Stanley Kubrick saját bevallása szerint is a háborús filmhez vonzódott a leginkább, többször vissza is tért ehhez a műfajhoz, pályafutása során másodszor A dicsőség ösvényeivel. De valahogy minden alkalommal másként közelítette meg a háború témáját, mint a többi rendező és művész.
A film
A háború iránti érdeklődésének mibenlétéről nagyon sokat elárul egyik nyilatkozata: „A katona azért érdekfeszítő, mert esetében a körülmények egyfajta túlfűtött intenzitással bírnak. A háború a rémségeivel együtt színtiszta dráma, valószínűleg azért, mert egyike annak a néhány helyzetnek, amelyben az emberek még kiállnak és szót emelnek amellett, amit az elveiknek vélnek. A bűnözőnek és a katonának megvan az az erénye, hogy valamiért, vagy valami ellen van egy olyan világban, amelyben a legtöbb ember megtanulta elfogadni a jellegtelen szürkeséget, és irreális pózok sorát ölti fel azért, hogy „normálisnak” vagy „átlagosnak” tekintsék. Nem könnyű eldönteni, melyik fél tagja a nagyobb bűnszövetkezetnek – a bűnöző, a katona, vagy mi magunk.”
Kubrick számára tehát a háború szörnyűsége nem feltétlenül a véres csatákban rejlik, és ez jól tükröződik az 1957-ben készült A dicsőség ösvényein is. Dax ezredes (Kirk Douglas) valaha ügyvéd volt, most azonban a francia sereg elismert katonája, aki csapatával már régóta a német határ mellett állomásozik az első világháború idején. A harcok már régóta eredménytelenek, egyik sereg se jut előbbre. Dax felettesei azonban úgy határoznak, hogy ennek az állapotnak véget kell vetni, és minden józan érv ellenére egy garantáltan halálos akcióra kényszerítik a katonákat. A lehetetlen helyzet természetesen sokuk halálával és még több ember megfutamodásával végződik. A vezetőség viszont ahelyett, hogy beismerné hibáját, inkább a katonákon próbálja elverni a port, három találomra kiválasztott szerencsétlennel akarnak példát statuálni: a legsúlyosabb büntetéssel kívánják őket sújtani, halállal.
A film szinte pontosan a játékidő felénél kettéosztható. Az első felében Dax azért küzd, hogy katonáinak a harctéren mentse meg az életét, de ehhez az kellene, hogy feletteseit lebeszélje az elhamarkodott döntésről. A második felében a három kiválasztott életéért küzd, de ezúttal a tárgyalóteremben. Nehéz eldönteni, mi dühít jobban minket és hőseinket: a bürokrácia vagy a merő rosszindulat. Ugyanis mindkét harc során azt láthatjuk, a valódi ellenség nem a front másik oldalán található, hanem a saját csapatainkon belül, a hataloméhes, emberi értékeket semmibe vevő alakok képében. Az ellenséges erőkről nem is esik szó, valójában még csak nem is látjuk őket, de épp ezért még inkább az alapvető gonoszság feletti ítélkezés kerül a középpontba. A film végén tudjuk, de legalábbis sejthetjük, hogy bármelyik ország csapataiban megtörténhetnek – s nagy valószínűséggel meg is történtek – ugyanezek az események.
Ez a háborúellenes dráma nem csak a története miatt tartozik a legnagyobb remekművek sorába. Ekkorra már kiforrott Kubrick zsenije a rendezés minden területén. A forgatókönyv remek íve tökéletesen adagolja a feszültséget és manipulál érzelmileg, hogy aztán egy óriási emocionális katarzis legyen a végeredmény. A dicsőség ösvényeiben már mesteri precízséggel kidolgozott képkompozíciókat láthatunk, a később egyik kézjegyévé vált szimmetrikusan szerkesztett képek többször is felbukkannak. A színészvezetésnek és a jó stábnak köszönhetően minden karakter hiteles és következetes, ezáltal garantálva a még erősebb azonosulást.
Gondolhatnánk, hogy a háborús filmek sorában biztos aktualitását vesztette egy ilyen régi darab, de univerzális témájának köszönhetően, valamint azért, mert nem a csatajelenetek, hanem az emberi dráma köré épül, A dicsőség ösvényei a mai napig az egyik legerősebb alkotás a maga műfajában.
A lemez
Nincs extra. De örüljünk, hogy végre a kezünkbe vehetjük a lemezt, ráadásul díszdobozban, A gyilkos csókja és a Gyilkosság társaságában.
