Kritika

A feminista torpedóromboló és az idő – Nagyi

grandma_2 A Nagyi egy magával ragadó tragikomédia, ahol egy 70 éves, leszbikus, költő nagymamának kevesebb mint 24 órája van összeszedni 600 dollárt, hogy segítsen bajba jutott unokáján.

Kevesebb mint 24 óra. Mire elég ennyi idő? Filmek sora bizonyítja, hogy egészen sok mindenre. (A 24 óta tudjuk, akár egy évadra elegendő történés belefér csupán egyetlen napba.) Most egy nem hétköznapi élet –  nevetéssel, bánattal, baklövésekkel, szerelemmel, különös barátokkal és sok-sok feminizmussal megspékelt – történetét ismerhetjük meg.

A központi szereplő, Elle nagyi (Lily Tomlin), ismert költő, egy feminista zászlóshajó – vagyis inkább torpedóromboló –, aki nagy lendülettel megy neki a nézők nagymamákkal kapcsolatos szerepelvárásainak. Nem köt pulcsit. Nem tűz kontyot. Helyette szükség esetén golfütővel teszi helyre unokája pitiáner pasiját (Nat Wolff). A film nyitójelenetében éppen nála jóval fiatalabb barátnőjével (Judy Greer) szakít. Nem sokkal később kopogtat nála tinédzser unokája, Sage (Julia Garner), a nem örömteli hírrel, hogy nincs pénze az aznap délután esedékes abortuszára. A nagyi pedig – aki szélcsengőt készített a hitelkártyájából –  leás a múltjába, hogy megoldást találjon a problémára.

grandma_1

A Nagyi szoros kapcsolatot ápol az irodalommal. A film stílusosan az ismert feminista, leszbikus, költő Eileen Myles idézetével indít:  „Az idő múlik. Az egyszer biztos.” Elle többszörösen érzi e két rövid mondat súlyát. Egyrészt megijeszti a közte és barátnője között húzódó generációs szakadék. Másrészt, aggódik, hogy nem lesz elég a rendelkezésére álló idő, hogy összeszedje az összeget. Végül, de nem utolsó sorban a saját múltjával is szembe kell néznie. Van mit lezárnia. Elle és Sage utazása  –  akárcsak egy könyvben – fejezetekre tagolódik. Hat fejezet, hat múltbéli történet, ami Sage-nek valami újat mond el a nagyanyjáról. Mindeközben a  nézőkkel együtt listát is kap a feminista irodalom megkerülhetetlen alapműveiről. Például, amikor Elle megpróbálja  értékes első kiadásait eladni.

„…minden férfi azért nem lehet ennyire reménytelen.”

A főbb szerepekben különböző nőtípusokat, különböző női szerepeket vonultat fel a film. A tinédzsertől a nagymamáig mindegyik generáció képviselteti magát, és mindnyájan meglehetősen különböző karakterek. Sage a teherbe esett, naiv tinédzser, a PhD hallgató Olivia, aki egy kávézóban dolgozik pincérként, a kőkemény, modern üzletasszony (Marcia Gay Harden) és a harcias feminista nagymama, – ők egy férfiak nélkül működő család tagjai, a film pedig nyíltan ki is fejti, hogy nincs is szükségük férfiakra, minél kevesebb dolguk van velük, annál jobb. (Ennek érdekében Sage anyja anno egy spermabankból szerzett apát). A film kétségtelenül lesújtó képet fest a másik nemről. A görcsös kávézótulajdonos, a megbízhatatlan füves tini, a türelmetlen taxis és az ogre, Elle nagyi volt férje. Valóban díszes társaság. A legnagyobb baj velük, hogy lényegében képtelenek egy bizonyos fokú empátiára, ami egy nő számára magától értetődő. Annyira lehangoló a bizonyítvány, hogy a néző óhatatlanul védelmébe próbálja venni őket: minden férfi azért nem lehet ennyire reménytelen.

grandma_3
Paul Weitz a Sundance Filmfesztiválon komoly kritikai sikert elkönyvelő, kis költségvetésű filmje elsősorban tehát a női szerepekre és a generációs problémákra fókuszál. Könnyed, fogyasztható formában. Még azzal együtt is, hogy egy olyan ellentmondásos témát, mint az abortusz használ a cselekmény egyik generátoraként. A szintén feminista nézőpontból építkező 24 hét megmutatta, hogyan lehet bemutatni a mélységeit egy ilyen döntésnek. A Nagyi középpontjában azonban nem az abortusz áll, Weitz ezért óvatosan kerülgeti is a tabutémát, de egy határozott véleményt mindenképpen megfogalmaz.

Ebben a filmben 27 év elteltével újra főszerepben láthatjuk Lily Tomlint és micsoda főszerepben! Különösen emlékezetesek a volt férjet alakító, Sam Elliottal közös jelenetek. Izzik a két színész között a levegő. Ám Tomlinnek nincs szüksége partnerre, hogy élettel töltse meg a vásznat. A Sage-t alakító Julia Garner  –  aki tulajdonképpen a másik főszereplője a filmnek –, viszont sajnálatosan erőtlen. Bár lássuk be, nincs is könnyű dolga egy ennyire magával ragadó karakter mellett. 

Érdekes, hogy a legjobban sikerült, feminista hangvételű filmeket gyűjtő listákon gyakran találkozunk férfi rendezők nevével (Pedro Almodóvar, Ridley Scott, Luis Bunuel, Steven Soderbergh). A forgatókönyvet is jegyző Paul Weitz műve már csak azért is izgalmas, mert férfi létére megértésre képtelen alakokként ábrázolja neme képviselőit. Pedig a nagyon is érzékeny film alapján pont az ellenkezőjét tapasztalhatjuk. Ezzel az ellentmondással együtt is, egy biztos: a Nagyi egy karakteres, bátor hangvételű film lett. Úgy gondolom, megkerülhetetlen bárki számára, akit kicsit is érdekel a feminizmus. Középpontjában egy igazán emlékezetes színészi alakítással.

[author_bio author=”mlinarik.mariann”]

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann az ELTE-n szerzett MA diplomát filmelmélet és filmtörténet, illetve történelem szakokon. Érdekli a streaming platformok világa. Szívesen készít interjúkat. Szabadidejében fotózik, néhány képe az oldalon is látható.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com