58 éves korában eddig ismertlen körülmények között hunyt el a Mielőtt meghaltam, a Vadon és a Hatalmas kis hazugságok rendezője, Jean-Marc Vallée.
Tag - Mielőtt meghaltam
Már csak néhány nap és átlépünk a 21. század harmadik évtizedébe. Azért csináltuk ezt a toplistát, hogy megnézzük, az elmúlt tíz év filmtermésének melyek...
Filmek a tengeren túlról és innen, különböző korban játszódva és különböző módon elbeszélve. Egy azért közös bennük: igazán jó évet zárhattunk idén, nagy volt...
Gyakorlatilag semmilyen hatással nem volt a múlt héten bemutatott négy filmre az instant bukásnak számító Én, Frankenstein. Nem ez volt az egyetlen kudarc...
Tegnap a producerek, ma a forgatókönyvírók állították össze a szerintük legjobb filmek listáját 2013-ból. A jegyzék mégse teljes, hiszen olyan Oscar-esélyes...
Közzétette jelöltjeit az Amerikai Producerek Céhe az idei, sorrendben a 25. PGA-díjjal kapcsolatban. Az elismerés minden évben fontos előjel az Oscar-díjak...
Steve McQueen kapta a legjobb rendező díját a New York-i kritikusoktól 12 év rabszolgaság című filmjéért, a legjobb film pedig az Amerikai botrány lett.
Elképesztően jól, 86,1 millió dollárral nyitott az amerikai mozipénztáraknál a Thor folytatása. Az acélos rajt alaposan kiütötte a Végjátékot, aminek így...
Hiába az alapjául szolgáló regény a világ egyik legnépszerűbb sci-fije, a Végjáték nem tudta megfelelő mértékben megszólaltatni a mozis közönséget, és...
Egy film, ami talán meghozza Matthew McConaughey-nek az Oscar-díjat – így emlegetik Hollywoodban a Torontóban debütált Mielőtt meghaltam (Dallas Buyers Club)...