Kritika

Hamis prófétáktól, ments meg Uram engem! – Apostle

Négy év után végre új filmmel jelentkezik a Rajtaütés és a Merantau rendezője, Gareth Evans, de most senki se várjon falat beszakító akciózást. A Netflixen frissen kijött Apostle egy lassabb tempójú, zsigeri horrorfilm, ami a walesi direktor másik oldalát mutatja meg.

Azzal ma már nem sokan szállnának vitába, hogy Gareth Evans jó helyen volt jó időben, mikor előrukkolt a Rajtaütés első részével. Őrülten energikus, ugyanakkor emberi szemmel követhető harcművészeti összecsapások, egy egyszerű, hatásos narratívában, horrorfilmeket idéző brutalitással. Egyszerű recept, de működött és nagyot szólt. És ha már szóba jöttek a horrorfilmek: ez sem ismeretlen terep Evans számára. A V/H/S 2 legjobb epizódjában a Safe Haven rendezésében is kulcsszerepet játszott, melyben egy televíziós stáb egy indonéz vallási szektával készített interjú során tapasztalja meg, milyen az, amikor elszabadul a földi pokol.

Mondhatni ebből a húszperces rövidfilmből nőtt ki maga az Apostle is, de Evans is hangsúlyozta, hogy sokkal inkább a brit óhaza horrorfilmes hagyományait kívánja továbbörökíteni. Azt az örökséget, amit olyan filmek fémjeleznek, mint a Vesszőből font ember vagy a Boszorkányvadász generális. Filmek, melyekben az okkultizmus, a vallási fanatizmus, az önmagukból kiforduló közösségek és a benne lavírozó főhős kálváriája játssza a főszerepet. A fenti filmek azóta hivatkozási alappá váltak a horror műfajában, a kérdés így az, hogy az Apostle képes-e ehhez felnőni.

1905-ben járunk a századeleji Angliában. Thomas Richardson (Dan Stevens) húgát, Jennifert elrabolta egy vallási szekta. A férfi elutazik egy világtól elzárt szigetre, hogy beszivárogjon a mini-társadalomként felépülő szektába, hogy kiszabadítsa testvérét. Küldetését persze jelentősen nehezíti a közösség vezetőjének és önjelölt prófétájának (Michael Sheen) bizalmatlansága és a sziget furcsa szabályai. De hamarosan kiderül, hogy közel sem az emberi fanatizmus az egyetlen veszély, ami Thomasra leskelődik.

Míg Evans korábbi filmjei valósággal letépték az ember fejét intenzitásukkal, addig az Apostle esetében inkább a „lassú víz partot mos” stratégia érvényesül.

Érthető módon a lassú tempó és felvezetés jobbat is tesz egy ilyen történetnek. A film első órájában Stevens karaktere megpróbál szépen elvegyülni a sziget lakói között, nyomokat gyűjt, melyek alapján rálelhet testvérére, miközben már neki is szemet szúrnak a józan ésszel erősen szembemenő dolgok. A szigetlakók mindegyike egy istenséget bálványoz, akinek még véráldozatot is adnak, hogy a föld termékeny legyen. És ezzel még csak az őrület felületét kapargatja a film, amit később rétegről-rétegre hánt le.

Az egy évszázaddal korábbi angolszász világ spirituális szorongásai, az idegenekkel szembeni paranoia, és a lehetséges természetfelettitől való félelem építi ki az Apostle ólomsúlyos, fullasztó atomszféráját. Evans ezt ráadásul külön kiemeli a hangulathoz méltó képi világgal (dicséret és piros pont Matt Flanery operatőrnek is), melyben legtöbbször természetes fényviszonyok, émelyítő éjszakai sötétség és olajlámpák halovány sárgája alkot olyan összképet, hogy még a saját árnyékától is megrettenjen az ember. Ha az idegeink feszítéséről van szó, akkor a film zenéje is teszi rendesen a dolgát.

Az Apostle igazi erejét azonban nem a sötétből hirtelen előugró ijesztgetések jelentik, hanem a konzekvens világ és karakterépítés.

Hitelessé, megfoghatóvá teszi a film azt a közeget, amit megteremt, hogy aztán annak tartóelemeit sorra kidöntse. Még a szekta tagjai sem egyoldalú figurák: vannak kegyetlen pragmatikus zsarnokok, elvágyódó fiatalok, és még az őket összefogó próféta Martin Howe (Sheen fergetegeset alakít) is elkezd meginogni, amikor látja, miként romlik és rothad el a termés, a nyája és minden, amit felépített.

Könnyen lehetne azt mondani, hogy Evans magát a vallást vagy az istenhitet veszi célkeresztbe filmjével, de ennél persze jóval árnyaltabb a kép. Sokkal inkább a fanatizmusnak és a hamis megváltásnak mutat torz tükörképet, hogy miként lehet akár egy egész közösséget hazugságokra és szemfényvesztésre felépíteni. Hogy Howe amit a béke és a megújulás szigeteként hirdet, ugyanúgy erőszakra és elnyomásra épül, és a törékeny látképet akár egyetlen betolakodó is képes megrengetni.

Dan Stevens már a The Guestben és a Légióban is demonstrálta színészi játékának sokoldalúságát, így nem meglepő módon itt is kiváló. Megtépázott arcával, vadul villogó szemeivel olyan, mint a prédája után kutató farkas, ám szűkszavúsága és keménysége mögött borzalmas testi, lelki traumák, és a hitből való kiábrándulás rejtőzködik. Gyötrődését, félelmeit vizuálisan is megjeleníti a film, sőt Evans ügyesen el is játszik azzal a lehetőséggel, hogy a sötétben fel-felvillanó szörnyszerűségek csak ópiumfüggőségének rémképei.

De sejthetjük, hogy ez nem így lesz. Ahogy egyre halad és egyre zakatolóbb lesz az Apostle cselekménye, úgy ugrik Thomasszal együtt a néző is fejest az őrültebbnél őrültebb fordulatokba, ahol az istenek és démonok testet öltenek, hol emberben, hol pedig valami sokkal rémisztőbben. Az Apostle utolsó félórája úszik a nyers, brutális, bőrünkön érezhető erőszakban, ami néha elviselhetetlen szintű feszültséggel párosul. Evans-nál egyszerre pusztul a test és a külvilág, és bár szigorúan véve nincs akciójelenet, a hús ugyanolyan elementáris erővel szakad itt is, mint korábbi filmjeiben.

Van egy-két mellékszál, aminek fontossága megkérdőjelezhető, és bizonyos rejtélyeket inkább a balladai homályban tartanak, de az Apostle még így is az utóbbi idők egyik legmerészebb, legigényesebb horrorfilmje. Sőt műfaján belül is képes különleges élményt adni egyedi hangulatával és kifacsart, groteszk képsoraival. Ha pedig legközelebb valaki a nagyvászonra kívánja vinni H.P. Lovecraft munkáit, nyugodtan telefonálhat Gareth Evansnek.

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf az ELTE bölcsészkarán végzett filmelmélet és filmtörténet szakirányon, jelenleg könyvtáros, 2016 óta tagja a Filmtekercsnek. Filmes ízlésvilága a kortárs hollywoodi blockbusterektől kezdve, az európai művészfilmeken át, egészen a Távol-Keletig terjed. Különösképpen az utóbbira, azon belül is a hongkongi és a dél-koreai filmre specializálódik.