Kritika

Háború akár az otthon kényelméből – Arctalan ellenség

Andrew Niccol már a 2005-ös Fegyvernepperrel betekintést engedett a háború egyik leggátlástalanabb, kereskedelem-orientált oldalába. Új filmje, az Arctalan ellenség a drónok alkalmazásával megjelenő joystick-hadviselést mutatja be egy katona szemszögéből, aki munkájából kifolyólag nem csupán a terroristákkal, de saját erkölcsével is harcot vív nap, mint nap.

„A háborúból videójáték lett.”– hangzik el a mondat a film eleji eligazításon a felettes hadnagy (Bruce Greenwood) szájából. Las Vegas sivatagában járunk egy katonai létesítményben. Konténerek sorakoznak egymás mellett, melyek egy-egy távirányítófülkeként funkcionálnak. A legújabb technológia, a drónok könnyen lekövethetővé teszik a 7000 mérföldre lévő közel-keleti csoportosulásokat anélkül, hogy kockára kelljen tenni egy katonai osztag életét. Az egyszerre kameraként és vadászgépként működő eszköz kiszámíthatatlan halálos csapást képes mérni az ellenre, így a meglepetés erejével tud véget vetni a terrorista alakulatoknak.

Egy ilyen fülke beosztottja Thomas Egan őrnagy is, aki pilótahivatását mellőzni kényszerülve dolgozik az irányítóközpontnál. Bemegy reggel a munkahelyre, parancsra szétlő pár tálibot, és este mehet is haza a fél órára lakó családhoz. Egan már a film elején egészen fásult, magának való figura, de amikor a CIA titkos operációkra kötelezi, melyben feltételezett elkövetőket kell kilőnie civil áldozatokat nem kímélve, elkezdődik egy morális őrlődés, amivel könnyen azonosulhatunk.

Andrew Niccol az egyik legígéretesebb író-rendezőként indult a ’90-es évek végén, amikor is árnyaltan volt képes megfogalmazni üzeneteket az igazságtalan rendszerből kitörni vágyó átlagemberrel kapcsolatban, akire felülről folyamatos nyomást gyakorolnak. Legyen az akár a Gattaca hősének küzdelme a gének által meghatározott sorssal, vagy a Truman Show címszereplőjének menekülése a saját valóság-show-jából. Az egykori tehetség mára addig jutott, hogy „Az idő pénz” mondását alapvetésként tekintve készít sci-fit (Lopott idő), vagy az Alkonyat írónőjének egy újabb regényét viszi filmvászonra az eredetihez hasonló színvonalon (A burok). Ilyen gyenge próbálkozások után frissítő volt látni, hogy ismét egy modern problémával foglalkozik, ráadásul tőle szokatlan módon a sci-fi külsőségeket mellőzve. Főszereplőként pedig magával hozta a legjobban sikerült filmjeiben megjelenő kabaláját is, Ethan Hawke-ot.

De a nagy visszatérést az Arctalan ellenség sem biztosítja. Hiába aktuális a téma, hiába a rendben lévő színészgárda, Niccol nem képes átvinni az üzenetét. Rengeteg etikai kérdésbe ütközik a drónok használata, de a stáblistáig nem világos, hogy a rendező mit akar mondani róluk. Különböző karaktereket írt arra, hogy szócsövei legyenek a megoszló véleményeknek. A Zoe Kravitz által alakított újonc ellene van; a hadnagy látja a gondokat, de elfogadja a parancsokat; míg a fiatal tisztek néhol rajonganak érte. A szereplők néhol mintha a nézőhöz szólnának a mondataikkal, annyira didaktikusan megírtak az ötpercenként felmondott megállapításaik.

Niccol tehát nem élt elég finom eszközökkel, és a főszereplő karakterét is túlságosan halványan írta meg. Minden adva van egy igazi emberi drámához, ahol a döntéseket életről és halálról titkosszolgálati felettesek és magas rangú tisztek hozzák meg, hősünk pedig folyamatosan sínylődik a helyzetek súlya és a szervezeti nyomás alatt, fokozatosan veszti el a lelkiismeretét. A film azonban nem elégszik meg ennyivel, ugyanis nem pacifista. A főhős vissza akar térni a terepre, mert elege van abból, hogy életének kockáztatása nélkül, gyáva emberként gombokat nyomogat. A nehéz helyzetek szaporodásával pedig közelebb kerül az alkoholhoz és távolabb a családjától. Inkább Egan személyes története ez, mint a modern harcászat kritizálása.

Az Arctalan ellenség a drón-technológiát nem egyértelműen hasznos vagy káros dolognak állítja be, hiszen hősünk nemcsak árt vele parancsra, de meg is ment ártatlan embereket. Egy alkalommal pedig Afganisztánban állomásozó katonáknak őrzi az álmát, ami kétségkívül egy pozitív aspektusa a gépnek. Ezek után egy jemeni tér civilekkel együtti felrobbantása igazán összezavarhatja a nézőt.

Az Arctalan ellenség tehát egyaránt szól a drónok mellett és ellenük is. Nem a háború jogosságát tagadja, csupán az eszközeit. Az eredeti, sokkal provokatívabb Good Kill cím egy éles terrorellenes háború-kritikát sejtet, ám amit kapunk, az egy véleménycsomag, melyből mindenki kiválaszthatja a maga igazát. Örültem volna, ha a film állást foglal, bár akkor meg lehetne vádolni, hogy propaganda készült, nem pedig korrajz.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel 2017-ben csatlakozott a Filmtekercs szerkesztőségéhez, 2018 és 2022 között szerkesztőként segítette a lap mindennapi működését. Bár celluloid-mindenevő, kedvencei a morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok, az igényes blockbusterek, emellett szenvedélyes katasztrófaturista is, így nincs olyan egy-kétpontos film, amely ne keltené fel az érdeklődését.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com