Közösségi médiás kihívásnak köszönhetően került egy erotikus művészfilm a Netflix Top 10-es listájára.
Tag - Love
Love, Antosha címmel egy olyan dokumentumfilm kerül bemutatásra, amiben interjúkat láthatunk többek között Chris Pine-nal, Jennifer Lawrence-szel, Jodie...
A Mindhunter után David Fincher visszatér a Netflixre – és ezúttal nemcsak egyedül. Többek között a Deadpoolt is jegyző Tim Millerrel közösen készítenek...
Kihirdették a 2017-as Európai Filmdíj jelöltjeit. Mi pedig büszkén mondhatjuk, hogy Enyedi Ildikó kivételesen gyönyörű filmje a Testről és lélekről több...
Tizenöt alkotást, köztük Bucsi Réka Love című animációs filmjét, jelölték az Európai Filmakadémia (EFA) 2017-es rövidfilm díjára – közölte az EFA kedden az MTI...
Bucsi Réka LOVE című animációja nyerte a zsűri díját az észak-karolinai RiverRun nemzetközi filmfesztiválon, ezzel esélyessé vált a jövő évi Oscar-díjra.
Bucsi Réka LOVE című rövid animációja is bekerült a januári Sundance Filmfesztivál versenyprogramjába. Az animációsfilm-rendező két éve Symphony No. 42 című...
Bucsi Réka LOVE című animációs filmjét díjazták a svédországi Uppsala nemzetközi rövidfilmfesztiválján, a díj automatikus jelölés az Európai Filmakadémia (EFA)...
A hétvégén véget ért az ötödik Primanima, melyen a nemzetközi zsűri díjazott egy groteszk hurkabarátságot, egy galaxisokon átívelő szerelmi történetet, egy...
Négy magyar filmet is vetítenek a szombaton kezdődő 32. Haifai Nemzetközi Filmfesztiválon, melynek versenyszekciójában Fliegauf Bence Liliom ösvény című...