Author - Varga Gergő

Avatar2011-ben végeztem az ELTE Filmtudomány mesterképzésén, amit három szabadon bölcselkedő év előzött meg. Mindig is humán beállítottságúnak tartottam magam, de eleinte inkább az irodalom, mintsem a film vonzott. Első maradandó filmes élményeimet nem tudom olyan nagyságokhoz kötni, mint Bergman, Truffaut vagy Tarr Béla, sokkal inkább egy másik legenda, Jackie Chan akrobatikus mozdulatai derengnek fel. Egyetemi éveim alatt elképesztő iramban és mennyiségben szívtam magamba a nagy korszakok és a figyelemfelkeltő kortárs filmeket. Csillagjegyemhez hűen pedig mindenben megtaláltam az érdeklődésem. Több, mint egy éve írok a „'tekercsnek”, a szerkesztőség tagjai szemtanúi lehettek első publicisztikai lépéseimnek, és jó anyák és apák módjára noszogattak a helyes irány felé.

Filmek: Király Jenő kurzusai és írásai óta gyakorlatilag minden műfajban találok filozófai mélységet, mégis inkább a lelki vívódásokat kedvelem, mintsem a fizikai szenvedést. A horror így tehát kívül kell, hogy essen a rajongási zónán, bár a CGI technológiák előtti filmek maszkmesterei mindig is kivívták a tiszteletemet. A Távol-Keletről több alkotás is megérintett Ki-duk Kim gyakorlatilag bármelyik filmkölteménye, Chan-wook Park agresszív, brutális, mégis káprázatos thrillerjei. John Woo otthon és később az USA-ban rendezett akciómozijai. De a magyar filmgyártás Latabárja legalább annyira képes megnevettetni, mint az állati nyomozó Jim Carrey-je. A hatvanas-hetvenes évek magyar filmművészete pedig elképesztő műveket termelt ki!

Borzalom – Harcban élve

Sylvester Stallone forgatókönyve alapján, Gary Fleder rendezte a Harcban élve című akciófilmet, melynek központi figuráját az „ezerarcú” Jason Statham alakítja...

Noé-szinkronizált előzetes

2014 március 27-én kerülhet a magyar mozikba Darren Aronovsky legújabb, bibiliai témájú filmje a Noé. Aronovsky utolsó munkáit nemcsak a közönség, hanem a...

Da Capo al Fine – Vékony jég

Jill Sprecher 2011-ben készítette el krimi-vígjátékát, ami Vékony jég műcímmel jelent meg a mozikban. A pénztáraknál ugyan nem robbantott, de pozitív kritikai...

A Marvel-univerzum életre kel!

Még márciusban történt meg a bejelentés, miszerint a Marvel megegyezett a Feld Entertainment produkciós céggel egy nagyszabású, élő kaszkadőrshow...

Dupla csavar – 2 kaliber

Baltasar Kormákur filmes pályája szerteágazó és kontinenseket átívelő. Izlandi alkotóként indult és írói, rendezői, színészi kvalitásait is megmutatta már...

Miyazaki nyugdíjba vonul

Szomorú hír terjeng a neten, mégpedig a sokak által kedvelt, ismert és elismert Hayao Miyazaki, japán animációs író-rendezőről. 34 évnyi rendíthetetlen mesélés...

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya