Fókuszban Vászon nélkül

Egy olimpia romjai között – Park

Azt mondják, ott kezdődtek a bajok, csak még nem sok mindenkit érdekelt. Azóta azonban eltelt tíz év, 2014-et írunk, az athéni olimpiai falu romokban hever elhagyatott magányában. A kihasználatlanul álló monstrumok málladozó falai között már csak néhány helyi fiatal üti el az időt, az ő életükbe pillant be Sofia Exarchou San Sebastianban és Szalonikiben is díjazott alkotása, a Park, amit később a Torontói, a Londoni és a Varsói Filmfesztivál is felvett a programjába.

Ha származott bármi jó Görögország gazdasági mélyrepüléséből, akkor az a görög filmművészet szárnyalása, egy új hullám, amelynek mostantól Exarchou is a szerves részét képezi, beleilleszkedve abba a hagyományba, amelyet Giorgos Lanthimos (Kutyafog, A homár) és Alexandros Avranas (Miss Violence) neve fémjelez leginkább. A különbség csupán annyi, hogy a rendezőnő a valósághűbb, mondhatni földhöz ragadtabb megoldások híve. Hétköznapi szereplőit amatőr színészekből verbuválta, velük népesíti be az enyészetnek átadott komplexumot. A fiúk söröznek, néha szó szerint vérre menő játékokat űznek egymással, olykor csak úgy céltalanul törnek-zúznak, máskor csak úgy lézengenek vagy a lelátóról őket figyelő lányokkal évődnek.

Hogy miért nem mennek inkább haza vagy miért nem találnak más elfoglaltságot? Üres zsebbel korlátozottak a lehetőségek, és otthon is csak ugyanaz a kilátástalanság fogadja őket, itt legalább senki nem néz rájuk. Az elvágyódás persze tagadhatatlan, a főszereplő Dimitris (Dimitris Kitsos) ki is mondja ezt egy érzelmesebb pillanatában, amiből nincs sok – ebben a világban a maszkulin erő a legnagyobb becs. A fiú egy márványfaragó üzemben próbál pénzt keresni a mázsás kődarabokat csiszolva-emelgetve, de ennél sokkal jobb üzlet a kutyája, amellyel pénzért vállal fedeztetést. Van egy barátnője is, Anna (Dimitra Vlagopoulou). Az egykori szépreményű atlétalány, akit aztán egy súlyos sérülés vetett vissza, hogy most egy olyan helyszínen, ahol teljes pompájában kellene a dobogón állni, csak ostoba tinifiúk céltáblája legyen. Érzelmi életén Dimitris sem segít, kapcsolatuk szerelem helyett inkább testiségről szól, kicsit úgy, ahogy a kutyáknál odakint a téren. De látszólag ez egyiküket sem zavarja.

Apróságok ezek, szinte történet nélküli történetek, de pontosan ebben rejlik Exarchou filmjének ereje, hogy nem adja meg magát a kézenfekvő megoldásoknak, szinte egyáltalán nem dramatizál, inkább megmutatja azt, ami van. A film képi megjelenítése ugyanolyan puritán, mint a film maga, a kamera csak egy eszköz itt, ami dokumentálja nihilt. Nincsenek nagyjelenetek, illetve ha vannak is, azok is csak ennek a tengődésnek pillanatnyi megszakításai, melyek után ugyanúgy folytatódik minden. Nem csoda, hogy az embernek eszébe jut Larry Clark (Genya, Ken Park) és Harmony Korine munkássága, azon belül is a Tétova lelkek (Gummo), azzal a különbséggel, hogy ott a természet (konkrétan tornádó) tette tönkre a környéket, itt viszont az emberi és politikai hülyeség. A végeredmény azonban ugyanaz, a hétköznapi embernek kell megbirkóznia vele, évekre, évtizedekre megpecsételt sorssal. És próbálkozni, hátha jobb lesz. Vagy beletörődni, attól függ, kinek mire maradt ereje.

Németh Barna

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg egy könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében filmekkel és sorozatokkal foglalkozik, azon belül is elsősorban fesztiválokkal és a függetlenekkel.

Hirdetés

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés