Vászon nélkül

A dögös dadus elszabadul – A bébiszitter

A Netflix nyolcvanas éveket idéző, A bébiszitter című horror-komédiájában, elszabadulnak az indulatok, mikor a főszereplő srác dadusa sátánista emberáldozatot mutat be a nappaliban.

Az utóbbi években inkább producerként (Narancsvidék, Odaát, Nikita) tevékenykedő McG korábbi filmjeiben sem vetette meg az intertextuális utalások használatát. A két Charlie angyalai epizód rengeteg filmes hommage-t tartalmazott, de az önironikus pillanatok sem hiányoztak belőlük. Az első rész nyitójelenetében például egy repülőn vetített film láttán az egyik angyal a következőképpen sóhajtott fel: „Már megint egy régi sorozatból készítettek filmet.

Az önreflexív eszközöket A bébiszitter sem nélkülözi, de ezúttal mindezt sikerült jóval magasabb színvonalra emelni. A siker kulcsa a látszólag egyszerű, ám annál ötletesebb történet: a későn érő, serdülőkorú Cole Johnsont (Judah Lewis) szülei még mindig dadusra bízzák, ha elutaznak egy wellness-hétvégére. De nem szükséges sajnálkozni rajta: Cole bébiszittere ugyanis a gyönyörű és okos Bee (Samara Weaving), aki nemcsak, hogy menő, de kívülről fújja minden geek film szövegét (csakúgy mint Cole), és akiért természetesen maga a főszereplő is odáig van.

A legújabb wellness-hétvége alkalmával pedig a srác kilesi, mit csinál éjszakánként a lány. Azonban minden képzeletét felülmúlja a látvány, ahogy a dögös Bee a barátaival való üvegezés során rituálisan lemészárolja az egyik fiút, hogy aztán társaival megigyák a vérét.

A sátánista emberáldozat pedig csak a kezdet az abszurd történések sorában, hiszen a horrorisztikus alaphelyzetből nemcsak Cole nevelődési (coming of age) története bontakozik ki, hanem a középiskolában játszódó filmek és a slasher horrorok kliséinek paródiája is. A dadust kémlelő Cole szeme elé a más filmekből már unásig ismert sablonfigurák látványa tárul: ott van az üresfejű szépfiú, a nem az eszéért szeretett cheerleader, a fura goth csaj és a kötelező, de legalább vicces fekete srác. (Meg persze a hamar legyilkolt nerd, aki mintha Cole idősebb kiadása lenne.)

És bár műfaját tekintve A bébiszitter horror-komédia, bővelkedik az olyan szatirikus jelenetekben is, melyekkel visszájára fordítja az általa felidézett zsánerek rengetegszer ismételt kliséit és fordulatait. Az amerikai filmekből ismert középiskolai tablóval McG pellengérre állítja az olyan felnőtté válási/beilleszkedési történeteket, mint A csaj nem jár egyedül, valamint az olyan agyatlan slasher horrorokat, mint például a Tudom, mit tettél tavaly nyáron.

A legsokkolóbb, mikor maga a főszereplő kérdez rá ezeknek a zsánerfilmeknek a közhelyeire, például amikor a székhez kötözött Cole megkérdezi, hogy a kockahasú szépfiú minek vette le a pólóját.

Az ilyen momentumoknak köszönhetően a néző is részesévé válik a tétova fiú gyermeki rácsodálkozásának, vele együtt próbál eligazodni a zsáner útvesztőjében, majd pedig vele együtt veszi át az irányítást az események fölött.

Hasonló eszközökkel él a Ház az erdő mélyén című film a horror műfaji jegyeinek parodizálásakor: egy csapat fiatal egy erdő mélyén lévő elhagyatott faházba indul bulizni. Itt is visszaköszönnek az amerikai középiskolák/egyetemek jól ismert karakterei (a menő futballista srác, a dögös szőke, a félénk lány), valamint számos más műfaji elem is (ilyen az, amikor szétválnak a film szereplői, csak hogy szabad prédák lehessenek), ugyanakkor Drew Goddard filmje a teljesen újszerű elgondolás miatt jóval egységesebb, mint McG rendezése.

Bár A bébiszitter nem forgatja ki olyan mértékben a horrorok kliséit, mint a Ház az erdő mélyén, de nagyon ügyesen ugrál az általa megidézett sablontörténetek között,

a zsánerek és klisék közötti egyensúlyozás pedig rengeteg viccesen szürreális helyzetet eredményez. Ilyen az is, mikor a főhőst üldöző pszichopata szépfiú meglátja, ahogy a szomszéd gyerek tojással dobálja Cole házát, és gyilkos szándékait pár percre félretéve afféle apafiguraként arra biztatja a srácot, hogy álljon ki magáért, majd pedig – mintha mi sem történt volna – folytatja az üldözését.

Paródia jellege ellenére azonban A bébiszitter nem mindig tudja elkerülni a horror műfajára oly jellemző logikai ellentmondásokat, és bár ezek a részek is illenek a film szatirikus hangnemébe, mégis érezni lehet, hogy McG talán nem tudott teljesen egységes koncepciót alkotni. Számomra ilyen illogikus mozzanat volt például, mikor Cole – ahelyett, hogy üldözői elől a városba menekülne segítséget kérni – saját, potenciális gyilkosoktól hemzsegő házuk pincéjében bújik el.

De a film stílusában is érezni lehetett hasonló következetlenségeket: a történet elején gyakran a Scott Pilgrim világára hajazó képi szövegek kommentálják a cselekményt, azonban az alkotók mintha félúton megfeledkeztek volna erről a stíluselemről. Ugyanakkor számos kreatív megoldást következetesen alkalmaz McG:  a még félig-meddig gyermeki, de már érettebb kapcsolatra is utaló párbeszédek bensőséges atmoszféráját például rendkívül leleményesen teremti meg a főszereplő és annak aranyos osztálytársnője között úgy, hogy arcukat hol profilból, hol premier plánban láthatjuk.

A jól időzített poénok és a szereplők abszolút megbocsáthatóvá teszik a kisebb ellentmondásokat, hiszen az alkotók leginkább Cole karakterének felnőtté válására, és a kiismerhetetlen Bee-vel való kapcsolatára futtatták ki a filmet, és ügyeltek arra is – talán néha túlságosan is –, hogy a film eleji hosszasabb karakterépítés minden motívuma pontosan a helyére kerüljön.

Összességében A bébiszitter egy szemtelenül szórakoztató film lett, amely ugyan nem forradalmasítja a horror műfaját, de nem nélkülözi az alkotó szellemű hozzáállást és a jól működő humort sem.

Áshin Julianna

Áshin Julianna

Áshin Julianna a Filmtekercs gyakornoki programjában vesz részt. Ha te is jelentkeznél, kattints ide!

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..