Sorozat

Spartacus: részletek

A nagy sikerű Spartacus: Vér és homok, illetve az előzménysorozat, a Spartacus: Az aréna istenei után itt a folytatás. A Liam McIntyre főszereplésével készült Spartacus: Bosszúról most mindent megtudhatunk.

A híres ókori római rabszolgafelkelést vezető gladiátor, Spartacus történetét minden korábbinál merészebben tálaló, az erőszak és a szex nyers ábrázolásától sem tartózkodó Spartacus: Vér és homok 2010 januárjában debütált Amerikában, és hamarosan az egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért televíziós sorozat lett. A STARZ gyorsan bizalmat szavazott a szériának, már a sorozatpremier előtt berendelték a második évadot. A címszereplő Andy Whitfield betegsége miatt azonban 2011-ben mégsem a folytatás, hanem egy hatrészes előzménysorozat következett, Spartacus: Az aréna istenei címmel, amely a Batiatus-ház felemelkedésének és korábbi bajnokának történetét mesélte el, vagyis a Spartacus érkezése előtti időszakot idézte fel.

Idén áprilisban érkezik a magyar HBO-ra a Vér és homok várva várt folytatása, a tíz részes Spartacus: Bosszú, amely az első évadhoz hasonlóan bővelkedik az erőszakos és erotikus jelenetekben.

A sorozat kreátora, Steven S. DeKnight és csapata az új szezonban sem változtatott a nyers tálalásmódon és a merész látványvilágon: „Tudatos döntés volt a részünkről, hogy minden egyes epizóddal a lehető legmesszebbre megyünk el, hogy pontosan olyan véres és érzéki lesz minden jelenet, amennyire annak kell lennie. Nem akartunk azon aggódni, hogy milyen reakciók érkeznek majd, hogy lesznek-e olyanok, akik szerint túlzásba estünk. A társammal, Rob Taperttel együtt az első pillanattól fogva úgy meséljük ezt a történetet, ahogy mi akarjuk.”

Miután Andy Whitfield alulmaradt a betegségével szemben, az alkotókat nehéz feladat elé állította az új Spartacus megtalálása. „Amikor megtudtuk, hogy Andy beteg, rengetegszer beszéltünk arról, hogy leállítjuk a produkciót – mondta el Steven S. DeKnight. – Végül megvártuk, hogy mit ígérnek az orvosok, és mivel a prognózisuk pozitív volt, úgy döntöttünk, hogy elkészítjük Az aréna isteneit, időt adva ezzel Andynek a felépülésre. Hamarosan gyógyultnak is nyilvánították, mi pedig befejeztük az előzménysorozatot, de ekkor a rákja kiújult, és úgy határozott, hogy lemond a szerepről. Nagy tisztelettel adózunk előtte, ugyanis ezzel mi komoly dilemmába kerültünk azt illetően, hogy folytassuk-e a Spartacust, ő viszont egyértelműen amellett állt ki, hogy csináljuk tovább, és áldását adta rá, hogy mást keressünk a helyére.”

Andy Whitfield helyét végül az ausztrál színész, Liam McIntyre (The Pacific – A hős alakulat, Rush – A hajsza, Neighbours) vette át. Az alkotók választása azért esett McIntyre-re, mert nem akarta elődjét utánozni, ugyanakkor mégis emlékeztetett rá. „Mindegyikünket az fogott meg benne, hogy nem Andyt másolta. Nem akart a klónja lenni, de közben ugyanaz az odaadás és őszinteség köszönt vissza belőle” – mondta el a Glabert alakító Craig Parker. Mindezzel együtt a stáb azt is fontosnak tartja kihangsúlyozni, hogy a forgatókönyvet egyáltalán nem írták újra a történtek miatt. „Nem akartuk átformálni Spartacus karakterét – fogalmazott DeKnight. – Nem szabtuk rá Liamra, csak hagytuk, hogy hozzátegye azt, amit ő gondol.”

McIntyre a korábban megismert szereplőgárdához csatlakozott: visszatér a Lucretiát játszó Lucy Lawless (Xena, Csillagközi romboló), a hajdan Doctore néven ismert Oenomaus szerepében ismét Peter Mensah (300, A hihetetlen Hulk, Avatar, True Blood) látható, Manu Bennett (Xena, A tengerészgyalogos, 30 Days of Night) pedig újra Crixust alakítja. Az előzménysorozat főhőse, a Dustin Clare (McLeod lányai, Bordélyház) által alakított Gannicus is szerephez jut az új évadban. Craig Parker (A Gyűrűk Ura-trilógia) pedig újra mint Gaius Cladius Glaber, a Spartacust rabszolgaságra ítélő római parancsnok szerepel. Csábító és ravasz felesége, Ilithyia megformálója ismét Viva Bianca (Mindenkit érhet baleset), Ashurként Nick E. Tarabay (Ütközések, CSI: Miami helyszínelők), míg Miraként Katrina Law (Harmadik műszak) látható. Naevia szerepében Cynthia Addai-Robinson (Dirt: A hetilap) újonnan csatlakozik a sorozathoz – ő Lucretia egykori rabszolgája, akit Crixusszal folytatott szerelmi viszonya miatt száműzték a ludusból (az első évadban Leslie-Ann Brandt alakította).

A Spartacus: Bosszún a korábbi szezonnál és az előzménysorozatnál is bábáskodó vezető produceri csapat dolgozott: a Lucretiát alakító Lucy Lawless férje, Rob Tapert (Átok, Xena, Herkules), Steven S. DeKnight (Smallville, Buffy, a vámpírok réme), Sam Raimi (Pókember-filmek, Evil Dead – Gonosz halott) és Joshua Donen (Gyorsabb a halálnál).

Főbb szereplők
SPARTACUS
(Liam McIntyre)
Magyar hangja: Horváth Illés

Az egykor Rómáért küzdő trák harcosból rabszolga, majd Capua gladiátorbajnoka lett. Spartacus most a történelem egyik legelső szabadságharcának vezetőjeként tér vissza. Bosszúszomjának tárgya Gaius Claudius Glaber, akit Rómából küldtek Spartacus és a felkelők leverésére. Spartacus kemény küzdelem árán igyekszik összetartani a volt gladiátorokból és rabszolgákból álló csapatát. Ehhez azonban meg kell találnia az egyensúlyt az igaz ügyért való harc és a személyes bosszú között.

Az új évadban Spartacus szerepét Liam McIntyre ausztrál színész játssza. McIntyre változatos karriert futott be a színházi, televíziós és filmes világban egyaránt. Írországban indult színészi pályafutása első alakításaként főszerepet játszott Shakespeare Szeget szeggel című darabjában. Játszott továbbá a 12 dühös ember, a Proof, a Vízkereszt, a Szentivánéji álom, a Sok hűhó semmiért és a Macbeth: Rearisen című darabokban – ez utóbbi elnyerte a Green Room Award legjobb független produkciónak járó díját.

Televíziós munkái közül érdemes kiemelni a Rush – A hajsza című ausztrál sorozatot, valamint Ausztrália leghosszabb ideig futó szériáját, a Neighbourst, melyben Bradley Hewson szerepét játszotta. Az amerikai debütálást az HBO Emmy- és Golden Globe-jelölt, The Pacific – A hős alakulat című minisorozata hozta számára.

McIntyre játszott a The Dream Children és az Ektopos című filmekben, de a színfalak mögött is kipróbálta magát: a nagy sikerű Shotgun című rövidfilm forgatókönyvírója és producere volt.

Színészi karrierje mellett McIntyre sikeres énekes, zenész, táncos, és többféle sportot űz. Kétlaki életet él: az ausztráliai Melbourne és az új-zélandi Auckland között ingázik.

CRIXUS
(Manu Bennett)
Magyar hangja: Haás Vander Péter

Crixus a Spartacus által kiszorított korábbi gladiátorbajnok, aki a döntő pillanatban mégis vetélytársa segítségére sietett, és megkönnyítette menekülését Batiatus ludusából. Gall társai felnéznek Crixusra, ezért személye kulcsfontosságú Spartacus számára, aki igyekszik összetartani az általa vezetett lázadók etnikailag sokszínű csapatát. Crixust azonban semmilyen magasabb cél nem vezérli, mint hogy megtalálja elveszett szerelmét, Naeviát. Ha nem bukkan a nyomára, és nem mentheti meg a nőt, akit elvettek tőle, elveszíti élete egyetlen értelmét is, a lázadók pedig elveszítik egyik legelszántabb harcosukat.

Crixus szerepében Manu Bennett látható. Az új-zélandi Aucklandben született, maori származású Bennett családja nem sokkal születése után költözött Ausztráliába. A középiskolában rögbizett, klasszikus balettet és zongorázni tanult, majd a New South Wales-i Egyetemen tanult színészetet.

Korábbi televíziós munkái között több főszerepet is találunk: olyan sikeres új-zélandi produkciókban játszott, mint a Shortland Street, a Street Legal, a Mataku, a Creature Quest és a Going Straight. Korábban játszott a Spartacusból is ismert Lucy Lawless mellett Tapert és Raimi Xena című sikersorozatában. Első játékfilmes szerepét Anthony La Paglia mellett játszotta a többszörös díjnyertes Lantana – A szövevény című filmben.

További filmszerepei között fontos mellékszerepeket találunk: játszott többek között A tengerészgyalogos című filmben Robert Patrick mellett; Josh Hartnett oldalán a 30 Days of Night című filmben, melyet a Spartacus producerei, Rob Tapert és Sam Raimi készítettek; a japán Tomoko című filmben a díjnyertes japán színésznő, Rumiko Koyanagi mellett. Továbbá főszereplő volt A halálraítélt című filmben Vinnie Jones és Stone Cold Steve Austin oldalán, valamint címszerepet kapott a Szindbád és a Minotaurusz című filmben.

OENOMAUS
(Peter Mensah)
Magyar hangja: Kálid Artúr

A hajdan Doctore néven ismert Oenomaus már nem a gladiátorok edzője, hanem a világban helyét kereső ember. Feleségétől és szakmájától megfosztva nehéz választás előtt találja magát: egyik oldalon korábbi hűsége a római szokások és törvények iránt, a másik oldalon azok lázadása mindezek ellen, akiket korábban irányított. Oenomausnak már nincs mit veszítenie, és a harc terén, illetve a tanításban bizonyított tehetsége hatalmas segítség lehet Spartacus számára.

Oenomaus megformálója, Peter Mensah az afrikai Ghánában született, szülei az Ashanti törzsből származnak. Fiatal volt, amikor mérnök édesapjával és író édesanyjával az angliai Hertfordshire-be költöztek.

Repertoárszínházakban játszva szerette meg a színházat és a színészetet. A főiskola elvégzése után sokat utazgatott Európában, majd Kanadába költözött, ahol főállású színész lett.

Olyan filmszerepekkel szerzett hírnevet, mint például a 300 Zack Snyder rendezésében; játszott Antoine Fuqua A Nap könnyei című filmjében Bruce Willis oldalán; és a Hidalgo – A tűz óceánja című filmben Viggo Mortensen és Omar Sharif mellett. Nemrégiben Akwey szerepében láthattuk James Cameron Avatarjában. Szerepelt számos tévésorozatban is: Terminátor: Sarah Connor krónikái, Boszorkánykard, The Pretender, Star Trek – Enterprise.

Jelenleg Los Angelesben él, lelkes kosárlabdázó és Wushu harcművész. Számos ügyet támogat, különösen azokat, amelyek a környezetvédelemmel és Afrikával kapcsolatosak.

GANNICUS
(Dustin Clare)
Magyar hangja: László Zsolt

Spartacus előtt Gannicus volt Capua bajnoka, aki szabadságát nem lázadás, hanem az arénában kivívott győzelmek árán szerezte meg. Bár már szabad ember, hajdani gladiátori dicsőségétől megfosztva most semmirekellőként vándorol a világban, és egyre gyötri a bűntudat legjobb barátja, Oenomaus elárulása és Melitta halála miatt. Gannicus vezekelni akar, de az árulás nem könnyen nyer megbocsátást a lázadás és a bosszú idején.

Dustin Clare kelti életre Gannicust. Korábban többek között láthattuk Mark Lamprell Goddess című filmjében Ronan Keating, Laura Michelle Kelly és Magda Szubanski oldalán, de szerepelt a Fred Schepisi rendezésében, Geoffrey Rush, Judy Davis és Charlotte Rampling főszereplésével készült The Eye of the Storm című filmben is.

Játszott a Bordélyház című ausztrál sorozat második és harmadik évadjában, amiért Logie-jelölést szerzett Legjobb színész kategóriában, illetve Arany Nimfa-díjra is jelölték Legjobb színész kategóriában a 49. Monte Carló-i Televíziós Fesztiválon. Emlékezetes alakítást nyújtott a kritikusok által is elismert Underbelly című ausztrál sorozat második évadjában, valamint az egyik főszereplőt alakította a McLeod lányai című szériában, amiért elnyerte a legnépszerűbb új tehetségnek járó Logie-díjat. Vendégszereplőként láthattuk a Szentek kórháza és a Headland című ausztrál televíziós sorozatokban.

LUCRETIA
(Lucy Lawless)
Magyar hangja: Orosz Anna

Lucretia túlélte a véres gladiátor-felkelést, amely nemcsak az otthonát semmisítette meg, hanem férje, a gladiátorokat tartó Batiatus életét is követelte. A megrázó pusztítás gyökerestől forgatta fel az életét, amihez most próbál alkalmazkodni. Míg egykor férjével együtt ügyesen manővereztek felfelé a római társadalmi ranglétrán, Lucretia most egyedül maradt, elhagyatva, és csak a túlélésért küzd.

Lucretia szerepében a folytatásban is az új-zélandi Lucy Lawless látható, aki a Xena című kultikus sorozattal szerzett nemzetközi hírnevet. A széria vezető producerei a Spartacust is készítő Rob Tapert és Sam Raimi voltak. További fontosabb televíziós munkája volt D’Anna szerepének megformálása a kritikusok által is elismert Csillagközi romboló című sorozatban.

Különböző televíziós munkákban bizonyította sokoldalúságát, legutóbb például a Slágermájerek című HBO-sorozatban. Ezt olyan neves sorozatok előzték meg, mint a Félig üres, az L, a CSI: Miami helyszínelők és az X-akták.

A filmvásznon láthattuk Adam Sandler Esti mesék című filmjében, játszott a Bitch Slap című filmben (melynek producere a Xena producere, Eric Gruendemann volt, rendezője pedig Rick Jacobson, a Spartacus: Vér és homok rendezője), valamint cameo szerepet játszott Raimi Pókember és Tapert Boogeyman című filmjében.

Lawless a Starship Gyermekkórház adománygyűjtő szervezetének (Starship Alapítvány) igazgatósági tagja szülővárosában, Aucklandben. 2004-ben az Új-Zéland-i Érdemrend birtokosa lett. Három gyermekével és férjével, a producer Rob Taperttel él az új-zélandi Aucklandben.

Mellékszereplők
GLABER
(Craig Parker)
Magyar hangja: Viczián Ottó

Gaius Claudius Glaber az a római parancsnok, aki Spartacust és feleségét rabszolgaságra ítélte. A praetori rangra emelt Glaber feladata, hogy kiiktassa egykori foglyát, véget vessen a lázadásnak, eloszlassa a Köztársaságot fenyegető veszélyt és legyőzze politikai riválisait, akik szeretnének túljárni az eszén. Ez olyan feladat, melyet inkább nem bíz Rómára; és ha Spartacusszal szembeni gyűlölete és kegyetlensége meghozza gyümölcsét, akkor elnyerheti azt a dicsőséget és hírnevet, amelyre mindig is vágyott.

Glabert az új-zélandi származású, a Fidzsi-szigeteken született Craig Parker játssza, aki televíziós pályáját a Gloss című új-zélandi sikersorozatban kezdte. Televíziós munkái között szerepel még a The Legend of the Seeker, a Diplomatic Immunity, a Gold, a City Life és a Shortland Street. A Spartacus: Vér és homok című sorozattal szerzett nemzetközi hírnevet.

Parkert olyan filmekben láthattuk, mint A Gyűrűk Ura – A Gyűrű Szövetsége, A Gyűrűk Ura – A két torony, A Gyűrűk Ura – A király visszatér; és 2009-ben szerepelt az Underworld – A vérfarkasok lázadása című filmben.

MIRA
(Katrina Law)
Magyar hangja: Majsai-Nyilas Tünde

Mira felszabadított rabszolganő, aki fontos szerepet játszott abban, hogy Spartacus kitervelje és sikeresen végrehajtsa a menekülést Batiatus ludusából, így segítve az egyre növekvő erejű felkelés elindítását. Mira mélyen elkötelezett Spartacus és a mindkettejüket lázban tartó nemes ügy mellett, ami bizonyítja a már mellettük harcolók és a még felszabadításra várók számára, hogy ő is a szabadság és igazság elszánt bajnoka.

Katrina Law látható Mira szerepében. A színésznő olyan televíziós munkákban tűnt fel, mint például a Legend of the Seeker, a Chuck, a Harmadik műszak vagy a The Resistance. Emellett játszott a Knuckle Draggers, a Telitalálat, az Emmett Mark, a The Learning Curve és a Bottomfeeders című filmekben. A színpadon Olíviát alakította a Vízkeresztben, és a menyasszonyt a Vérnászban.

Law a jótékonykodás elkötelezettje: jelenleg a March of Dimes, a Save the Bay, a Vöröskereszt, az Orvosok Határok Nélkül és a Green Peace szervezeteken keresztül támogat nemes ügyeket. A Philadelphiában született és South Jerseyben felnőtt Law színészetből szerzett diplomát.

ASHUR
(Nick E. Tarabay)
Magyar hangja: Kolovratnik Krisztián

Gazdája, Batiatus halála után a fondorlatos Ashur új, befolyásos pártfogót keres, aki méltóképpen értékeli ravaszságát. Kamatoztatni szeretné gazdag tapasztalatait, melyeket a gladiátorok között szerzett a Batiatus-házból való szökésüket megelőző években. Ez pedig fontos figurává teheti őt a lázadó Spartacus elpusztításában érdekelt rómaiak számára. A kizárólag vagyona és hatalma növekedését áhító Ashur az árulásnak egy egészen új formáját képviseli, amivel számolniuk kell mindazoknak, akik keresztezik az útját.

Az Ashurt megformáló Nick E. Tarabay a libanoni Bejrútban született és nőtt fel, ahol anyja képzőművészeti órákra járatta. A főiskolán sikeres sportoló volt, és a libanoni és kuvaiti félprofi foci ligában is játszott. Majd New Yorkba költözött, ahol hamarosan a Terry Schreiber színészstúdió tagja lett, és szerepet kapott számos off-Broadway darabban. Televíziós debütálása a Szex és New Yorkhoz köthető, nem sokkal később pedig megkapta a szexi drogkereskedő, Matush visszatérő szerepét a Maffiózókban.

Miután olyan sorozatok epizódjaiban tűnt fel, mint a CSI: Miami helyszínelők, Az egység és a Holdfény, megkapta a forróvérű rendőrhadnagy, Axel Finet szerepét a STARZ Ütközések című sorozatában. Eredetileg csak három epizódra szerződtették, de később állandó szereplő lett a szériában.

ILITHYIA
(Viva Bianca)
Magyar hangja: Pálfi Kata

Ilithyia Glaber csábító és ravasz felesége. Semmi mást nem akar, mint kényelmes életet és egyre feljebb kapaszkodni a római társadalmi ranglétrán, így megrémül, amikor rájön, hogy férje szerencsétlen küldetése, a capuai lázadás leverése őt is érinti. Visszatérése a városba – ahol tanúja, sőt aktív részese volt megannyi véres ármánykodásnak – azzal fenyegeti, hogy elveszíti azt a rangot, amelyről már régen azt gondolta, hogy jogosan az övé.

Viva Bianca látható Ilithyia szerepében. Mióta a Nyugat-Ausztráliai Színművészeti Egyetemen megszerezte diplomáját és elnyerte a legjobb színésznő díját, karrierje a film, a televízió és színház világa között mozog.

Filmes karrierje során főszerepet játszott a Sam Genocchio rendezte, Bad Bush című pszicho-thrillerben, valamint szerepelt a Geena Davis főszereplésével és Andrew Lancaster rendezésében készült Mindenkit érhet baleset című vígjátékban.

Vendégszereplő volt olyan ausztrál tévésorozatokban, mint a Szentek kórháza, a Kisvárosi zsaruk, a Marshall Law és a Sztriptíz. Színházi munkái között találjuk a Vízkereszt, a Dancing at Lughnasa, a Queen C és a This is a Play című darabokat.

Jelenleg Sydneyben él, de Melbourne-ben nőtt fel. Édesapja Cezary Skubiszewski filmzeneszerző.

NAEVIA
(Cynthia Addai-Robinson)
Magyar hangja: Pikali Gerda

Lucretia egykori rabszolgája, akit Crixusszal folytatott szerelmi viszonya miatt száműztek a ludusból. Naevia Crixus életének egyetlen értelme; a férfi csupán azért harcol Spartacus oldalán a Róma elleni lázadásban, mert azt reméli, hogy egy nap megtalálja a lányt. Crixus minden vágya, hogy még életben találja, megmentse a száműzetésből, és szerelemben és szabadságban egyesüljenek.

A Naeviát megformáló Cynthia Addai-Robinson tavaly a Columbiana című filmben szerepelt, illetve az utóbbi időben visszatérő szerepeket játszott a Dirt: A hetilap és a FlashForward – A jövő emlékei című tévésorozatokban. Láthattuk a CSI: New York-i helyszínelőkben, a CSI: Miami helyszínelőkben és a Gyilkos számokban is.

A New York-i Egyetem Tisch School of the Arts intézetében tanult színészetet, ahol több New York-i színházi produkcióban is fellépett. Londonban született ghánai édesanyja és amerikai édesapja gyermekeként; később az Egyesült Államokba költözött és Washingtonban nevelkedett.

AGRON
(Daniel Feuerriegel)
Magyar hangja: Bede Fazekas Szabolcs

Agron a gladiátorok gyilkos tudományára kiképzett ádáz harcos. Spartacus és a lázadás iránti hűségét saját bosszúvágya táplálja. Célja, hogy megfizessen testvéréért, akit a Batiatus ludusából való menekülés közben ért a halál. Kiszámíthatatlansága és indulatossága csak fokozza a közte és Crixus között feszülő ellentétet.

VARINIUS
(Brett Tucker)
Magyar hangja: Makranczi Zalán

Varinius a másik magas rangú praetor a római szenátusban, akinek hatalma és befolyása vetekszik Glaberével. Megpróbálja kihasználni a Spartacus okozta zavart Capuában, hogy túljárjon Glaber eszén és a Köztársaság kegyeibe férkőzzön. Nagyon is jól látja a veszélyt, melyet Spartacus jelent, és hogy milyen dicsőség illeti majd meg azt az embert, aki legyőzi őt.

SEPPIUS
(Tom Hobbs)
Magyar hangja: Szatory Dávid

Az önfejű, római Seppius saját zsoldos csapata élén üldözőbe veszi Spartacust, hogy elpusztítsa mind a férfit, mind újdonsült seregét. Seppius makacsul megtagadja az együttműködést a Capuába érkező Glaberrel, ezzel kiélezett verseny jön létre azért az érdemért, amely majd Spartacus legyőzőjét illeti. A kíméletlen módszerekkel dolgozó, kegyetlen Seppiusnak azonban szembesülnie kell azzal, hogy nem könnyű Róma hatalmával ujjat húzni.

Tom Hobbs mint Seppius tűnik fel a sorozatban. A színész Peter Jackson King Kong című filmjében debütált, majd újra együtt dolgozott Jacksonnal a Crossing the Line című rövidfilmben. Szerepelt még a Lynn-Maree Danzey rendezte Fetch című rövidfilmben, és a Murder on the Blade című dokudrámában is láthattuk.

A Victorian College of the Arts tanulójaként színpadi szerepeket játszott az Innocence, a Christie in Love, a Sok hűhó semmiért, a Ghetto és a The Hollow című darabokban. Szerepelt a Womb Division című darabban, amelynek egyik alkotója is volt.

SEPPIA
(Hannah Mangan Lawrence)
Magyar hangja: Gáspár Kata

Seppius elragadó húga, aki szeretné magába bolondítani a Spartacus elfogására Capuába érkező előkelő római férfiakat. Látszólag gondtalan viselkedése éles ellentétben áll bátyja morcos, negatív személyiségével, de közös bennük a makacs vágy, hogy a dolgokat ők irányítsák. Seppia azonban csakhamar ráébred, hogy nincs elegendő tapasztalata a hatalom és befolyásolás terén ahhoz, hogy megvalósítsa vágyait a Capuában zajló véres események közepette.

A Seppia szerepében látható Hannah Mangan Lawrence az utóbbi időben főszerepeket játszott olyan filmekben, mint a Jon Hewitt rendezte Acolytes vagy az X. Ezenkívül a Thirst, a The Square, a Lucky Country, a Simulation 1201 és a Galore című filmekben szerepelt. Kiemelkedő alakítást nyújtott a Sexy Thing című rövidfilmben, amelyet bemutattak a Cannes-i Filmfesztiválon is.

Legismertebb alakítása a Rózsaágy című sorozatban volt, amelyért 2008-ban AFI-díjra jelölték Legjobb női mellékszereplő kategóriában.

A Spartacus: Bosszú április 17-től kedd esténként látható az HBO-n. Az új évad április 16-tól megtalálható az HBO GO és az HBO On Demand kínálatában.

Magyar nyelvű előzetes:

http://www.hbo.hu/series/spartacus/video/spartacus-bosszu-1-meg-kell-olnunk-mind_61024

http://www.hbo.hu

HBO Pressroom

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com