Kritika

Függetlenül, erősen – A lélek saját társat választ

Egy különleges, beskatulyázhatatlan nőhöz, Emily Dickinsonhoz visz közelebb Terence Davies harmonikus filmje, A lélek saját társat választ.

Terence Davies, a lírai filmek brit mestere nálunk kevésbé ismert, pedig évtizedek óta készíti a csendes, de drámai filmjeit, a leggyakrabban vívódó nőkkel a főszerepben (Az Öröm háza, Örvény). A lélek saját társat választ szépen belesimul az életműbe, hiszen a 19. századi amerikai költőnő, Emily Dickinson a főhőse. Dickinson élete tulajdonképpen eseménytelen volt, ám ezt egy percig sem bánjuk: A lélek saját társat választ úgy mutatja be a figyelemre méltó gondolkodót és magányos úttörőt, hogy a főhős közben végig talányos marad – ez pedig kellő dinamizmust és izgalmat visz a filmbe. Külön öröm, hogy az alázatosságával kitűnő főszereplő, Cynthia Nixon mellett olyan ritkán látható kedvencek is felbukkannak benne, mint Jennifer Ehle vagy Keith Carradine.

Furcsa egy olyan életrajzi film, amelyben alig érzékelhető az idő múlása. A történet tulajdonképpen két részre osztható: egy prológus rövidségű fiatalkori etapra, amelyben Dickinson végzetes iskolai konfliktusát ismerjük meg, majd általánosságban a felnőttlétre, amelyben szinte megáll az idő, hiába telnek el közben évtizedek. Ez az időtlenség teljes mértékben a költőnő életmódját és életfelfogását tükrözi: Dickinson mindig is a biztonságot, az állandóságot kereste a mindennapokban.

A családot pásztázó, körkörös kameramozgások ellenállhatatlanul bevonzanak ebbe a kényelmes, lebegő változatlanságba.

A rejtőzködő Dickinson viszont messze több volt egy otthon üldögélő vénkisasszonynál. A lélek saját társat választ legnagyobb erénye, hogy sikerrel integrálja ebbe a harmonikus családi idillbe a költőnő független, eredeti gondolkodásmódját. Az ebben rejlő ellentmondásosság lassan feloldódik, ahogy Dickinson költői világát, illetve a környezete válaszreakcióit is egyre jobban megismerjük – a költőnő konzervatív, mégis gondolatébresztő és nagyon eredeti versei áthidalják a nyugodt élet és a forrongó elme közti szakadékot.

Emily Dickinson a magányt, a költészetet és a függetlenséget választotta egy olyan korban, amikor még a látszólag legnagyobb lázadó barátnője is a polgári elvárások, a házasság és ezáltal a betagozódás mellett döntött. Úgy volt vallásos, hogy az egyház képmutatását és az üres liturgiát elutasította. De közben mindene volt a csönd, ragaszkodott a családjához, azaz a harsány, provokatív szüfrazsett magatartás teljesen hiányzott belőle. Ritka, hogy a női erőt és akaratot ilyen szelíden, mégis megalkuvást nem tűrően ábrázolják a vásznon.

A lélek saját társat választ tehát Dickinson egyedi sorsában a korszak társadalmi kérdéseit, a nehéz női sorsot is tükrözi.

Aki azonban szigorú drámára számít, az kellemesen csalódhat: Davies filmje nagyon derűs mű. A női intelligencia diadalaként záporoznak a szellemes riposztok, egymást érik a pergő párbeszédek – néha csak kapkodjuk a fejünket. Máskor pedig a film egyszerűen: szép. Inkább az ugyanebben a korszakban, de Amerika helyett Angliában játszódó filmekből lehet ismerős ez a harmónia – A lélek saját társat választ sok tekintetben a Büszkeség és balítélet világát (békés vidéki élet, társasági események), hangulatát (kedélyes női kalandok) és problémafelvetéseit (nők a társadalmi elvárások béklyójában) idézi; ráadásul a Dickinson húgát alakító Jennifer Ehle személye is az Austen-adaptációt juttathatja eszünkbe.

Egyedül azt lehet A lélek saját társat választ szemére lehet vetni, hogy túl hosszú időszakot próbál felölelni, túl nagy terjedelemben: az ismétlődő események epizodikussá, gyakran céltalanná és illusztrációszerűvé, felszínessé teszik, olykor pedig egyszerűen leül a film. Ennek ellenére nemcsak irodalmároknak érdemes megnézni Davies művét, hanem bárkinek, aki kedveli a nőtörténeteket.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu