Kritika

Bzmeg, Simon – Beach Rats

A szépen fejlődő melegfilmek zsánerében a Beach Rats inkább csak egy réteghez szól, de azt legalább artikuláltan és hatásosan teszi.

Az LMBTQ-filmek szerintem három kategóriára oszthatók: vannak a melegeknek készülő filmek, a heteróknak készülő filmek, illetve a mondandójában a műfaj korlátaiból kitörő alkotások. Az első kategória mozijait igazán csak azok képesek értelmezni és átérezni, akik az ominózus kisebbséghez tartoznak: ilyen volt a például az Idegen a tónál, az Isten országa vagy a cannes-i versenyprogramban idén vetített Sorry Angel. A homoszexuális férfiak randizási szabályrendszerét ezek a filmek kész tényként kezelik, nem magyarázzák meg a mögöttes folyamatokat, a nézőt így könnyen sokkolhatja a durva, gyakran öncélúnak ható explicitás. Meghatározóak a szexjelenetek, pontosabban azok nyílt ábrázolása. Közös vonás, hogy ezekben általában az orientáció nyílt felvállalása irreleváns, nem is foglalkoznak vele, vagy ha igen, sokkal marginálisabban, mint a többi melegfilmnél.

A második kategóriában inkább olyan alkotásokat találunk, ahol a melegek egy elnyomott csoport tagjai, és a film a társadalmi kirekesztés ellen száll síkra. Ilyen például a Túl a barátságon, a Milk, az Egy fantasztikus nő vagy épp legutóbb a Kszi, Simon. A másság miatti atrocitás mindegyik ilyen filmben meghatározó jelenet. Az alkotó pedig rendre (olykor túlzott) empátiával közelíti meg a szereplőket. Gyakori, hogy a homoszexuálisok egy részére jellemző színpadiasságot vagy feminimitást, a szexuális orientáció más külső jegyeit a rendezők elnyomják, ami épp ellentétes azzal, amikor a melegek egy vígjátékban mellékszereplőként jelennek meg.

Az utolsó kategóriába tartoznak a zsáner legjobb filmjei, amelyek képesek olyan univerzális üzenetet közvetíteni, amelyek melegekhez és heterókhoz egyaránt szólnak. Ilyen például a Szólíts a neveden, a Holdfény vagy az Adéle élete. Mindegyikben közös, hogy a főszereplők jellemében a melegség csak kisebb részben meghatározó. A bonyodalom összefüggésben van a homoszexualitással, de nem kizárólagosan azzal.

Mivel ezek a filmek képesek túllépni a műfaj keretein, általában ezek képviselik művészi értelemben a legmagasabb értéket. Képesek mélyebb, elvontabb mondanivalót kínálni.

E hosszú bevezetőre azért volt szükség, mert az utóbbi időben elég sok LMBTQ-film készült, és a néző könnyen elveszhet a különböző irányok, irányzatok között. Itt van például az utóbbi hónapok egyik legszerethetőbb filmje, a Kszi, Simon, ami az Egyesült Államokban osztatlan sikert aratott a tinik körében. Sokan azonban megkérdőjelezték a történet legitimitását, hiszen a címszereplő, Simon egy egészséges, boldog, jólétben élő családban él, és itt kell felvállalnia a melegségét. A film szerencsére a vége főcímben remekül érzékelteti, hogy minden „coming out”-történet egyedi, és minden melegnek meg kell vívnia a keserű harcát magával és a világgal.

De akkor is, Simonnak azért könnyebb, na.

A Beach Rats főhőse a pólus másik vége (lenne, ha nem létezne a Holdfény Little-je). Frankie (Harris Dickinson) a Jersey Shore-ból ismert világban él, céltalan tini, aki a célok hiányát drogokkal és értelmetlen bulikkal tölti ki. Amihez persze nincs elég pénze, de ő mégsem a munkát választja, hanem a könnyebb utat: tolvajkodik vagy épp anyja ékszereit adja be a zaciba. Semmilyen drogot nem vet meg, legyen szó fűről, extasyról, kokainról vagy a rákos apja gyógyszereiről. Ugyanígy él három barátja, akik hozzá hasonlóan kigyúrtak és kizárólag atlétatrikóban közlekednek. Igazi white trash-baráti kör.

Frankie ebben a közegben észleli magán, hogy meleg. De inkább a könnyű éjszakai szexet választja idős férfiakkal, mellé pedig álcaként egy fiatal barátnőt (Madeline Weinstein, épp ő volt a kamubarátnő az Alex Strangeloveban is), minthogy felvállalná magát a szülei, de még inkább a barátai előtt. A helyzetet bonyolítja, hogy Frankie apja meghal, így hirtelen ő lesz a családfő anyja és húga mellett.

A történet alapján a film a három csoport bármelyikébe tartozhatna. De a rendező, Eliza Hittman az elsőt választja: a Beach Rats melegeknek készült.

Mielőtt rátérnék ennek előnyeire, nézzük meg, hogy mit veszít ezzel a film. Egyrészt elmarad a társadalmi ütköztetés, pedig a cím egyértelműen erre utal (itt jegyezném meg, szerintem kissé visszás is lepatkányozni a főszereplőket). Azaz Frankie nem bújik elő a film játékideje során. Nincs ütköztetés. Érdekes, hogy bár ránézésre ez a film nagy ígérete, egyáltalán nem éreztem azt a feszültséget, amit a hasonló stílusú Lányban (2-es kategória) végig éreztem, nevezetesen, hogy valami robbanni fog. Ezzel egyidejűleg veszik el a harmadik lehetőség is, hiszen Frankie-t csak az különbözteti meg a többi barátjától, hogy meleg, más dimenzióban nem is beszél róla a film (ezt igazán a teljesen kidolgozatlan haverok karaktere teszi egyértelművé).

Amit a Beach Rats nyer ezzel az iránnyal, az az új típusú konfliktusábrázolás. Frankie kettős életét ugyanis természetesként mutatja be a film. A határok ezáltal elmosódnak, morális értelemben is. A fiú zavart: épp felnőtté és meleggé válik, de egyik irányba sem vállal felelősséget. Az azonban egyértelmű, hogy nem a rendszer áldozata, és ez az üzenet mindenképp elgondolkodtató. Erre az ellentmondásra rezonál egyébként a film ritmusa is: a céltalan mindennapokat szokatlan, homoerotikus éjszakai kalandok váltják. A szex minden tekintetben meghatározó egyébként, nemcsak az eseményekben, a fiú gondolkodásában, de a szimbólumokban is: a tűzijáték az egyik leggyakrabban visszatérő elem. A képi világban viszont a dán dogma dokumentumfilmes stílusa dominál, ami az amerikai filmművészetre egyáltalán nem jellemző, legyen szó stúdió- vagy függetlenfilmről.

Frankie története mégis súlytalan maradna

(és sajnos a történet közepére ez erősen érezhető), ha a végén nem csúcsosodna ki a főhős belső válsága egy hibátlan jelenetben. A kábítószer és a homoszexualitás összeér, de nem fér meg egymás mellett. Frankie-nek döntenie kell, és az addig csöndes filmben egyszer csak megszólal a zene, a lassú vágások egyszer csak gyorsabbá válnak. Az egyébként nem túl tapasztalt rendező (ez a második egészestés játékfilmje) az utolsó percekben remekel, ugrálnak az idősíkok, éjszaka, hajnal és reggel váltogatja egymást, miközben a tragédiát is meglebegteti egy pillanatra. A remek lezárás folytán válik a Beach Rats a kategóriájában kimagasló, összességében mégis rétegfilmmé.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com