bojackElsőre nehéz lehet elhinni, hogy egy beszélő állatokkal operáló animációs vígjáték jelentősen tágította a filmművészet határait. Pedig valóban így van, a BoJack Horseman a harmadik évadára minden idők egyik legjobb drámai vígjátéksorozata lett – ott a helye valahol a Törtetők és Breaking Bad között.

A felnőtteknek szóló animációs rajzfilmsorozatok világa nem egy új találmány, sőt, kis túlzással egyidős a tévével. Az olyan kultikus szériákon pedig generációk nőttek fel, és formálták át az ízlésvilágukat, mint a Simpson család, a South Park és a Family Guy. Miért mondom akkor mégis azt, hogy a BoJack Horseman kihagyhatatlan mérföldkő?

Először is a készítők egy párhuzamos univerzumot álmodtak meg, amelyben állatfejű és embertestű szereplők, valamint normális, „mezei” emberek élnek vegyesen. Ezt leszámítva viszont minden olyan, mint a valóságban, mármint ugyanazok a sztárok élnek és dolgoznak, mint a mi világunkban. Tehát jelen van Andrew Garfield, de közben ott van Mr. Peanutbutter, a félig kutya-félig ember sorozatsztár. Vannak persze keveredések, egy-egy híres személy állat formájában jelenik meg (pl. David Fincher rendezőből David Pincher fülbemászó lett). A sok fura szerzet között azonban toronymagasan a legjobb Karakterszínész Margo Martindale – igen, így-így, Karakterszínész Margo Martindale. A különleges környezet rengeteg abszurd és beteg poén forrása, de látni kell, hogy elsősorban nem erre épül, nem ettől jó a sorozat.

Hirdetés

bojack-horseman-season-2

Másodszor egy-egy epizódban nem egy adott problémát vagy témát járnak körül, hanem folyamatosan követik a változásokat a karakterek életében. Tévés zsargonnal tehát nem epizodikus jellegű, hanem szerializált sorozat a BoJack Horseman. Ráadásul az események a „jelenben” játszódnak: az első évad 2014-ben zajlik, az utolsó 2016-ban, és bár az idő nem jelenik meg markánsan, számos ponton súrlódik a fikció a való világ eseményeivel. A szerkezet miatt az egész történetbe nem egy véletlenszerűen választott pillanatban csatlakozunk, hanem egy adott alaphelyzetbe: önéletrajzi regényt ír egy szellemíró (Diane Nguyen – Allison Brie) az egykor híres tévésztárról, BoJack Horsemanről (Will Arnett).

BoJack a kilencvenes években volt igazi csillag: sorozata, a Horsin’ Around kilenc évadot élt meg, és a nézők imádták a főszereplőt. Abból azonban mára csak a rengeteg pénz maradt meg, és az egykoron ünnepelt sztárból egy botrányos celebritás vált, aki mellől két emberen (emberállaton) kívül mindenki elpárolgott. Az egyik Princess Carolyn (Amy Sedaris), a színész menedzsere és egyben szeretője, a másik pedig a kanapéján csövező Todd (Aaron Paul), aki egy házibuli után ragadt ott idestova négy évvel ezelőtt.

bojack-horseman

Ebből a kiindulóhelyzetből fejlődik ki a történet és velük párhuzamosan a karakterek. Utóbbiak adják a sorozat esszenciáját. Félelmetesen emberiek a figurák, nem egyszerűen mélyek és komplexek, hanem folyamatosan változnak. Állandóan hullámvölgyekbe kerülnek (Diane munkavállalásai, Carolyn cégalapítása), amitől felerősödnek a jó tulajdonságaik, vagy még jobban kiütközik a negatív oldaluk. És nem lehet azt mondani, hogy minden a címszereplő körül forog – noha az ő története a legkülönlegesebb –, egy időn után minden fontos mellékszereplőnek elegendő tér jut a fejlődésre, különösen a harmadik évadban. Természetesen a szinkronszínészek bravúros játéka nélkül nem működnének a fiktív figurák, de ők egyszerűen lehengerlőek. Nem csoda, hogy külön fórum indult arról, hogy díjakkal ismerje el tehetségüket az Emmyt megítélő tévéakadémia.

Az antropomorf állatok világa és a szeralizált történetmesélés önmagában persze még mindig kevés lenne ahhoz, hogy mérföldkőként emlegessük a BoJack Horsemant. De az egyes részelemekből már képesek voltak a készítők árnyaltan és átfogóan bemutatni egy elzárt világot: a csillogó Hollywood árnyoldalát. A különböző cselekményszálak miatt szinte minden olyan sorozattal fennáll a párhuzam, ami az álomgyárról szólt, de különösen a Törtetők és a Sikersorozat hatása letagadhatatlan (előbbit konkrétan megidézik az egyik epizódban). Végtelenül cinikusan ábrázolják a filmgyártás fővárosát, kiégett, sikermegszállott, narcisztikus alakok szédületes anyagi lehetőségek közepette keresik a boldogságot, miközben a népszerűségük hajkurászása miatt folyamatosan megalázzák önmagukat. Azonban nem csak Hollywoodot (pontosabban Hollywoo-t, mert BoJack az első évadban részegen ellopja a ‘D’ betűt, és onnantól Hollywoo-ként emlegeti a városrészt), az egész médiát kritizálják. A kedvencem, amikor Diane azt mondja a BuzzFeednél dolgozó expasijának: „Van egy szuper anyagom, amire kaptok majd egy csomó smiley-t vagy szívecskét vagy mi a franc az, amiben ti az újságírást méritek.”

Összességében tehát a BoJack Horseman sokkal inkább egy drámai széria kegyetlen szarkazmussal és maró iróniával (valamint megszámlálhatatlan popkulturális utalással), mint egy komédia – a tengerentúlon a sorozat mélysége és a főhős melankóliája kapcsán pont ezért tragikomédiaként emlegetik. Ami nem csoda, a harmadik évad végére BoJack elképzelhetetlen mélységekbe süllyed (pedig már a második évad végén azt hittük, nincs lejjebb).

Akármennyire jó a BoJack Horseman, úgy tűnik, ezt nagyon kevesen fogják megtapasztalni. A sorozat első évada ugyanis finoman szólva is gyenge. Látszik, hogy a készítők keresték még az útjukat, és nem igazán tudták, milyen irányba vigyék a történetet. Jól mutatja ezt a Rottentomatoes kritikaaggregátor mérőszáma: az első évad 56%-on áll, a következő kettő 100-100%-on. Ebben a tekintetben kísértetiesen emlékeztet a Breaking Badre – világosan emlékszem arra, amikor az első két évad idején, még sorozatjunkie koromban áradoztunk róla, és utána a blogon is a kommentelők véleménye alapján kapták fel. Talán hathatós közreműködéssel a BoJack-élményt is sikerül eljuttatni a szélesebb közönséghez.

Adatlap

BoJack Horseman
amerikai animációs vígjátéksorozat, 2014-

IMDb
Mafab

, , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments