Kritika

Amikor megérkezett Godot…– A Hologram for the King

ahologramfortheking2Egy középszerűségében kisiklott élet, arab gazdagság és kínai olcsóság, kultúrák összecsapása és a búvárkodás diszkrét bája. Tom Tykwer főhősével együtt keresi a kiutat, a végeredmény felemás.

Hogy jutottam el idáig?” – teszi fel a kérdést Adam Clay (Tom Hanks), kölcsönvéve a The Talking Heads örökzöld klasszikusának (Once in a Lifetime) első sorait, a néző szeme pedig felcsillan, ritkán látni ilyen ötletesen felvezetett intrót egy tökéletesen elbaltázott élethez. A kissé szürreális, szatirikus hangvételű felvezetőben rózsaszín füstfelhővé válik ház, feleség és a tökéletesen metszett rózsákkal övezett kocsibehajtón álló autó, azaz Adam élete, aki már lánya tanulmányait sem tudja fizetni – a Kínába féláron kiszervezett bicikligyártás és más rossz döntések képében köszön vissza a kapitalista karma, amely után már csak egy út vezethet a lejtőn felfelé, a szaúdi királynak kifejlesztett hologramos rendszer.

ahologramforthekingÍgy kel útra kisemberünk, a következő pillanatban már egy utasszállítón imádkozó muszlimok gyűrűjében látjuk őt zavartan szemlélődni, de ahogy a gép landol, úgy változik a hangnem is. A tempó jelentősen lassul, Adamnek már nemcsak a bürokrácia kafkai útvesztőjében kell helyt állnia, hanem szembe kell néznie a nyugati és keleti kultúra különbségeivel is. A prezentációnak meg kell lennie, de se a király nem jön, se az illetékesek, akik biztosíthatnák a bemutató feltételeit. Akár Godot-t is várhatná, úgy teszi meg minden áldott nap ugyanazokat a tiszteletköröket, és még csak sör sincs, ami kizökkenthetné ebből az állapotból, amelyben magánemberként sem sikerül előrébb jutnia.

Lehetett volna ebből egy finoman hangolt szatíra, ha Tykwer egységbe tudta volna szervezni a két szálat, de ez csak hellyel-közzel sikerült neki. Nincsenek nagy, ordas hibák, viszont egy percig sem érezni, hogy itt most valami maradandó született volna. A film alapjául szolgáló regényből (Dave Eggers: Hologram a királynak) gondosan átemelt egysorosok viszont itt is működnek, a baj csak az, hogy az alkotók meg is elégedtek ennyivel.

„- Nézd, a sivatagban söprik a homokot.
– És a szakszervezet?
– Nálunk nincs szakszervezet. Filippínók vannak.”

Ha másra nem is, arra elegendő ez, hogy a figyelem ne lankadjon teljesen, arra viszont nem, hogy az utolsó harmadban felvázolt konklúzió nagyobb hatással legyen a nézőre. A karma újra lecsap, a történelem ismétli önmagát, a mókuskerék a megszokott iramban pörög tovább. Ennek ellenére Tykwer mégis megpróbált valamiféle megnyugtató lezárást adni Adam történetének, azt viszont majd mindenki eldönti, hogy ez most pozitív vagy csak végtelenül naiv húzás volt a készítők részéről. De talán mindegy is, az már sokkal korábban eldöntetett, ez a film nem szerepel majd a toplistáinkon, ugyanakkor van benne annyi, hogy egy unalmas délutánon betegyük a lejátszóba. Ha másért nem is, Tom Hankst mindig jó látni a kisember szerepkörben, ráadásul itt most elmarad a kötelező gejl, és az újonc Alexander Black is méltó társnak bizonyul a „nagy öreg” mellett. Ez is valami.

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg néhány könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében olvas és sorozatokkal foglalkozik, díjszezon idején pedig a díjszezonnal.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com