Kritika

Dalolj a népedért! – Örömzene

Hiába van rendkívüli módon az amerikai nézőkre hangolva, hiába hemzseg a gyenge megoldásoktól és a népnevelő szándéktól, az Örömzene valami miatt mégis működik. Nevében is benne van: a zenétől. Újra szól a gospell.

A film

Joyful noise – ez a címe a filmnek, és ez a neve annak az országos versenynek is, amin egyházi kórusok indulnak, hogy a végén, a döntőben gigantikus méretű színházteremben, telt ház előtt óriási show-t rendezzenek. A sajátosan amerikai műfaj talán sokunkban beindítja a trollkirályt, s felteszi a kérdéseket, hogy mégis a szomszéd kislányra mégis ki kiváncsi (leeszámítva persze a szomszéd kislány apukáját), s hogy a sarki fűszeresnek mi a túrótól van olyan hangja mint Andrea Bocellinek plusz olyan ritmusérzéke mint Eminemnek és Michael Jordannek együttvéve.

Amerikai a film, hiszen két főszereplője is maga az Egyesült Államok. Az egyik Queen Latifah, a hip-hop királynő, aki a szegény és fekete New Jersey-i rendőr lányaként a Burger Kingből küzdötte föl magát a zeneiparon túl Hollywoodig és az Oscar-jelölésig (Chicago, 2002). A másik a konzervatívabb nézőket megszólító Dolly Parton, az Amerikában hihetetlen népszerű country műfaj királynője. Úgy tűnik, biztosra mentek az alkotók, hogy megvalósítsák szándékukat.

A fehér fiú (a Parton alakította G.G. Sparrow unokája) és a szép fekete lány (a Latifah alakította Vi Rose lánya) a tiszta és megható szerelme éppúgy a tudatos történetmesélés része kicsiben, mint a kis gyülekezet fekete és fehér tagjainak együtt szerepeltetése és a közös munka a siker és vele a határtalan boldogság eléréséhez. Az Asperger-szindrómával küzdő fekete fiú ápolása (Dexter Darden játéka amúgy nagyszerű ebben a mellékszerepben) pedig már csak a hab a tortán.

A szép mégis az, hogy valami működteti a filmet. Nincs az a mennyiségű demagógia, amit ne viselnénk el, amikor jó zene szól. Persze a “jó zene” is szubjektív fogalom, mint ahogy ennek az egész műfajnak a megítélése is, de ha valakinek ez az egész egyszer bejött, már kevésbé szeretne fennakadni – és nem is fog – rossz vágáson vagy gyenge párbeszédeken. Akinek ez beválik, már nem fog megütközni azon sem, mennyire pontosan beleillik a filmbe az átdolgozott Michael Jackson dal szövege: Ha jobb hellyé akarod tenni a világot, kezd magaddal, s változtass rajta!

A lemez

Az 5.1-es Dolby Digital hang valóban nem árt, ha szeretnénk kihallani a számos zenei betét traktusait, zenéből azonban a filmen kívül, extraként is többet kaphattunk volna. Így marad két nyúlfarknyi snitt (kisfilmnek nem gúnyolnám): az egyik néhány werk-képsor, a másik pedig a két főszereplő karakterének rövid összehasonlítása.

Sergő Z. András

Sergő Z. András a Filmtekercs.hu alapítója és 2022-ben bekövetkezett haláláig felelős szerkesztője volt. Aktívan követte Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film eseményeit. Érdeklődési körébe tartoztak a dokuk, a kamaradarabok, a sport- és a valláspolitika.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com