Kritika

Ki ölte meg Laura Vidalt? – A láthatatlan vendég (Contratiempo)

Ki lehet a gyilkos, ha egy belülről zárt szobában csak áldozatok vannak? A spanyol A láthatatlan vendég (Contratiempo) olyan csavaros thriller és izgalmas krimi egyben, amilyenre már régóta vártunk.

Az év üzletemberét, Adrián Doriát (Mario Casas) gyilkossággal vádolják. Hiába nyilatkozza a médiának, tanúskodja a rendőröknek és ismételgeti százszor is, hogy őt is leütötték, a nyomozók szerint csak ő ölhette meg Laurát (Bárbara Lennie) a nyithatatlan ablakokkal felszerelt, belülről bezárt hotelszobában. Éppen ezért Doria ügyvédje (Francesc Orella) – látva a helyzet súlyát – felbéreli a pereket elbukni képtelen Virginia Goodmant (Ana Wagener), hogy készítse fel védencét a tárgyalásra. Kettejük beszélgetése adja a film cselekményének keretét, ahhoz ugyanis, hogy ne érhesse meglepetés a bíróságon, Doriának mindent alapos részletességgel el kell elmesélnie a sztárügyvédnek.

És van is miről mesélnie! Viszonylag hamar kiderül ugyanis, hogy bőven vannak elhallgatott részek a sikert sikerre halmozó üzletember történetében. Például hogy a meggyilkolt nő a szeretője volt, akit a végletekig próbált titkolni felesége és kisgyermeke előtt. Vagy hogy az egyik átkéjelgett éjszakájuk után történt egy kis baleset. És hogy ebből a kis balesetből pillanatok alatt, igazi pillangó-hatással lett aztán hazugságok egész láncolata. Az így napfényt látott titkok pedig bizony jelentősen árnyalják a főhősről eleinte alkotott képünket. Ami persze még nem jelenti azt, hogy tényleg ő a gyilkos…

Mario Casas és Bárbara Lennie a Contratiempo (The Invisible Guest) című filmben

Valami ilyesmi játékot űz nézőivel A láthatatlan vendég: elhitet valamit, hogy aztán nem sokkal később lerombolja azt, és elhitesse az ellenkezőjét. Aztán ha az is megvan, kezdi elölről. Épp ezért borzasztó nehéz meghatározni a műfaját is, mert nem tudjuk, hogy a központi szereplő áldozat (ebben az esetben thriller) vagy bűnöző (ez például a gengszterfilmek sajátossága). Vagyis néha ezt hisszük, néha azt, miközben az orrunk előtt zajlik egyetlen szobában a „nyomozás” (ami miatt kriminek is nevezhetjük). A múlt történései, az elhangzottak pedig flashbackek formájában jelennek meg, de ne hagyjuk magunkat átverni: attól még, hogy valami vizuálisan is megjelenik előttünk, nem csak a főhőstől halljuk, még mindig nem biztos, hogy igaz.

Olyan ez az egész, mintha A vihar kapujában egy kicsavart változata lenne, legalább ugyanannyi izgalommal.

Időközben ugyanis egy egyre izgalmasabb történet bontakozik ki az elmondottakból. Egyáltalán nem bonyolult, mégis csavaros. Akár kiszámíthatónak is mondható, mégis pattanásig feszült. Vagyis olyan, amilyet egy vérbeli thrillertől várunk! És közben kapunk egy lehetséges magyarázatot a belülről zárt hotelszoba vs. külső gyilkos rejtélyére is. Logikusat, mégis kiszámíthatatlant.

Ana Wagener a Contratiempo (The Invisible Guest) című filmben

Ez a (sokszoros) kettősség aztán simán el is viszi a hátán a történetet a fináléig, amire egy olyan meglepő húzást tartogatott a forgatókönyvért és rendezésért is felelős Oriol Paulo, amilyet már régen láttunk. Annyira kézenfekvő, mégis váratlan és elképesztő. És nem is arról van szó, hogy elítéljük vagy feloldozzuk-e a főhőst – ezt a film egy pontján már úgyis egyértelműen el tudjuk dönteni. Egészen másról, sokkal többről és még egyszer mondom, teljesen váratlan dologról.

A láthatatlan vendég tehát mindenképp figyelemreméltó alkotás a bűnügyi műfajok szerelmeseinek. Azoknak pedig pláne, akik alig várják, hogy egy film újra át tudja verni őket (a szó jó értelmében). Azon pedig talán egyre kevésbé lepődünk meg, hogy ezt nem Hollywoodnak, hanem – örömteli módon – egy európai alkotásnak köszönhetjük.

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás 2010 óta ír cikkeket a Filmtekercsnek, volt rovatvezető és olvasószerkesztő. Specializációja az adaptáció, a sci-fi, a vígjáték és a társadalmi dráma, szívesen ír szerzői, bűnügyi és dokumentumfilmekről is.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com