Vászon nélkül

Én írok. És mi a te szuperképességed? – Hush

Hush

HushHa egy süketnéma (író)nő egyedül él az erdő közepén álló házában, előbb-utóbb biztos megtámadják – ezzel a klisével játszadozik el Mike Flanagan Hush című thrillerében.

Mert hiába hirdetik horrornak az egyes adatközlő oldalak, thriller ez a javából, méghozzá a műfaj egyik alzsánerének legtisztább formája. A zárt, sőt már-már fojtogatóan szűkös terek (a remek fényhasználatnak köszönhetően még az egyébként tágas nappali is árnyékos és nyomasztó lett), a kevés szereplő, a női főhős és az ő sebezhetősége, a sok közelkép egytől egyig a szakirodalomban women in peril (nők veszélyben) névvel illetett fajta jegyei. Ezt az alapanyagot igyekezett a rendező felturbózni kicsit egy különleges főszereplő-karakterrel, akinek nemcsak bátorsága (vagy inkább vakmerősége), hanem képességei láttán is joggal meresztgethetjük a szemünket. Erről azonban kicsit később.

Persze ritka a műfaji vegytisztaság, így a Hushban is helyet kap egy-két horrorisztikus gyilkosság és vérző seb a kamera közelképein, de a feszültség miatt nem marad energiánk elborzadni. Legalábbis eleinte, amikor még a feszültség szinte a levegőben tapintható – a végén meg már szinte bármit tapintanánk, ami kizökkent minket az unalomból.

Nehéz persze mindössze két karakterrel (meg az epizodikusan megjelenő, aztán szinte azonnal el is tűnő mellékszereplőkkel) fenntartani az izgalmat és az érdeklődést a nézőben, de azért láttunk már erre jó példát különböző műfajokban (Psycho, Pánikszoba, Gravitáció… de akár még Lars von Trier Antikrisztusa is eszünkbe juthat). Flanagan ott baltázza el, hogy fordulópontként kvázi szuperképességgel ruházza fel bajba jutott főhősét, aki a szokásos „egyik érzékszervem nem működik, tehát a többi jobban fog” mellett megkapja az „író vagyok, ezért előre látom a lehetséges forgatókönyveit saját történetemnek, így hát nem rohanok a vesztembe” skillt is.

Hush (Kate Siegel)A korábbi meglepő fordulatok után – melyek üde színfoltjai voltak a történetnek – ez már finoman szólva is túlzás, ami olyan következtetésekhez vezethet, hogy aki nem író, akár meg is halhat. Persze gyanítom, hogy nem ezt akarta sugallni a rendező, de attól ez még hiba, aminek még csak az alacsony költségvetés sem lehet magyarázata. A kevés szereplőnek, az egyetlen helyszínnek igen, de egy ilyen, forgatókönyv szintjén ejtett malőrnek nem.

Már csak azért sem, mert a filmjeit íróként is jegyző Flanagan előző alkotása, az Oculus sem készült sokkal több pénzből, mégis szerethető és elgondolkodtató mozi lett a maga nemében. Ráadásul elnézve a rendező filmjeinek gyakoriságát (idén emellett a Mielőtt felébredek és az Ouija: Origin of Evil című művekkel is jelentkezett), valamint figyelembe véve azt az életrajzi tényt, hogy ez év elején vette feleségül tárgyalt filmünk főszereplőjét, Kate Siegelt, már csak egy csipetnyi rosszindulatra van szükség, hogy azt mondjuk, Mike csupán nászajándékba dobta össze ezt a filmet az ifjú arának, akit ráadásul a forgatókönyvírásba is bevont.

De ne legyünk ilyen szőrszálhasogatók! Inkább örüljünk, hogy a felemásra sikeredett újítások ellenére is egy meglehetősen letisztult példáját láthatjuk a thriller egyik leghatásosabb és legklasszikusabb alzsánerének, még ha a Hush eredetileg horrornak hirdette is magát.

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás 2010 óta ír cikkeket a Filmtekercsnek, volt rovatvezető és olvasószerkesztő. Specializációja az adaptáció, a sci-fi, a vígjáték és a társadalmi dráma, szívesen ír szerzői, bűnügyi és dokumentumfilmekről is.

Hirdetés

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés