TéVé

Mind megszívjuk – Özönvíz előtt

Özönvíz előtt

Özönvíz előttAmikor szenet, olajat, gázt meg fát égetünk, hogy meleget csináljunk, vagy áramot, vagy eljussunk A-ból B-be, szén-dioxid kerül a levegőbe. Ez üvegházhatást okoz. Ami felmelegedést okoz. Ami katasztrófákat okoz. Ezt minden kisiskolás tudja. Évtizedek óta ezzel van tele minden. De valahogy mégsem változik semmi. Ezért volt szükség arra, hogy Leonardo DiCaprio, miközben az Oscart-hozó A visszatérőt forgatta, készítsen egy kiváló, „művészi dokumentumfilmet” is a témáról. Ez lett az Özönvíz előtt.

Persze, DiCaprio nem először csinál ilyet. Volt ugye Az utolsó óra című dokuja, ugyanerről a problémáról, az ENSZ békenagyköveteként folyamatosan hallatja a hangját a témában, szóval alapjában nem meglepő a dolog. És, mivel Leo egészen fiatal korától mozog a filmes világban, azon sem kell meglepődni, hogy dokumentumfilmje is profin és hatásosan van összerakva. Ráadásul azzal a Fisher Stevens-szel rendezte a filmet, aki már kapott dokumentumfilmért Oscart, és olyan nevek működtek közre, mint Brett Ratner, James Packer és Martin Scorsese, a zenét meg Trent Reznor és Atticus Ross neve fémjelzi. Szóval ízig-vérig profi alkotógárda dobta be magát a jó ügy, a környezetvédelem érdekében, nem csoda, hogy egy szuper és színvonalas alkotás lett a végeredmény.

Özönvíz előttA tengerek szintje emelkedik. A jégsapkák olvadnak. A tengeráramlatok megváltoznak. A korallok elpusztulnak. A szélsőséges, extrém időjárás egyre több embert tesz földönfutóvá. A ma még vonzó pálmafás szigetek lakói a kiutat keresik. A menekültek tömegei, a migráció biztonságpolitikai kockázatot jelentenek.

Ezek mindegyikéről hallottunk már, de ahogy a film folyamatosan soroz velük, attól elakad a lélegzet. Nem a sebességtől: a film viszonylag komótosan mutatja be a tényeket, a háttereket, DiCaprio minden kapcsolódó témát felvillant egy-egy jelenet, egy-egy riportalany, egy szemléletesen megválasztott példa, szenvedő áldozat vagy szakértő tudós erejéig. A hatásos, de csodálatosan szép képeknek, a keretsztorinak (Leonardóval együtt fedezzük fel a gyerekkorától – az ágya felett lógó Bosch-képtől – napjainkig – a Párizsi klímacsúcsig –, hogy mekkora a baj), a jól megválasztott interjúalanyok szájából elhangzó ütős mondatoknak köszönhető, hogy az Özönvíz előttre nem rántjuk meg a vállunkat, nem legyintünk egyet, hanem tényleg elgondolkodunk azon, hogy mit tudunk mi tenni, hogy kimásszon a világ a csávából. Nem a száraz tények hatnak ránk – azok már a könyökünkön jönnek ki. Hanem inkább az, ahogyan mondják őket. A sarki jégen dolgozó kutató elmondja, mennyit fogyott a jég, mikorra tűnik el, és mi lesz a tényszerű hatás – de mégis az a pillanat marad meg bennünk, amikor az arra járó narválcsapatot látva felsóhajt: „nem akarok olyan világban élni, amiben már nincsenek ilyen állatok”. Miami Beach polgármestere megmutatja, hogyan küzdenek az egyre magasabb áradások ellen, amelyek derült időben, a csatornákból felnyomulva öntik el a várost. De nem az marad meg, hogy milyen konkrét intézkedések történnek, hogyan emelik meg az utcákat és építenek szivattyúrendszereket. Hanem hogy ő, aki számára kézzelfogható valóság és küzdelem a klímaváltozás hatása, hogyan gondol azokra a politikusokra, akik szerint a klímaváltozás nem tudományos tény. És rémisztően sokan vannak ilyenek – a film kitér arra is, hogy hogyan lehetséges az, hogy bár évtizedek óta köztudott probléma ez az egész (régi, 50 évvel ezelőtti filmrészletek bejátszásával bizonyítják, hogy már régóta ismerjük a problémát), mégis, még a tavalyi párizsi klímacsúcs hatásosságával kapcsolatban is kételyeket fogalmaz meg.

Özönvíz előttAlapjában véve egy meglehetősen pesszimista (vagy inkább reális?) hangvételű film az Özönvíz előtt – az mindenesetre egyértelműen kiderül belőle, hogy a klímaváltozás nem a gyermekeink, unokáink problémája, ezt már mi is megszívjuk, milliók érzik ezekben a pillanatokban is a bőrükön, és a világ boldogabbik felének sincs már több ehhez pár évnél. Nem tudok megszabadulni a gondolattól, hogy a mégis felmutatott pozitív gondolatok inkább amiatt kerültek bele, mert Hollywood környezetében ez kötelező.

Mint ahogy az összeesküvéselméletes szál erőltetése is inkább az amerikai nézőknek szólhat, de érthető, manapság ilyen izgalmak is kellenek, nem igazzy dokumentumfilmes az, aki nem leplez le legalább egyet-kettőt.

De ezek inkább kisebb, árnyalatnyi problémák – alapjában véve tényleg egy nagyszerű alkotásról van szó. A kérdés csak az, hogy lehet-e egy filmmel, egy dokumentumfilmmel változást elérni, és visszafordítani a szakadék pereméről a világot? A reális válasz az, hogy nem. Másrészt a filmesek (és úgy általában véve a művészek) idealista népség. Azért alkotnak, azért művészkednek, azért csinálnak dolgokat, mert hisznek abban, hogy a művészetük hatással van az emberekre, a világra. És az a helyzet, hogy ez sokszor így is van. Vannak alkotások, melyek jól látható nyomot hagynak az emberiség közös tudatában, vannak, melyek csak aprót farigcsálnak az emberi lelkeken, de az a szép az egész filmezésben, hogy tényleg van hatása.

Az persze kérdés, hogy ez mire elég. Lehet, hogy ez a film is csak egy kis lépés, egy kis löket ahhoz, hogy más irányt vegyünk – reménykedjünk benne, hogy ez elég lesz, mert mindannyian nagyon megszívjuk, ha nem.

 

Az Özönvíz előtt című film hazánkban október 30-án, vasárnap 21 órakor lesz látható a National Geographic műsorán.

 

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs újságíró, szerkesztő, tanár, édesapa. A kamera túloldalán is előfordul – ismeretterjesztő és dokumentumfilmek készítésébe kóstolt bele. Az okos és többrétegű filmeket kedveli, de a humor is fontos számára – a filmekben és az életben is.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..