visszaszerezni egy aktatáskát. Ehhez persze meg kell ölniük pár embert, de ez az egyszerű bérgyilkosokkal gyakran megesik. Jules a rá célzott golyókat csodával határos módon elkerüli, s ezt jelnek tekintvén úgy dönt, felhagy eddigi életével. Társának viszont el kell vinnie szórakozni a gengszterfőnök feleségét. Van továbbá egy boxoló, Butch, aki a hírhedt marffiafőnök, Marselleus Wallace átvágását tervezi. Hogy-hogy nem, odáig fajul a történet, hogy végül már inkább a megmentésére készül, mint a lelövésére… Nem utolsósorban, pedig, van egy piti rabló-párosunk is, akik éppen egy étterem kirablására készülnek. Ám ott reggelizik Vincent és Jules.

Jim Donovan: Gyikos megszállottság (The Perfect Teacher, 2010) – március 18. 13:40 Film+

Amikor a 17 éves Devon (Megan Park) beleszeret új tanárába, Jim Wilkes-ba (David Charvet) semmitől sem riad vissza, még a gyilkosságtól sem, hogy megkaparintsa a jóképű férfit magának. Amikor Jim észreveszi, hogy Devon lelkesedése megszállottság, érzi, hogy veszélyben van az élete, de akkor már késő. A megszállottan szerelmes tini elteszi láb alól Jim volt feleségét, majd a tanár elutasító válasza után, feljelenti a férfit kiskorú megrontásáért.

Dráma

Giuseppe Tornatore: Malena (Malena, 2000) – március 17. 21:00 Paramount Channel

Maléna szép és vonzó fiatal nő. Nemrég költözött az álmos szicíliai kisvárosba, miközben a férje a a fronton harcol. Amikor Maléna végigmegy az utcán, vágyakozó férfiszemek, és a feleségeik pletykái kísérik minden lépését. A tizenéves srácok biciklin járnak a nyomában, csakhogy csodálhassák szépségét. A fiúk között van az élénk fantáziájú Renato, akit vágyai a fantázia világába röpítenek. Ám ahogy telnek-múlnak az évek, Malénának – és Renatónak is – szembesülnie kell a könyörtelen valósággal.

Cameron Crowe: Vanilia égbolt (Vanilla Sky, 2001) – március 20. 21:05 M2

Úgy tűnik, David Aames varázslatos életet él. A jóképű, gazdag, karizmatikus ifjú egy New York-i kiadó vezetője, gondtalan és felelőtlen életvitele elbűvölő, mégis, mintha hiányozna belőle valami. Akár egy impresszionista tájkép: ha közelebbről megvizsgáljuk, ez az élet egész más színben tűnik fel. Egy éjszakán David megismerkedik álmai asszonyával, aztán egy apró hiba következtében el is veszíti őt. A fiú váratlanul a románc, humor, gyanakvás, szerelem és szex szédítő forgatagába zuhan, és azon veszi észre magát, hogy kétségbeesetten keresi saját lelkét, és felfedezi az igaz szerelem értékes és mulandó természetét.

Rob Cohen: Rat Pack – Sztárok egy csapatban (The Rat Pack, 1998) – március 20. 21:55 Cinemax

Létezett az ötvenes-hatvanas évek közbeszédében egy “Rat Pack” néven elhíresült, a korszak legnagyobb sztárjaiból verbuválódott ötösfogat. Hollywood olyan csillagairól van szó, mint a jelképes vezérnek tekintett, legendás Frank Sinatra (Ray Liotta) és Dean Martin (Joe Mantegna), Sammy Davis Jr. (Don Cheadle), Peter Lawford (Angus MacFadyen), Joey Bishop (Bobby Slayton). Főként politikai-alvilági összefonódásaik révén szinte bármit el tudtak érni, vagy bármilyen törvényszegést meg tudtak úszni. A film öt évet mutat be pályafutásuk közös szakaszából.

Akció

Roger Donaldson: A bosszú jogán (Seeking Justice, 2011) – március 15. 18:35 AMC

Will boldogan él feleségével, Laurával, egy éjjel azonban borzalmas dolog történik: a hazafelé tartó Laurát brutálisan megerőszakolják. Miközben Will a kórházban feldúltan várja az orvost, hogy beszámoljon felesége állapotáról, egy jól öltözött ember szólítja meg, és felajánlja neki az azonnali igazságszolgáltatás lehetőségét.

Baltasar Kormákur: 2 kaliber (2 Guns, 2013) – március 16. 21:30 TV2

Trench a kábószerellenes hivatal ügynöke, Steadman pedig a haditengerészet nyomozója. Az a feladatuk, hogy beépüljenek a maffia soraiba. Az egyetlen probléma, hogy a kölcsönösen mit sem tud a másik dolgairól. Amikor az útjuk keresztezi egymást, Trench és Steadman nemcsak egymást, olykor saját magukat is átverik, becsapják, miközben igazából a mexikói maffiavezér vezeti meg őket. Amikor rájönnek, hogy a feletteseik kijátszották őket, össze kell fogniuk, hogy élve megússzák a veszélyes kalandot.

Kevin Reynolds: Waterworld – Vízivilág (Waterworld, 1995) – március 18. 21:00 Viasat3

A sarki jégtakarók megolvadása után a Föld egyetlen hatalmas tengerré válik. A Szárazföld talán már csak a mesében létezik. Minden túlélő azt keresi, de senki sem tudja, merre lehet. A mesterséges zátonyok lakói és a tenger hajósai egymással és a kalózokkal hadakoznak. A végtelen vizeket járja a magányos Tengerész, akinek lábujjai között úszóhártya, füle mögött pedig kopoltyú nőtt. Egy összecsapás után a hajójára veszi a tízéves kislányt és az anyját. Hamarosan kalózok erednek a nyomukba. A kislány kell nekik, aki különös tetoválást, a Szárazföldhöz vezető út térképét viseli a hátán.

Vígjáték

Jonathan Dayton, Valerie Faris: A család kicsi kincse (Little Miss Sunhine) – március 15. 18:30 HBO2

Olive (Abigail Breslin) felmenői bolondok és bogarasak. Számukra minden nap kaland, csak nagy ritkán ússzák meg katasztrófa nélkül. A kislány apja, Richard (Greg Kinnear) a világ legpechesebb karriertanácsadója, Frank nagybácsi (Steve Carrell) kisiklott irodalomtanár. Egyedül a nagypapa (Alan Arkin) vidám mindig, ehhez azonban némi illegális növénynek is köze van. A sors úgy hozza, hogy a sok fura figura kisbusszal indul a napfényes Kaliforniába, hogy Olive részt vegyen A család kicsi kincse című szépségversenyen.

Ben Stiller: Walter Mitty titkos élete (The Secret Life of Walter Mitty, 2013) – március 19. 21:00 TV2

Walter egy lapkiadó vállalat félénk munkatársa. A szürke hétköznapok elől a férfi az álmaiba, a fantázia világába menekül. Ez a világ pedig tele van akcióval, hősiességgel és romantikával, melynek mind-mind ő a főszereplője. Ennek megfelelően volt már szuperkém, szuperhős és hősszerelmes is. Egy nap azonban élete legkülönösebb kalandja vár rá, egy elveszett negatív után nyomozva bejárja a világot, és közben végre nem a saját fejében, hanem a valóságban történnek vele izgalmas és meghökkentő dolgok.

Brett Rattner: Hogyan lopjunk felhőkarcolót? (Tower Heist, 2011) – március 20. 19:30 SuperTV2

Josh egy Central Park-i luxusház gondnoka. Egy nap megtudja, hogy a tőzsdeguru tulaj átverte az ügyfeleit, és elsikkasztotta a pénzüket, beleértve a lakóház alkalmazottjait is. Amikor mindezt számon kéri a milliárdoson, a munkatársaival együtt kirúgják. Josh úgy dönt, hogy a maga kezébe veszi az igazságszolgáltatást. Elhatározza, hogy a társaival kirámolja a milliárdos lakását, és visszaveszik, ami nekik jár. No jó, kicsivel többet! Felbérelik a környék rutinos betörőjét, hogy segítsen nekik.

Családi

Jennifer Yuh: Kung Fu Panda 2. (2011) – március 15. 16:15 TV2

Po pandának teljesült az álma, Sárkányharcos lett belőle. Így már az ő feladata a Béke Völgyének védelmezése, melyben a barátai, az Örjöngő Ötös néven ismert Tigris, Daru, Sáska, Vipera és Majom segítenek. Ám Po élete veszélybe kerül, amikor új, félelmetes gonosztevű bukkan fel a színen. Shen nagyúr, az albino páva nemcsak gonosz, de képzett harcos is egyben, és a farkasai mellett különleges fegyverrel is rendelkezik, mellyel meg akarja hódítani egész Kínát. Miközben Pó és barátai felveszik a harcot ellene, a panda arra is választ keres, ki az igazi apja.

Dan St. Pierre, Will Finn: Visszatérés Óz birodalmába (Legends of Oz: Dorothy’s Return, 2013) március 18. 13:15 HBO

Alighogy visszatért Óz birodalmából, máris új kalandba csöppen Dorothy. A szivárványon keresztül a régi barátja, a Madárijesztő kér tőle segítséget. Totóval a kezében a kislány visszatér Óz földjére, ahol gyorsabban telt az idő, mint otthon. Ráadásul a gonosz nyugati boszorkány testvére, az Udvari Bolond át akarja venni a hatalmat, és sötétségbe akarja borítani Óz földjét. Még Glinda, a jóságos északi boszorkány, a béke őrzője is képtelen szembeszállni vele. Dorothy az egyetlen reményük.

Andy Tennant: Kettőn áll a vásár (It Takes Two, 1995) – március 19. 15:35 Paramount

Azt mondják, hogy minden embernek van egy párja valahol a világban. Ez persze lehetetlen, de Amanda szereti a lehetetlen dolgokat. Van is egy lány, Alyssa, aki pontosan egy időben született vele, csak egy másik kontinensen. Egyikük nagyszájú, másikuk csendeske. Egyikük mérhetetlen fényűzés közepette nevelkedik, másikuk nevelőszülőtől nevelőszülőig vetődik. A felnőttek viszont mindenütt egyformák. Buták, élhetetlenek, és nem képesek felismerni saját érdekeiket. Amanda apja éppen feleségül készül venni valakit, aki nem illik hozzá, csak nagyon szeretne feleséggé válni. Alyssa pedig szerencsére ismer egy nagyszerű nőt, aki remélhetőleg elég bátor ahhoz, hogy megküzdjön a neki való férfiért. Csak egy kis segítség kell neki a lányoktól. És az, hogy a lányok találkozzanak.

Magyar

Gyöngyössy Bence: Egy szoknya, egy nadrág (2005) – március 14. 20:05

Sóvári Péter sikeres színész és nagy nőcsábász. Borsai Lajos kipukkant rendező ugyancsak kedveli a playboy-életet, viszont katasztrofális anyagi helyzetben van. Ezen úgy kíván javítani, hogy egy mexikói szappanopera mágnást, az özvegy Dulcinea de la Rosát próbálja megnyerni részint feleségnek, részint szappanopera forgatókönyvének megvalósítására. A sikeres színész és a pénzszűkében szenvedő rendező útja akkor keresztezi egymást, amikor mindketten beleszeretnek a sztárocska Ibolyába.

Várkonyi Zoltán: Egri csillagok (1968) – március 15. 08:25 TV2

Gárdonyi Géza nagyszabású történelmi regénye kötelező irodalom az általános iskolákban. Ebből a remek regényből készült Várkonyi Zoltán monumentális filmalkotása a kor legnagyobb magyar színészeinek a főszereplésével. 1500-as évek, Magyarország. Portyázó török csapatok dúlják fel az országot, rabolnak, fosztogatnak, rabságba hurcolják a magyarokat. Bornemissza Gergely és Cecey Éva gyerekként kerül Jumurdzsák kezébe, aki egy keleti rabszolgapiacon akarja eladni értékes foglyait. A gyerekek megszöknek, ráadásul magukkal viszik a babonás Jumurdzsák talizmánját. A török harcost ezután elhagyja a szerencséje, míg a bátor kisfiú, Bornemissza Gergely megtalálja azt. A film története hűen követi a regényt.

Sára Sándor: 80 huszár (1978) – március 15. 21:10 Duna Televízió

1848. Európa forrong. A Lengyelországban állomásozó, osztrák kötelékhez tartozó magyar huszárok egy csoportja a szabadságharc kitörésének hírére hazaindul. A szökevények útja ezer veszéllyel teli, harcot kell vívniuk a természettel, az út nehézségeivel, az őket üldöző osztrák hadsereggel, és saját felőrlődő idegeikkel.

Klasszikus

Steven Spielberg: Az elveszett frigyláda fosztogatói (Raiders of the Lost Ark, 1981) – március 17. 21:00 SuperTV2

Indiana Jones régész, professzor és kalandor egy személyben, aki semmilyen veszélytől sem riad vissza, hogy megszerezzen egy műkincset. 1936-ban híre jön, hogy a németek hatalmas ásatásokba kezdtek Egyiptomban. A Biblia legendás ereklyéjét, a frigyládát keresik, amiben Mózes kőtáblái találhatók a tízparancsolattal. A mítosz szerint ugyanis legyőzhetetlenné válik, aki a ládát birtokolja. Az amerikai titkosszolgálat megbízza Indiana Jones-t, hogy előzze meg a nácikat. A kalandvágyó professzor Egyiptomba utazik, ahol elkeseredett harc bontakozik ki a frigyládáért.

Martin Scorsese: Krisztus utolsó megkísértése (The Last Temptation of Christ, 1988) – március 17. 23:50 DIGI Film

Krisztus élete elevenedik meg. Isten őt választotta ki a feladatra, hogy üzenetét eljuttassa az emberekhez. Az igazi dilemma a Golgotán, a kereszten kezdődik, amikor a Sátán utoljára kísérti meg Jézust az emberi élet kínálta kényelemmel és örömökkel. Ha a kereszthalál helyett megtagadja Istent, megszabadul a szenvedéseitől. A testi szenvedések közepette, a halál árnyékában Jézus elképzeli, mi történne, ha engedne a gonosz csábításának és az isteni helyett az emberi sorsot választaná.

Barry Levinson: Esőember (Rain Man, 1988) – március 19. 21:05 Duna Televízió

Charlie Babbitt, a csupán pénzköltésben jeleskedő aranyifjú csalódottan veszi tudomásul, hogy édesapjától nem örökölt mást, mint néhány rózsabokrot, meg egy majd 40 éves kocsimatuzsálemet. Hamarosan még egy keserű meglepetés éri – kiderül, hogy van egy bátyja, aki a hagyaték mintegy hárommillió dollárnyi részét kapja. Charlie egy intézetben talál rá Raymondra, s magával viszi őt, annak reményében, hogy megszerezheti a bátyja számára értéktelen vagyont. Közös útjuk során Charlie sok újat tanul, s Raymond segítségével végül legyőzi saját korlátait, s átértékeli életét.

Dokumentum

Nancy D. Kates: Ami Susan Sontagot illeti (Regarding Susan Sontag, 2014) – március 18. 11:15 HBO

Egyedülálló, bizalmas és árnyalt betekintés a huszadik század egyik legmeghatározóbb, egyben legprovokatívabb gondolkodójának életébe, akinek ténykedése mindmáig érezteti hatását. Susan Sontag generációjának egyik legfontosabb irodalmi, politikai és feminista ikonja. A dokumentumfilm kifejező képekkel, eredeti felvételekkel, barátok, szeretők, családtagok és kollégák visszaemlékezésein, illetve Sontag gondolatain keresztül – Patricia Clarkson színésznő tolmácsolásában – tárja fel gazdag életművét.

Jürgen Hansen: A Nemzetközi Űrállomás (Cosmic Encounters, 2012) – március 19. 16:15 Digi World

A film az emberiség egyik álmának megvalósulásáról készült beszámoló. Válaszolni igyekszik arra, az embert örökké foglalkoztató kérdésre, hogy mi van a mi világunkon túl. A Nemzetközi Űrállomáson a kalauz ezúttal két űrhajós: a holland André Kuipers és a német Alexander Gerst.

Billy, a Kölyök: fénykép a múltból (Billy the Kidd: New Evidence, 2015) – március 20. 21:00 National Geographic

A Billy, a Kölyök néven hírhedtté vált vadnyugati törvényenkívüliről már eddig is sok mindent tudtunk, a közelmúltban azonban egy újabb darabja is a helyére került a történelmi kirakós játéknak: 2014-ben Kaliforniában előkerült egy fénykép, melyen nemcsak Billy, de bandájának két másik tagja is jól látszik. És, mint utóbb kiderült, a fotó felbukkanása csupán egy történet kezdete.

,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments