Kritika

A Távol-Kelet Delta Kommandója – Operation Mekong

Technikai profizmus, esetenként látványosan felbukkanó szarvashibákkal. Hollywoodi trendek átvétele és az egyediségre nem sok esélyt adó sematizmus érvényesülése történetben és karakterekben. A műfaji elemek és a sokszor propagandisztikusan lokálpatrióta hangnem konfliktusos viszonya. A kínai tömegfilm ellentmondásosságának demonstrálására keresve sem lehetne az Operation Mekongnál jobb példát találni.

Egy korábbi cikk kapcsán már volt lehetőségem elmélkedni a kortárs populáris kínai film körülhatárolhatóságának nehézségein, és hogy miért tűnik még a távol-keleti országok között is olyan kaotikusnak az ottani felhozatal. Ennek oka leginkább a több évtizedes hátránnyal induló kínai filmipar eszelős sebességű fejlődése, és az, hogy ennek következtében megpróbálnak minden olyan mozgóképes trendet adaptálni, ami az elmúlt évtizedekben sikeres volt Keleten és Nyugaton. A hongkongi műfajhibridek (wuxia, heroic bloodshed, fantasy-komédiák, stb.) anyaországi követői ugyanúgy jelen vannak, mint a hollywoodi látványmozikra hajazni kívánó eposzok.

 

Hogy a kép még ellentmondásosabb legyen, a tömegtermelés sebessége sokszor nem enged teret az igényes megvalósításnak, de ezzel mintha maguk a filmesek is tisztában lennének. Lehet a történet kidolgozatlan, a CGI másodrangú, a humor bárgyú, ha fel tudunk sorakoztatni ismert sztárokat, és a kínai kultúrában ismert történeteket dolgozunk fel, vagy kellően apellálunk a hazaszeretet témájára (magyarul dicső hősök rúgják szét a külföldi gonoszokat), akkor még a legigénytelenebb mozikból is kasszasikert faraghatunk. Mondhatni tényleg olyan ez, mint Hollywood, csak még durvábban. És ha már Hollywood, nagyon úgy néz ki, hogy a kínaiak sikerrel adaptálták az amerikai filmipar egyik elfeledett alműfaját: a honvédő, militarista akciófilmet.

Emlékeztek, kedves olvasók, azokra a filmekre, melyekben Arnold Schwarzenegger vagy még inkább Chuck Norris egy különleges elitalakulat élén, az amerikai szabadság nevében halomra lőtte a gonosz terroristákat a világ különböző egzotikus tájain? Ha tudjuk, milyen volt a Delta Kommandó és társai, akkor már nagyjából be lehet lőni, milyen film is az Operation Mekong, csak a nacionalitást és a zászlót kell kicserélni.  Narratívájában, karaktertípusaiban, világképében abszolút primitív, fekete-fehér, látványos akciójelenetekkel teli film, aminél csak az számít, be tudja-e magát tuszkolni a „bűnös élvezet” kategóriába.

2011. október 5-én drogcsempészek megtámadtak két kínai szállítóhajót, a legénységet lemészárolták, a holttesteket a Mekong folyó vizébe dobták. Ez az esemény Kína, Laosz, Burma és Thaiföld közötti együttműködéshez vezetett a tettesek kézre kerítése érdekében, akik a drogkészítés Mekkájába, a legendás Arany Háromszögbe fészkelték be magukat. A hajtóvadászat végül sikerrel járt, a tetteseket és a vérengzés értelmi szerzőjét, Naw Khamot átadták a kínai hatóságoknak. Ezt az eseményt dolgozza fel az Operation Mekong, csak egy jóval „szabadabb” és fikciósabb értelmezésben, és akkor még finoman fogalmaztam. Dante Lam filmjében ugyanis egy kínai elit katonai osztag különleges meghatalmazással és titkos műveleteket lefolytatva fogja el a rosszakat. Az esetleges károkozás vagy diplomáciai feszültség természetesen járulékos veszteség, hisz a cél szentesíti az eszközt.

A csapat tagjai az alapsablonokból állnak össze a pragmatikus, erőskezű parancsnoktól kezdve, a mesterlövészen és a technikai zsenin át, a robbantásszakértőig, még egy csodaszaglású, minden ellenséges vonalon észrevétlenül átszökellő kutyájuk is van (messze a film legjobb karaktere). Egyedül az Eddie Pang által játszott beépített ember játéka nem tűnik klisésnek, hiszen az ő háttértörténete és motivációja a legkidolgozottabb (a drogcsempészek egyike felelős barátnője haláláért). A gonoszok közül is csak az Csak Isten bocsáthat meg-ből ismerős, karizmatikus Vithaya Pansringarm említésre méltó. A többiek, főleg a Naw Kham-ot játszó színész, olyanok mintha egy karikatúra lapjairól léptek volna le.

Egyszerre áldás és átok az Operation Mekongnak, hogy Dante Lam ült a rendezői székben. Áldás, hiszen Lam a kortárs hongkongi film egyik legkompetensebb rendezője, aki pontosan tudja, hogyan kell jól összerakni egy zsánerfilmet. Cselekményvezetése pörgős, nem untat sok felesleges részlettel, kellő arányérzékkel tudja nemcsak a feszültséget és az akciót, de még a film költségvetését is kezelni. Vagyis a látvány nincs széterőszakolva CGI animációval, a változatosan megkomponált akciók gerincét koherens kamera/vágómunka és kaszkadőrmutatványok alkotják. Ugyanakkor ez sem érvényesül mindig, ugyanis a film felétől kezdve Lam sokszor csúnyán eltéveszti az arányokat és nem egyszer olyan túlzásokat enged meg, amiket legfeljebb bollywoodi filmekben szokás látni.

Szóval technikai szempontból Lam jelenléte áldás, de átok azoknak, akiknek volt már szerencséje korábbi filmjeihez. Az Operation Mekongban jobb, ha még nagyítóval se keressük a Beast Stalker vagy a Stool Pigeon morális szürke zónában tévelygő, ellentmondásos karaktereit és az azokban lévő érzelmi komplexitást. Itt fekete-fehér figurák vívják harcukat, jó és rossz teljesen megkülönböztethető, a pozitív szereplők hősi halált halnak a nemzet becsülete érdekében. Talán a Zhang Hanyu által játszott parancsnok és az Eddie Pang karaktere közötti bajtársiasság az, amit lehet érzékelni. Ez a két sokat látott és szenvedett harcos tudja, hogy olyan világban mozognak és dolgoznak, amiből leginkább csak hullazsákban távozhatnak. Bár lehet, hogy ezzel már több értelmet vizionáltam a filmbe, mint a forgatókönyvírók.

Egy filmszakos tanárom szerint a régi idők szovjet propagandafilmjeit azért éreztük már annak idején is gáznak, mert a didaktikusságot nem tudták az amerikai film feszes és izgalmas cselekményvezetésével kombinálni. Igaz, azóta már sokat változott a világ, most már van pénz és profizmus a zászlólobogtató mozik mögött, de a nézői ingerküszöb is jóval magasabbra került. Az Operation Mekong néhány helyen kínos, de végigülhető mozi, ami annak bizonyítéka, hogy a nyugati trendekhez hasonlóan Kínában sem a bevételmennyiség határozza meg a minőséget.

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf az ELTE bölcsészkarán végzett filmelmélet és filmtörténet szakirányon, jelenleg könyvtáros, 2016 óta tagja a Filmtekercsnek. Filmes ízlésvilága a kortárs hollywoodi blockbusterektől kezdve, az európai művészfilmeken át, egészen a Távol-Keletig terjed. Különösképpen az utóbbira, azon belül is a hongkongi és a dél-koreai filmre specializálódik.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!