Kritika

Bollywood: Nem éppen rózsaszín – Pink

A színes-szagos bollywoodi filmek forgatagában Aniruddha Roy Chowdhury egy nagyon is komoly kérdést feszegető tárgyalótermi drámát tett le tavaly az asztalra: a Pink a molesztálás utáni áldozathibáztatást járja körbe méghozzá figyelemfelkeltő, izgalmas és nagyon is véleményformáló módon.

2012-ben attól volt hangos a világsajtó, hogy Újdelhiben halálra ítéltek négy férfit, akik részt vettek egy 23 éves lány brutális megerőszakolásában, aki később belehalt sérüléseibe. Az eset rávilágított arra, hogy Indiában az év minden 21. percében (!) megerőszakolnak egy nőt, akiket gyakran a rendőrség sem vesz komolyan. Ezt követően komoly szigorításokat eszközölt az állam, de a probléma máig sem oldódott meg. Sajnos idehaza sem ismeretlen a nők szexuális molesztálása, amit gyakran az is súlyosbít, hogy az áldozatot is rendszeresen felelőssé teszik a vele történtekért.

Az utóbbi években nem egy internetes kampánnyal találkoztam, ami felemelte a hangját az ilyen bánásmód ellen, és amelyekhez számos nagy sztár is csatlakozott. A téma megkerülhetetlen – Aniruddha Roy Chowdhury filmje pedig pontosan úgy nyúl hozzá, ahogy kell: hatást gyakorol, edukál és kiutat mutat. Azt, hogy mennyire fontos ez a film, talán semmi sem bizonyítja jobban, minthogy nemcsak a rádzsasztáni kapitányságon vetítették le, hogy érzékenyítsék a helyi rendőröket, de az ENSZ New York-i központjában is bemutatták.

A Pink története szerint Meenal (Taapsee Pannu), Falak (Kirti Kulhari) és Andrea (Andrea Tariang) elfogadja pár srác vacsorameghívását, de amikor a fiúk erőszakoskodni kezdenek, Meenal megüti Rajveert (Angad Bedi), aki megsérül. A dühös srácok napokkal később is zaklatják a lányokat, akik feljelentést tesznek. Rajveer azonban befolyásos család gyereke, hamarosan nősülni készül, így mentvén a jó hírét, prostitúcióval és emberölési kísérlettel vádolja meg Meenalt. A lányok védelmét a szomszédban élő, visszavonult ügyvéd, Deepak Sehgal (az alakításáért tavaly National Film Awardot elnyerő Amitabh Bachchan) vállalja el.

A Shoojit Sircar és Ritesh Shah által jegyzett történet egyik legnagyobb erőssége, hogy fokozatosan bontja ki az ominózus estén történteket, így adagolva folyamatosan a feszültséget. Egyre többet tudunk meg a szereplőkről, lépésről lépésre áll össze a tetteik mögött húzódó motiváció, így – az egyébként bollywoodi léptékben rövidnek számító – 136 perces játékidő egyetlen másodpercében sem unatkozunk. A film nemcsak játékidejében közelít az európai filmekhez, de a bollywoodi filmekre jellemző, számos műfaj keveredéséből létrejövő maszala jegyeket és a zenés-táncos betéteket is elhagyja.

Persze elképzelhető, hogy még így is sokan akadnak majd, akiknek túlságosan „indiai” a film: a játék néhol túlzó, és bizony akadnak hatásvadász és érzelgős pillanatok is. Az is igaz, hogy a Pink lassan beszél – de így talán azok is felfogják üzenetét, akik egyébként nem értik a nemet, akik azt gondolják, hogy egy rövid szoknya vagy egy elfogadott vacsorameghívás már feljogosít az illetlenkedésre. A Pink nemcsak elvetemült Bollywood rajongóknak lehet érdekes, hanem mindenkinek, akit egy kicsit is megérint a téma – vagy csak szívesen néz feszült tárgyalótermi drámákat.

Köszönjük cikk megírásához nyújtott a segítséget a bollywoodmagic.hu-nak!

[author_bio author=”kataorsolya”]

(2017. február 16-án debütált a magyar mozikban Garth Davis Oroszlán című filmje. Ennek örömére a Filmtekercs.hu szerkesztősége India-napot tart. Szót ejtünk Bollywoodról, az Indiában játszódó angolszász filmekről és természetesen magáról, az Oroszlánról.)

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.