true detective s02Június 21-én startol az HBO tavalyi nagy durranásának, a Törvény nevébennek a második évada, új történettel és új szereplőkkel. A megváltozott környezet és színészgárda már előre megosztja a rajongókat.

Mint azt annak idején megírtuk, a Törvény nevében már az első évad felénél több szempontból is a sorozatok világának egy sarokkövévé vált. Matthew McConaughey és Woody Harrelson párosa olyan feledhetetlen színészi alakítást nyújtott, ami már önmagában kiérdemelte figyelmünket (előbbi pedig sokban köszönheti ennek a szerepnek a későbbi Oscar-szobrot), de a forgatókönyv és az operatőr még több elismerést szerzett. Elég hamar biztossá is vált, hogy készülni fog a folytatás, viszont a fő tematikát leszámítva egy teljesen megújult környezetben, történettel és szereplőkkel.

Hirdetés

A második évad két főhősét ezúttal Colin Farrel és Vince Vaughen alakítja. Előbbi a korrupt rendőrség és a bűnözővilág között vergődik, utóbbi pedig utóbbi pedig épp szépen kiépített bűnbirodalmát probálja feladni egy jobb, tisztességes élet reményében. A kaliforniai Vinci városában játszódó történet írója ismételten Nic Pizzolatto, aki ennek a sorozatnak köszönhetően vált ismertté.

Alig több, mint egy hónappal az évadpremier előtt pedig napvilágot látott az új trailer, ami garantáltan meghozza a kedvet:

, , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments