Sorozat

Új fehér házi sorozat – Az alelnök

Az HBO új, saját gyártású szériája, Az alelnök egy rendhagyó munkahelyi vígjátéksorozat, amely a Fehér Házban játszódik. Julia Louis-Dreyfus által alakított címszereplője egy ambiciózus politikusnő, aki új állásával cseppet sincs megelégedve. A három Emmy-díjra jelölt sorozat augusztus 14-től látható az HBO-n.

Az HBO saját gyártású vígjátéksorozata, Az alelnök (Veep) humorba ágyazott, ám mégis hiteles képet fest arról a személyről, aki a világ legmeghatározóbb hivatalának legkevésbé hatékony posztján foglal helyet: az alelnökről. A történet középpontjában az Egyesült Államok egykori szenátora, Selina Meyer (Julia Louis-Dreyfus) áll; a karizmatikus vezetőtől rendkívül sokat várt pártja: meg voltak róla győződve, hogy meg sem áll a Fehér Házig. Végül be kellett érnie az alelnöki székkel, azonban rá kell jönnie, hogy az állással korántsem azt kapta, amire számított, és szinte minden beigazolódott, amire korábban figyelmeztették.

Az alelnöknő igyekszik helyt állni a mindennapos politikai játszmákban, és eközben próbál egyensúlyozni a közéleti teendőkkel teli, zűrös munkája és a problémáktól szintén nem mentes magánélete között. Mindemellett folyamatosan szem előtt kell tartania az elnök érdekeit, és persze koordinálnia kell hivatalát is, melyben lelkes fiatalok és kiégett öreg rókák egyaránt dolgoznak.

Az alelnök forgatókönyvét Armando Iannucci jegyzi, a széria alapjául pedig tulajdonképpen a kreátor korábbi áldokumentarista vígjátéksorozata, a brit politikai környezetben játszódó The Thick of It szolgált, amelyet Iannucci már 2007-ben megpróbált átültetni az amerikai viszonyok közé – azonos című sorozatát először az ABC csatornának szánta, majd végül a némileg módosított és Veepre átkeresztelt változat az HBO számára készülhetett el. Címe az alelnöki pozíció angol megfelelőjére, a vice presidentre, pontosabban annak rövidítésére, a VP-re utal.

Iannucci elsősorban a politika humoros oldalát próbálta megfogni, és tudatosan kerülte annak lehetőségét, hogy a szereplőket valós személyekkel hasonlítsák össze: Selina Meyerről például még azt sem tudjuk meg, melyik párthoz tartozik. A forgatást ugyanakkor alapos felkészülés előzte meg, Iannucci tetemes mennyiségű könyvet elolvasott az amerikai politika történetéről.

A szereplők

A címszerepben látható Julia Louis-Dreyfus az amerikai tévénézők egyik kedvenc komikája: a tengerentúlon igen népszerű Seinfeld egyik főszerepét is ő alakította, amiért Golden Globe- és Emmy-díjjal jutalmazták. Emellett olyan sorozatokban játszott komolyabb szerepet, mint a szintén Emmy-díjat hozó Christine kalandjai, az ugyancsak az HBO által gyártott Félig üres vagy éppen Az ítélet: család.

„Az volt az alapötlet, hogy mutassuk meg a nőt a politikai álca mögött – legalábbis nekem ezt mondták a készítők. Úgy éreztem, hogy ez egy aranybánya lehet, tele humoros helyzetekkel, hisz egy csomó olyan ballépést be lehet mutatni, amelyet mindannyian elkövetünk. Nagyon tetszik, hogy olyasvalakit játszhatok, aki látszólag tekintélyes hatalmi pozícióban van, miközben ő maga sok helyzetben tehetetlen” – vallott az HBO-nak legújabb szerepéről a színésznő.

Az alelnökben több más ismert színész is feltűnik, így például Anna Chlumsky, aki annak idején a My Girl – Az első szerelemmel és folytatásával kezdte karrierjét, de a szintén Iannuccihoz köthető Egy kis gubancban is szerepelt – itt ő játssza Amyt, a Meyert segítő szakmai csapat főnökét. Az alelnök jobbkeze azonban így is inkább Gary, akit Az ítélet: családban és a Chuckban is látott Tony Hale alakít.

A csapat tagja még Mike, a sokat próbált szóvivő (a HUNG – Neki áll a zászló egyik mellékszerepét alakító Matt Walsh); Dan, az ambiciózus politikai tanácsadó (Reid Scott – A pasifaló); Jonah, a fiatal és sokszor tanácstalan fehér házi kapcsolattartó (a pályája elején járó Timothy Simons); valamint a személyi asszisztensként dolgozó Sue (Sufe Bradshaw – Star Trek).

A szinkronhangok

Julia Louis-Dreyfus (Selina Meyer) – Németh Borbála
Anna Chlumsky (Amy Brookheimer) – Mezei Kitty
Tony Hale (Gary Walsh) – Széles Tamás
Matt Walsh (Mike McLintock) – Fazekas István
Timothy Simons (Jonah Ryan) – Zámbori Soma
Reid Scott (Dan Egan) – Stohl András
Sufe Bradshaw (Sue Wilson) – Sági Tímea

Az alkotók

Az alelnök kreátorát, Armando Iannuccit az Egy kis gubanc forgatókönyvéért Oscar-díjra jelölték, és a The Thick of It mellett olyan tévésorozatok is köthetők a nevéhez, mint az Én, Alan Partridge vagy a Time Trumpet. Legújabb sorozatában íróként, rendezőként és vezető producerként is közreműködik.

Vezető producerként segítette munkáját Christopher Godsick (Rés a pajzson, Ál/Arc) és az újonc Frank Rich; az írók között pedig Simon Blackwell és Tony Roche nevével is találkozhatunk, akik már az Egy kis gubanc forgatókönyvén is együtt dolgoztak Iannuccival.

A sorozat fogadtatása

Az alelnök az Egyesült Államokban sok remek kritikát kapott: „A gonoszkodó politikai vígjátékban Julia Louis-Dreyfus a Seinfeld utáni karrierje legjobb alakítását nyújtja, ami Armando Iannucci zsenialitásának is köszönhető” – vezeti be például írását a Hollywood Reporter kritikusa.

„Mr. Iannucci specialitása, hogy remekül ábrázolja, a politikában dolgozók miként beszélnek egymás között. Az alelnök villámgyors, pattogó, okos dialógusai az amerikai nézőkben Az elnök embereiben hallott beszélgetéseket idézhetik fel, persze jó adag humorral megfűszerezve” – írja a New York Times.

A sorozat három Emmy-jelölést kapott a múlt héten: a Legjobb vígjátéksorozatnak járó jelölés mellett Julia Louis-Dreyfust a Legjobb színésznőnek (vígjátéksorozatban) jelölték. Az HBO pedig már a második epizód után berendelte a második évadot, így a nyolcrészes első szezont tízrészes folytatás követi majd 2013-ban.

Az alelnök augusztus 14-től kedd esténként látható az HBO-n. A sorozat teljes első évadja megtalálható az HBO On Demand és az HBO GO kínálatában.

http://www.hbo.hu

HBO Pressroom

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com