Kritika

Az eltűnt idő nyomában – Teleki téri mesék

Az Eldorádó óta tudjuk, hogy a világ közepe a Teleki tér. A piac mellett azonban egy csodálatos titkot is őriz a nyócker szíve: itt található az utolsó lakászsinagóga – a Teleki téri mesék ennek a kis szentélynek és az általa megőrzött közösségnek a története.

A 8. kerületi magyar zsidó közösségnek nem volt pénze hatalmas zsinagógák építésére, ezért lakásokban alakítottak ki imaszobákat. A téren szinte minden házban volt egy, ezek többsége 1956 után szűnt meg: a több tucat egykori lakászsinagógából már nincs meg, csak a Teleki tér 22. Az idejáró idősek visszaemlékezéseiből rajzolódik ki egy egykor pezsgő hitéletű kerület képe. A családok összejártak, a különböző hagyományok megéltek egymás mellett: Teleki téri zsidónak lenni ugyanolyan kategória volt, mint a hászidnak vagy a szefárdnak. De úgy tűnik, a hagyomány megmarad, van utánpótlás: a legfiatalabb generációból is többen akadnak, akik itt érik meg a felnőttkort. A film egyik legjobb jelenetében egy 13 éves fiú kérdezgeti a nagypapa korú férfit a saját bar-micvójáról – bár több generáció van köztük, ez mégis összeköti őket.

A Teleki téri mesék a hely szellemének története. Budapest egy olyan apró szegletét mutatja meg, ami talán még a téren kívüli zsidó közösségnek is rejtve van. Egy dokumentumfilm két pilléren nyugszik: a jó témaválasztás már önmagában félsiker – de a történetet el is kell mesélni. Spitzer Barbara, a saját zsidó gyökereit kereső magyar-francia dokumentumfilm-rendező a történettel belenyúlt a tutiba – a zsinagóga fiatalabb generációját vezeti a kincskeresésben, ami minden sarkon hoz egy újabb jó sztorit: az épület, a zsiványkodó keménylegények, a kereskedők, a család, a felemelkedés, a budapesti zsidó szellem története és folytathatnánk napestig. A meséből szépen lassan megjelenik a szemünk előtt egy város a városban: egy meglepően kiterjedt kóser infrastruktúra – pótimaházak, lakásimaházak, iskolák, kávémérések, vendéglők, kisipari üzemek alkották a piac környékét, melyekből azonban ma már épp csak hírmondó maradt.

A 88 perces film ezen történetek, sokszor esetlegesnek tűnő laza láncolata, az egyes darabokat a kutatás önreflexív képei kötik össze. Sajnálom, hogy az alkotók rendkívül szűkszavúak a konkrét információkat illetően: sem azt nem tudjuk, hogy éppen kik beszélnek, sem a konkrét adatok nincsenek rendszerbe foglalva – ezek segítségével a zsidó kultúrát, a Teleki tér történetét vagy magát a filmkészítési procedúrát nem ismerő nézők is magabiztosabban tájékozódnának a látottakkal kapcsolatban. A film honlapjáról azonban sok minden kiderül: a film a helyi közösség oszlopának számító Gláser Jakab tiszteletére alapított Emlékalapítvány égisze alatt született. Az alapítvány hagyományőrző feladatai között van az imaház működtetése és gazdag történetének feltérképezése. Ennek keretében forgott a külsősként a képbe kerülő profi, Spitzer Barbara irányításával a Teleki Téri mesék, ami csak az első egy három filmet tartalmazó trilógiából.

A film minden kockájából árad a szeretet és az a vágy, hogy valahogy az eltűnt idő nyomában járva mégiscsak megőrizzünk valamit egy amúgy nyom nélkül elenyésző világból.

Lehetne ezt a hangos szörnyülködés vagy a hatásvadász érzelmi zsarolás eszközeivel is mesélni, de az alkotók nem esnek ebbe a hibába. Meghallgatják az interjúalanyaikat, de meghagyják a nézőknek azt a feladatot, hogy a sok kis mozaikdarabkából felépítsék magukban azt a zsidó kultúrát, ami a Teleki téren virágzott. Persze a nosztalgiát hol a jelenkori antiszemitizmusról szóló kommentárok járják át, hol a borzalom érzései, amit a második világháború apáról fiúra, anyáról lányra öröklődő horrortörténetei nyomán érzünk, de szerencsére nem ezek uralják a látottakat, sokkal inkább a közösség iránti elköteleződés és a múlt átörökítésének szándéka.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.