Kritika

„Hallgat a mély” – Szemekbe zárt titkok

A Szemekbe zárt titkok nem épp egy könnyed karácsonyi vígjáték, mégis az egyik legjobb választás, ha egy igényes, és maradandó élményt nyújtó film DVD-változatával szeretnénk meglepni filmrajongó szerettünket.


A film

Az emberi kegyetlenség határtalan – ezzel a tételmondattal lehet legjobban összefoglalni azt a bő két órát, melyet az argentin rendező, Juan José Campanella tár a nagyérdemű elé Oscar-díjas alkotásában. Ráadásul a Szemekbe zárt titkok úgy képes bemutatni mindezt, hogy csupán néhány képkockáján ábrázol egyetlen véres holttestet – hatásvadászatról tehát szó sem lehet.

A nyugdíjas éveiben járó törvényszéki szakember, Benjamín Esposito (Ricardo Darín) könyvet készül írni egy esetről, mely immáron húsz éve kísérti. Egy fiatal lányt brutálisan megerőszakoltak és meggyilkoltak a ’70-es években, és a tettes ugyan idővel előkerült, a jogi kiskapukat kihasználva végül csupán rövid látogatást tett a börtönben, ahonnan spicliskedéséért cserébe hamarosan szabadlábon távozhatott. Az ügy azóta nem hagyta nyugodni sem a nyomozót, sem pedig az áldozat férjét, a jól szituált Ricardo Moralest (Pablo Rago), akik – megszállottságuk révén – bizonyos értelemben lelki társakká váltak.

A jelen és a múlt eseményeit folyamatosan váltogató cselekmény középpontjában a szerelem áll: Esposito csodálja Morales felesége halála után is végsőkig kitartó szerelmét, miközben – hol rejtve, hol nyíltan – egyre jobban beleszeret bájos, fiatal főnöknőjébe, Irene-be (Soledad Villamil). Ez az érzelemközpontú tematika egyrészt belesző egy erőteljes romantikus szálat az alapvetően a nyomozás köré épülő cselekménybe, másrészt pedig szigorú ellenpontját képezi a fentebb említett tételmondatnak, ezzel megágyazva a film végi megdöbbentő, drámai csúcspontnak.

A Szemekbe zárt titkok azonban nem csupán azért mestermű, mert képes erőteljes hatást gyakorolni a nézők érzelmeire, hanem azért is, mert minden egyes mozzanatán látszik az aprólékos direktori munka, valamint az összes stábtag profizmusa. A szándékos szűkszavúságával is remekbeszabott forgatókönyvet a rendező mellett annak az Eduardo Sacherinek köszönhetjük, aki az eredeti regényalapanyagot is írta. A vágóként is kiválóan helytálló Campanella mellett ki kell még emelnünk Félix Monti operatőrt is, aki valami egészen hihetetlen dolgot művelt a képek rögzítése során – aki esetleg túlzásnak érezné ezeket a szavakat, annak szívből ajánlom ezt a rövidke ízelítőt:

Rengeteget lehetne még írni a Szemekbe zárt titkok érdemeiről, ám félő, hogy a túl sok dicséret talán visszafelé sülne el, és többeket elrettentene a film megtekintésétől. No meg egyébként is, ez a mű túlzottan értékes ahhoz, hogy bármiféle spoilernek helye legyen egy róla szóló recenzióban, ami pedig elkerülhetetlen lenne egy olyan firkász tollából, aki napok óta a film hatása alatt áll. És azt hiszem, ez már önmagában sokat elárul Campanella filmjéről.

A lemez

A Mokép igényes kiadványának köszönhetően a filmen túl bepillantást nyerhetünk a színfalak mögé, illetve néhány további érdekességet tudhatunk meg az alkotókkal készített interjúkból, mely bónusz tartalmak az extrák között kaptak helyet. Örök hála értük!

Szemekbe zárt titkok (El secreto de sus ojos)
színes, magyarul beszélő, argentin-spanyol krimi, 127 perc, 2009

rendező: Juan José Campanella
forgatókönyvíró: Juan José Campanella, Eduardo Sacheri
zeneszerző: Federico Jusid, Emilio Kauderer
operatőr: Félix Monti
producer: Mariela Besuievski
vágó: Juan José Campanella

szereplők:
Ricardo Darín (Benjamín Esposito)
Soledad Villamil (Irene Menéndez Hastings)
Pablo Rago (Ricardo Morales)
Guillermo Francella (Pablo Sandoval)
Javier Godino (Isidoro Gómez)
Kiko Cerone (Molinari)
Carla Quevedo (Liliana Coloto)

IMDb
www.elsecretodesusojos.com

A DVD megjelenése: 2011.12.08.
Szinkron nyelv: magyar DD 5.1, spanyol DD 5.1
Felirat: magyar
Extrák: Interjú az alkotókkal, A színfalak mögött, Saját előzetes, Ajánló
Ár: 3190 Ft

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás 2010 óta ír cikkeket a Filmtekercsnek, volt rovatvezető és olvasószerkesztő. Specializációja az adaptáció, a sci-fi, a vígjáték és a társadalmi dráma, szívesen ír szerzői, bűnügyi és dokumentumfilmekről is.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com