Kritika

Az emberséget nem lehet eltemetni – A harminchármak

the33Az egész világ nyomon követte 2010-ben azoknak a chilei bányászoknak a történetét, akik 69 napra a föld alatt rekedtek. A harminchármak című drámai hangvételű film az élve eltemetett férfiak megpróbáltatásairól készült Antonio Banderas főszereplésével.

A film

Chile, 2010. augusztus 5. Az Atacama sivatagban található Copiapó várostól nem messze a San José arany- és rézbánya beomlott. Harminchárom bányász tartózkodott körülbelül 700 méter mélyen a katasztrófa idején. A felszínen senki sem tudta, hogy akár egyetlen ember is életben maradt-e, csak remélték, hogy találnak túlélőket. Közben odalent, az óvóhelyen elzárva, falatnyi élelemmel, annál több reménnyel várták a bányászok a segítséget, de csak nem hallották a megmenekülésüket jelentő fúrók zaját. A bányászvállalat vonakodott megkezdeni a mentőakciót, mert a hegy instabil és veszélyes volt, ráadásul megfelelő eszközeik sem voltak hozzá. A családok kitartása és rendíthetetlen hite hívta fel a média figyelmét a balesetre, és fordította a kormány erőit a mélyben rekedtek kiszabadítására. Fél hónapig találomra, a szerencsében bízva kutattak anélkül, hogy bármi jelét látták volna, hogy lent várnak rájuk.

A chilei bányászok megmentése az emberi összefogás példátlan esete volt, nem csoda, hogy a filmesek fantáziáját is megmozgatta. Többen is versenyeztek a megfilmesítési jogokért (például Brad Pitt produkciós cége), végül Patricia Riggen (Így neveld az anyádat, Limonádé) rendezhette meg A harminchármakat. Az események ötödik évfordulójára időzítették a bemutatót, világsztárok és soknemzetiségű stáb közreműködésével. A bányászcsapat egyik meghatározó figuráját Antonio Banderas, a lelkiismeretes bányászati minisztert Rodrigo Santoro (Igazából szerelem, 300), a mentőakciót levezénylő, tapasztalt mérnököt Gabriel Byrne (Közönséges bűnözők) és a helyzetért felszólaló rokont Juliette Binoche (Sils Maria felhői) játssza. Hiába azonban az ugyancsak párját ritkító alkotói összefogás, A harminchármak még sem lett emlékezetes produkció.

Az eredeti katasztrófa megkapó és szívbemarkoló volt, nagyon erős alapszituációt kínált, de az élet az esetek többségében nem egy hollywoodi forgatókönyvnek megfelelő dramaturgia szerint zajlik. Patricia Riggen a megtörtént eseményeket nagyjából egy az egyben átemelve próbálta ábrázolni, így viszont a film dinamikája kiegyensúlyozatlanná vált. Az érzelmileg legemlékezetesebb pillanat – amely biblikus képet idéz és feloldja az addigi torokszorító feszültséget –, bekövetkezik a film háromnegyede előtt. Banderas térdre rogyva, kitárt karokkal fogadja a megváltást hozó fényt, amikor a fúró végre áttöri a menedékhely falát. Máskor is élnek bibliai utalásokkal, megjelenik az utolsó vacsora az élelemkészletük morzsáinak elfogyasztásakor, vagy kísértésbe viszik Banderast egy könyvszerződéssel, ami ellene fordítja a többieket. A fordulópont után azonban enyhül a feszültség, még úgy is, hogy a forgatókönyvírók kénytelenek voltak hozzákölteni a történethez újabb problémákat, hogy legalább kicsi izgulnivaló maradjon a nézőnek. Ezek a nehézségek azonban nem tudják előcsalni azt a nyomasztó érzést, amelyet az omlás utáni első, reménytelennek tűnő és tanácstalan napok okoznak.

the332

A szerkezet másutt is klisékre épül. Az expozícióban gyorsan a szánkba rágják, hogy ki miatt, miért kell majd izgulnunk: az egyik bányásznak terhes a felesége, a másik boldog családapa, a harmadik pont most megy nyugdíjba, a negyediknek pont ez az első napja. Egyértelmű, hogy a csapat vezetőjének vezekelnie kell, mert tudta, hogy veszélyes a hegy, a függőségével és a családi problémáival küszködő vájárnak pedig szembe kell néznie a démonaival. Sablonosak a karakterek, nincs izgalmas személyiségfejlődés, kiszámítható a viselkedésük. S bár igyekeztek az alkotók odafigyelni a bányászok eredeti személyiségjegyeinek megőrzésére, hiszen a valóságban is hasonló hátterű emberek dolgoztak a bányában, mégis torzítottak a legfőbb szereplők jellemén. Banderas Super Mario becenévre hallgató karaktere inkább vezetői státuszban jelenik meg, mintsem a valóság szerinti, mókamesteri szerepben, amelyre csak halványan utalnak. A készítők nem merték megkockáztatni, hogy a többiekre nagy hatással lévő főhőst ne követendő, irányítói szerepben mutassák be, hanem olyan bohém alakként, aki a humor eszközével segít.

the333

A harminchármak végéig  az érzelmi töltet jobbára megmarad. A családok egy pillanatra sem mondanak le szeretteikről, a bányászok tiszteletreméltóan fegyelmezetten és emberségesen viselkednek a hegy gyomrában hónapok elteltével is, a világ pedig összefog, és ahogy lehet, segít nekik. A feltétlen hit, az emberség és az összefogás diadala menti meg ezt az alkotást, mert mindnyájunknak szükségünk van arra, hogy a példaértékű történetekből erőt meríthessünk.

A lemez

A kiadvány egyetlen fajsúlyos bónuszanyaggal, egy kisfilmmel bír, amely híradós bejátszások, interjúk, B-roll felvételek és filmrészletek segítségével mutatja meg, miért figyelt fel a világ erre az igaz történetre.

Szádeczky-Kardoss Klára

Szádeczky-Kardoss Klára a Corvinus Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán végzett. 2016-ban csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez. Újságírói tevékenysége mellett novellákat is ír.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com