Fókuszban Vászon nélkül

Hollandia, sör, remake – A Heineken-emberrablás

A Heineken-emberrablás (Kidnapping Mr. Heineken)

A Heineken-emberrablás (Kidnapping Mr. Heineken)A Heineken-emberrablás. Igen, ez az a Heineken, de még ez sem tudja feledtetni, hogy már megint egy néhány évvel ezelőtti film remake-je készült el amerikai sztárokkal, teljesen feleslegesen.

A film

Történt ugyanis, hogy 1983-ban elrabolták a holland multimilliomos sörgyáros Alfred Heinekent és sofőrjét, akiket aztán a világtörténelemben valaha kifizetett legnagyobb váltságdíj ellenében engedtek szabadon. Az ügyről Peter R. de Vries, Hollandia-szerte ismert oknyomozó újságíró még abban az évben megjelentetett egy könyvet, melyet aztán 1987-ben regény formában is kiadott. Ha csak ez szolgált volna alapul A Heineken-emberrabláshoz, nagy valószínűséggel tisztességes adaptációként emlegethetnénk Daniel Alfredson alkotását. De sajnos nem ilyen egyszerű a dolog.

2011-ben ugyanis már elkészült a fenti könyv filmváltozata a holland Maarten Treurniet rendezésében, melyben minden idők egyik legismertebb németalföldi színésze, Rutger Hauer (Szárnyas fejvadász, Batman: Kezdődik) játszotta Freddy Heineken szerepét. Noha tény, hogy a többi színész nem épp a világ leghíresebb színjátszói közül került ki (holland sorozat- és filmszereplők egytől egyig), de szerepeikben kellőképp helytállva letettek az asztalra egy abszolút vállalható bűnügyi filmet. Aztán jött egy pénzes megmondóember, aki Hauert Anthony Hopkinsra, a „névtelen” színészeket pedig további amerikai sztárokra cserélte, és megbízta A tetovált lánnyal kezdődő Millennium-trilógia második és harmadik részét jegyző Daniel Alfredsont, hogy múlja felül Treurniet alkotását.

A Heineken-emberrablás (Kidnapping Mr. Heineken)

Kár volt. Alfredson ugyanis nem csinált mást, mint újraforgatta a 2011-es változatot, röpke fél órával megkurtítva azt. Ez a húzás épp annyira tett jót a filmnek, mint amennyire rosszat: kétségtelen, hogy az események pörgősebbek lettek, a hangulat nem ül le szinte egy pillanatra sem, a karakterek jellemrajzáról viszont nagyjából annyit tudunk meg, hogy szeretik a sört és képesek elrabolni egy sörgyárost. A történet egyébként nagyjából ennyi is: néhány harmincas éveiben járó férfi – miután ködös utalásokból kikövetkeztethetjük, hogy belebuktak (talán már nem is) egy vállalkozásba – egyetlen meggazdagodási lehetőségként az emberrablást és váltságdíjkövetelést látja.

Hogy van-e korábbi bűnözői tapasztalatuk, arról jelenetenként eltérő tippünk – és ez a baj, hogy a film szinte minden háttérelemére csak tippelgetni tudunk – lehet: egy közismert bűnözői csoport módszerét akarják lemásolni, hogy amatőr mivoltukra ne is gyanakodhasson a rendőrség, ahogy azonban az egészet kitervelik és megvalósítják, az igazi profikra vall. Vagy az ilyenekre mondják, hogy született bűnözők? Mindenesetre a Jim Sturgess (21 – Las Vegas ostroma, Felhőatlasz) és Sam Worthington (Avatar, Everest) vezette banda – melynek további tagjait Ryan Kwanten, Mark van Eeuwen és Thomas Cocquerel alkotja – meggyőzően alakítja a wannabe bűnözők szerepét, amihez a már említett, krimiken edződött rendező biztosítja nekik a táptalajt.

Nincs tehát különösebb baj A Heineken-emberrablással, ha eltekintünk attól, hogy fölösleges volt elkészíteni. Tisztességes iparosmunka, lendületes történet, amit kissé súlytalanul és kidolgozatlanul, de végül is szórakoztató módon mesélnek el. Hogy moziba nem került be, azon nincs mit magyarázni, vasárnap esti otthoni tévézésnek viszont pont megfelelő, ha csupán kikapcsolódni, és nem átélni vagy gondolkodni szeretnénk.

A lemez

A kiadványon nem található extra tartalom.

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás 2010 óta ír cikkeket a Filmtekercsnek, volt rovatvezető és olvasószerkesztő. Specializációja az adaptáció, a sci-fi, a vígjáték és a társadalmi dráma, szívesen ír szerzői, bűnügyi és dokumentumfilmekről is.

Hirdetés

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés