Sorozat

Tventinédzserek – Csajok

HBO GirlsMi sem lenne egyszerűbb, mint azt mondani a Csajokról, hogy a Szex és New York huszonéves verziója, pedig mindössze három dolog közös a két sorozatban: a csajok, a szex és New York.

Hány éves kortól nevezhetünk egy embert felnőttnek? Egyáltalán mi is az a felnőttség? Nincs egyértelmű válasz a kérdésre, a Csajok mindenesetre a felnőtté válás egyik momentumával indul: Hannah-val (Lena Dunham) közlik a szülei, hogy nem támogatják tovább anyagilag, itt az idő, hogy saját lábára álljon. A főszereplő lányt alaposan sokkolja a fejlemény, hiszen gyakornokként semmi pénzt nem keres, és New York igen alaposan megköveteli a maga árát, amit nem lehet csak úgy egyik napról a másikra előteremteni.

Még mielőtt megijednénk: nem, a Csajok nem a pénzről és a karrierről szól. A vázolt alaphelyzet inkább megadja főhősök világának bizonytalan pillérjeit, amelyek tetején egyensúlyozva igyekeznek fennmaradni. Ebben a környezetben kéne ugyanis a modern kor elvárásai szerinti nőként megfelelniük, és ez főleg a párkapcsolatok terén tűnik lehetetlen küldetésnek. A szerelem áll a sorozat középpontjában, persze inkább HBO-s (vagyis kábeles) értelemben: tehát rengeteg szex, nemiség, obszcenitás és perverzió formájában.

Négy lány sorsát ismerjük meg a rövid, húsz-harminc perces részek alatt. Ketten köztük barátnők és lakótársak: Hannah az egyetem eleje óta jóban van Marnie-val (Allison Williams), aki Charlie-val (Christopher Abbott) jár négy éve, de kapcsolatuk épp válságban van, mert a fickó mindenben alárendeli magát Marnie akaratának. Hannah kövér (noha ez nem igaz, mégis sajnos akkora hangsúlyt kap a szériában, mint Pamela Anderson melle a Baywatchban), és alacsony önbizalma folytán hagyja, hogy Adam (Adam Sackler) szexuálisan teljes mértékben kihasználja. A harmadik főszereplő Jessa (Jemima Kirke), aki miután kibulizta magát néhány egyetemen Európában és Ázsiában, most visszaköltözik a nagy almába. Az ő unokatesója a negyedik fontosabb női karakter, de szerintem csak azért tették be a sorozatba, hogy legyen egy szűz is, jelleme ugyanis szinte semmilyen más irányba nem fejlődik tovább.

HBO Girls CsajokA rövid, mindössze tíz részes első évadban viszonylag lassan találnak rá a készítők (vagy inkább készítő, hisz az egészet Lena Dunham találta ki, írta meg, és a legtöbb részt ő is rendezte) a sorozat hangulatára. A nézőt mélyvízbe dobják, pár részen keresztül nem látunk mást, mint hogy a mai huszonéves csajok állandóan nyavalyognak, csak a szex és szerelem tengelyen mozognak az agysejtjeik, felszínesek és kizárólag magukkal vannak elfoglalva. Szinte egy szó sem esik olyan meghatározó értékekről és fogalmakról, mint a család, a barátság, a szakmai célok vagy a jövőkép. Komoly próbatétel ez a néhány rész, tényleg olyan, mint amikor egy nő hisztijét hallgatjuk, de nem mondjuk meg neki, amit őszintén gondolunk, mert az túl kemény lenne. Viszont ha megértjük és ezáltal megszeretjük őket, akkor egy sokáig tartó, értékes élménnyel leszünk gazdagabbak.

Az első évad közepe táján kezd körvonalazódni, hogy mégis mit akar bemutatni nekünk a Csajok – és ez jóval több, mint a Szex és New York sekélyes világa. A főhősök pillanataiból egyre inkább érezzük, hogy mennyire nem tudnak mit kezdeni a mai lányok a társadalom nő-képzetével. Egyszerre kellene szabadnak lenniük, de elfogadni a férfi főnök tapizását. Teljes mértékben megállni a talpukon, de közben támogatni a párjukat, hogy férfiak legyenek. Eközben persze ne hagyják magukat kizsákmányolni, de ne legyenek önzők sem. A Csajokban a csajok a szerepüket keresik az életben, a folyamat pedig annyira összetett, hogy már nem fér el mellé a család, a barátság, az életcél gondolatköre.

Ezt elfogadhatjuk, de egyszerűen vannak dolgok, amiket nem lehet elnézni. Hiába a szól a szerelemről a sorozat, hiányzik belőle a szeretet, és ugyanígy, hibába szól a felnőtté válásról, hiányzik belőle az érettség. Nem csak a párkapcsolatról szól ez a korszak, és komoly hiányossága a szériának, hogy ezt így állítja be. Huszonévesnek lenni jó dolog, mert minden aggállyal szemben igenis számtalan különböző vidám élmény ér ilyenkor bennünket, azokat kizárni pedig ugyanúgy korlátoltságra vall, mint a párunktól elvárni, hogy ugyanazt szeressék, mint mi.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com