Sorozat

Hol bujkált eddig ez a film? – Rejtőzködők

rejtozkodok Érdemes elolvasni a tv-újság ajánlóját, ugyanis időről-időre olyan gyöngyszemekre lelhetünk, amiért még én is elgondolkoztam, hogy archiválás céljából megéri-e elővenni egy régi videókazit.

Nem bírom ki, hogy ne a történet rövid leírásával kezdjem, mert az a maga módján páratlanra sikerült. Ha mi, hétköznapi emberek abban a hitben élnénk, hogy a dinoszauruszok már 65 millió éve kihaltak, akkor be kell látnunk, hogy tévedtünk. Főszereplőink, Vincent (Sam Trammell) és Ernie (Daniel Baldwin) ugyanis hiába tűnnek első látásra magánnyomozónak, hamar megtudjuk, hogy hologram segítségével varázsolnak humanoid külsőt maguknak: Vincent valójában velociraptor, Ernie pedig triceratopsz.

Szerencsére nem csak ketten vannak, így részletes képet kapunk piciny kommunájukról. Megismerjük az idejét főként mahjongozással múlató árnyékkormányukat, a Tanácsot, illetve az éppen az emberiség felszámolására készülő „A haladás hangja” nevű rebellis dínószektát és ármánykodásaikat. (Személyes kedvencem a közösségükön belül is ellentéteket szülő nyershús-evés – habár ezzel már tízmillió éve felhagytak, egyesek mégis tehenek szétmarcangolásával lázadnak e konzervatív eszme ellen.) Ezzel párhuzamosan elindul a cselekmény vonalát megszabó nyomozós szál is, ami viszont nem hogy izgalmakkal nem szolgál, de inkább csak lejárt klisékből építkezik.

A film a Sci Fi tévécsatornának készült, ami sajnos meg is látszik rajta. Leginkább a látványvilág sínylette meg az alacsony büdzsét, leglátványosabban az ijesztően rossz CGI betétek. Ezzel összefüggésben van az is, hogy a film az eredeti regény (Eric Garciától a Casual Rex) igen lazán értelmezett adaptációja, mivel azzal szemben itt lényeink főképp emberi alakjukban mutatkoznak.

anonymous rex

A film a klasszikus krimik sémája szerint építkezik, amibe – tekintve, hogy egy egészen más faj közegében zajlik a gyilkosságok utáni nyomozás – belekeveri a sci-fi vonalat is. „Az idegenek köztünk élnek” tematika pedig egészen az ötvenes évekig nyúlik vissza, amikor az olyan idegenes-inváziós filmek, mint a Testrablók támadása az Amerikába beszivárgó kommunistáktól való félelmet jelenítették meg. Ez a hasonlóság abból is kitűnik, hogy dínóink igyekeztek a stratégiailag fontos pozíciókba és munkahelyekre beépülni. Szintén visszautalásnak számítanak az ötvenes évekbeli amerikai sci-fi elődökre az apa által nézett, fekete-fehér, stop-motion technikával készült őshüllős filmek.

Még egyértelműbb az a jelenet, ahol a dínók kipusztulásának történetét a film a stop-motion segítségével mutatja be: ezt igen jól teszi, ahelyett, hogy a film legkínosabb elemével, a már emlegetett CGI-jal élne. Persze anélkül meg nem jöhetett volna létre az a fantasztikus momentum, ahol Daniel Baldwin – aki a film ezt megelőző részeiben gondosan rejtegette valós küllemét – futás közben félig (!) átváltozik triceratopsszá, majd szarvaival átdöf egy ármánykodót. Már csak emiatt is megéri megtekinteni a filmet, és ha eddig nem tettük volna, akkor innentől kezdve biztosan egyetértünk majd azzal az akár Coelhónak is betudható tanulsággal, miszerint nem a faj fontos, hanem a lélek.

A filmet a Film+ fogja leadni a következő időpontokban:
2012. április 2., hétfő, 19:20 és
2012. április 3., kedd, 02:30.

Piller Mónika

Piller Mónika az ELTE-n végzett filmelmélet és filmtörténet, illetve dán szakon. Szakdolgozatát az izlandi filmek és a globalizáció témakörében írta. Specializációja a skandináv film, a dokumentumfilm és az animációs film. Jelenleg a Magyar Televíziónál dolgozik szerkesztő-riporterként.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com