Kritika

Fapofával nevettetni – Féktelen harag

„Humorban nem ismerek tréfát.” – vallotta Karinthy Frigyes, és talán meglepő lehet, hogy egy vérbeli akciófilm kapcsán ez az első mondat, ami eszembe jut. Mégis, a Féktelen harag látványos akciószcénái, autósüldözései, pucér női testei és jól működő effekthalmazai ellenére leginkább a poénoknak köszönheti, hogy akár újra és újra levesszük majd a polcról egy-egy újranézés erejéig.

A film

Mit csinál egy apa, aki lánya cserbenhagyása miatt érzett lelkiismeret-furdalásában mindenáron meg akarja menteni egy sátánista szekta karmai közé került újszülött unokáját? John Milton (Nicholas Cage) minden gátat átszakítva tér vissza a pokolból, és gázol át mindenkin, hogy „életében” legalább egyszer valami jót is tegyen. Az alapsztori mindössze ennyi, a körítés és a kivitelezés azonban zseniálisan szórakoztató filmmé teszik a Féktelen haragot.

Körítésen elsősorban a gondosan kiválogatott szereplőgárdát értem, melyben olyan kiváló alakítást nyújtó színészek kaptak helyet, mint pl. A szökés című sorozatból ismert William Fichtner, az Alkonyatban Bella apját játszó Billy Burke, vagy a fiatal és csábos Amber Heard. Az ő karaktereik és kiváló-közeli játékuk nélkül sokkal szürkébb lett volna a Féktelen harag pokoli világa, melyben ugyanakkor pozitív figurát csak elvétve, vagy csak némi jóindulattal találhatunk.

A rendező-forgatókönyvíró Patrick Lussier (Véres Valentin 3D) remek húzása ugyanis, hogy csupa antihőssel, valamint olykor velejéig, olykor csak épphogy romlott alakkal töltötte meg ’70-es évek eleji road movie-kat idéző sztoriját. Nem kivétel ezalól a közismerten autóbolond Nicholas Cage figurája sem, aki John Milton bőrébe bújva tipor keresztül minden ellenakaróján, hogy öntörvényűen megváltoztassa a földi lét jól-rosszul működő szabályszerűségeit.

Ami pedig a kivitelezést illeti, annak terén sem lehet igazán okunk panaszra. A rohamos tempót diktáló autósüldözések, a szinte mértani pontossággal negyedóránként bekövetkező robbanások, a legkülönbözőbb pontokon szétlőtt emberi testek nyílt sebeinek premier plánjai, valamint az újból és újból visszatérő meztelenkedés igazi látványorgiát nyújt az effektekre és legősibb ösztöneik mozgóképi megnyilvánulására kiéhezett közönség számára.

Mindettől persze még lehetne iszonyatosan gagyi és unalmas tömegfilm a Féktelen harag, azonban az eddig főként horrorfilmjeiről ismert rendező mintha megérezte volna, hogy nem tudja kellő komolysággal megidézni a ’70-es évek Bronsonjait és McQueenjeit, ezért megpróbált fapofával nevettetni. Sőt, nem csak megpróbált, hanem remek instrukciókkal el is érte, hogy filmjének sztárjai egyben kicsit önmaguk paródiájává is váljanak.

„Tetszik, hogy van benne humor. Kell is, hiszen a történet annyira extrém!” – nyilatkozta Nicholas Cage a filmmel kapcsolatban. És valóban, a végeredmény, melyben Lussier nem csak a road movie, hanem a spirituális horror zsánerét is pellengérre állítja a hülyére vett sátánista vezér figuráján keresztül, valóban extrém, sőt, tetszetős is. Azok számára legalábbis biztosan, akik észreveszik a filmben finoman elhintett iróniát és gag-áradatot, és megpróbálnak kicsit elvonatkoztatni a hivatalos műfajmegjelölésektől.

A lemez

A Pro Video Film gondozásában megjelent dvd extrái meglehetősen felemás képet mutatnak. Egyrészről ott vannak a kimaradt jelenetek (szám szerint kettő), melyek néhány méltán feleslegesnek vélt másodpercet tesznek csupán hozzá a film sztorijához, így tulajdonképpen az is érthetetlen, hogy miért kerültek fel a lemezre extra tartalomként. Másrészről viszont kigyűjtötték a nagyérdeműnek Milton összes, filmbeli mészárlását egy számlálóval kiegészítve, amellyel újabb szórakoztató-felidéző perceket szereztek az addigra kisírt szemű nézőknek.

Féktelen harag (Drive Angry 3D)

színes, magyarul beszélő, amerikai akcióthriller, 104 perc, 2011

rendező: Patrick Lussier
író: Todd Farmer, Patrick Lussier
zeneszerző: Michael Wandmacher
operatőr: Brian Pearson
producer: René Besson, Michael De Luca
vágó: Devin C. Lussier, Patrick Lussier

szereplő(k):
Nicolas Cage (Milton)
Amber Heard (Piper)
Billy Burke (Jonah King)
William Fichtner (könyvelő)
Katy Mixon (Norma Jean)
Pruitt Taylor Vince (Roy)
Christa Campbell (Mona)

szinkronhang:
Józsa Imre (Milton magyar hangja)
Bogdányi Titanilla (Piper magyar hangja)
Huszár Zsolt (Jonah King magyar hangja)
Forgács Péter (könyvelő magyar hangja)

IMDb
http://www.driveangry3d.com/

A DVD megjelenése: 2011. 06. 29.
Szinkron nyelv: magyar (DD 5.1), török (DD 5.1), lengyel (DD 5.1), cseh (DD 5.1), angol (DD 5.1)
Feliratok: magyar, török, szlovén, szerb, román, portugál, litván, lett, horvát, észt, cseh, bolgár
Extrák: Interaktív menük, Közvetlen jelenetválasztás, Kimaradt jelenetek, Milton mészárlása
Ár: 3190 Ft

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás 2010 óta ír cikkeket a Filmtekercsnek, volt rovatvezető és olvasószerkesztő. Specializációja az adaptáció, a sci-fi, a vígjáték és a társadalmi dráma, szívesen ír szerzői, bűnügyi és dokumentumfilmekről is.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com