Kritika

A bűntudat szaga – A kertbérlő

A kertbérlőben Maggie Smith egy kiállhatatlan, idős, hajléktalan nőt alakít, aki roncs járgányával és elképesztő szagával riogatja a camdeni újgazdagokat.

Ám a hajléktalan is ember, még akkor is, ha büdös. A környék lakói, habár nehezen tolerálják az egyébként is finoman szólva érdes modorú asszonyt, a társadalmi képmutatásba csomagolt karácsonyi ajándékról sosem feledkeznek el.

A frissen ideköltözött író, az Alex Jennings által alakított Alan, sokat tud erről a világról. Erről ír, ebből él. Az azonban már kétséges, hogy mennyire része ő ennek. Talán épp ezért engedi, hogy a manipulatív vénlány az ő kertjében verjen tábort hosszú távra (sokkal hosszabbra, mint azt először gondolta).

Hiszen csendes kapocsként ott van közöttük a rejtőzködés és a periférialét.

Ezen felül – bármennyire is igyekszik hárítani magától a gondolatot –, Alan részéről a már idősödő anyjával való zavaros kapcsolat. Persze, első ránézésre inkább a kettejük közötti különbségek a szembeötlőek.

Kétségtelenül lutri idős központi karakterekkel filmet forgatni, habár az elmúlt években számos nagyszerű alkotás született ezen a területen (Keleti nyugalom – Marigold Hotel, Keleti nyugalom – A második Marigold HotelRed, Minden odavan, Szerelem, 45 év). A több idős embert a mozivásznakra mozgalom” pedig újabb és újabb eredményeket tud felmutatni.

A 21. század azonban jellemzően a magas kort hátrányként könyveli el. Ha pedig hajléktalan is vagy, a periféria legkülsőbb peremére száműz. Mindeközben az író – a film előrehaladtával egyre egyértelműbb /SPOILER/ – homoszexualitását igyekszik leplezni visszafogott életmódjával. A kertbérlő gondolati magva ilyenformán az elfogadás. Hogyan (és hogyan nem) tud ez az idős nő megbékélni a múltjával, és hogyan küzd elfojtásaival az író. A másik oldalról pedig hogyan reagál rájuk a társadalom. Izgalmas téma.

„A furgonja  –  amihez végletekig ragaszkodik  – egyszerre lakhely és fájó mementó, ami minden nap emlékezteti, hogy nem térhet vissza a baleset előtti útra.”

Az elsősorban A salemi boszorkányok révén ismert Nicholas Hynter rendező keveset markol, de azt jól tartja. Finom és átgondolt film lett A kertbérlő. A valós eseményeken alapuló lassú sodrású történet a ’70-es években kezdődik. A néző apró jelekből rakhatja össze a szereplők múltját, illetve jelenét.

Véletlenül kiderül, hogy Miss Sheperd kiválóan tud franciául. Aztán az, hogy valószínűleg álnevet használ. Érdekes módon a 15 év alatt, amit az író kertjében tölt, a férfi nem indul a hölgy történetének nyomába. Békésen élnek egymás mellett, nem zargatva egymás titkait. Pusztán higiéniai kérdésekben akadnak nézeteltéréseik, a film ezen a téren kifejezetten szókimondó.

A szociális gondozók feltűnésével sem változik meg a helyzet. Miss Sheperd elhárító mechanizmusok széles és intenzív tárházával tartja távol magától és múltjától az esetleges kíváncsiskodókat. (A pap, akihez gyónni jár, egy Szűz Mária szobor mögött tartja a légfrissítőt. Egy-egy goromba megnyilvánulása sem teszi vonzóvá a környékbeliek szemében.)

Még a kamerát is, kevés közelit és nagyközelit láthatunk róla. Egy régi baleset miatt a társadalom peremére száműzte magát egy életre. A furgonja  –  amihez végletekig ragaszkodik  – egyszerre lakhely és fájó mementó, ami minden nap emlékezteti, hogy nem térhet vissza a baleset előtti útra. Pedig valamikor régen tehetséges fiatal hölgy volt, reményteli jövővel. Az élet egy pillanat alatt megváltozhat.

lady_in_the_van_2

Miss Sheperd olyan karakter, akit csak Maggie Smith játszhatott. Senki más. Ő pedig ugyanolyan jó, mint mindig, már csak miatta is érdemes megnézni A kertbérlőt. Egy házsártos brit öreglány megformálása neki rutinmunka, a nézőknek élvezet.

Óhatatlanul felmerülhet a Downtown Abbey-ben nyújtott alakítása, ahol ugyanolyan kiváló a kötözködő arisztokrata szerepében, mint itt kötözködő hajléktalanként, aki durván lelakja a kertet, amit kinézett magának. Alex Jennings pedig nagyszerűen játszik alá a finomkodó Alanként.

A kertbérlő lassú, két szereplőre épülő, időnként humoros jelenetekkel operáló életrajzi dráma, ami tisztes távolból figyeli szereplői rejtett szenvedéseit.

Finom ítéletet mond a társadalmi képmutatásról, és szerényen csak annyit üzen (túl szerényen is), hogy lépjünk túl a látszaton, az csak egy réteg a sokból. Szép ez így is, de A kertbérlő lehetett volna bátrabb mozi is.

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann az ELTE-n szerzett MA diplomát filmelmélet és filmtörténet, illetve történelem szakokon. Érdekli a streaming platformok világa. Szívesen készít interjúkat. Szabadidejében fotózik, néhány képe az oldalon is látható.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com