Kritika

Farkasokkal nyomozó – Hold the Dark

Jeffrey Wright és Riley Keough a Hold the Dark című filmben

Jeremy Saulnier új filmjében az ember lesz az embernek farkasa. Nem túl új gondolat, ám a rendezőtől megszokott profi kivitelezés miatt mindenképp érdemes megnézni a Hold the Darkot.

Russell Core (Jeffrey Wright) író, a farkasok viselkedésének ismerője és kutatója, kézzel kapart levelet kap az alaszkai Keelut falucskából: egy kétségbeesett nő, Medora Slone (a mellékszerepében brillírozó Riley Keough) kéri, hogy kutassa fel és ölje meg a farkast, aki elvitte a kisfiát. A küldetést fenntartásokkal kezelő Core-t az őrület határán szédelgő nő fogadja, aki felruházza a kinti hideggel szemben, információkkal látja el, és ezzel kezdetét is veszi a hajtóvadászat. Hamar kiderül azonban, hogy a valódi farkasok nem odakint lakoznak…

Jeffrey Wright a Hold the Dark című filmben

Az előkerülő gyermekholttest, az anya eltűnése és a falu bölcseként szereplő, idős, indián asszony szavai mind arra engednek következtetni, hogy gyilkosság történt. Ennek megfelelően az állatok ellen indított bosszúhadjárat át is csap nyomozásba, ami sokkal több vérrel és emberáldozattal jár, mintha az állatok lennének a bűnösök. És itt jön egy, a film főhősének kilétét érintő csavar: a nyomozás középpontjában ugyanis már közel sem a farkasok után kutató író és/vagy a démonjaival küzdő anya áll, hanem a feleségét megtalálni akaró veterán férj, Vernon (Alexander Skarsgård), aki szó szerint mindent megtesz, hogy elérje célját.

A Hold the Dark tehát sokkal inkább krimi, szemben Saulnier előző, vérbeli thrillerjeivel.

A fő cselekmény ugyanis kétségkívül a nyomozás, az ezzel járó „főhősváltás” pedig üdvözlendő változtatás: Core ugyanis az a fajta túlzottan szürke kisember, akivel nem is akarunk azonosulni. Szemben Vernonnal, a közel-keleti összecsapásokat épphogy túlélő, frissen hazatérő katonával, akit színtiszta, régimódi bosszú hajt, ezért tettei kiszámíthatatlanok, így személyisége is sokkal izgalmasabb az író karakterénél.

Alexander Skarsgård és Beckam Crawford a Hold the Dark című filmben

Saulnier tehát maradt a kisemberek történeténél, és egy kicsit újra előrángatta a Blue Ruinban és a Green Roomban már bevált törvényen és társadalmon kívüliség, valamint az önkényes igazságosztás témáját. De egyáltalán nem önismétlő módon, ami egyrészt nyilván jó, másrészt viszont kevésbé. A Hold the Darkban ugyanis sokkal könnyebben tapintható a didaktikusság: Figyelj, most megmutatom, hogy mindenkiben ott él egy haragos, bosszúra szomjazó farkas, aki sokkal kegyetlenebb, mint a természet törvényei szerint élő állat!

Ez pedig sem a történetnek, sem a karakterek kibontakozásának nem tesz jót.

Az erőszak ábrázolása és a meghökkentés precíz kivitelezése még mindig jól megy Saulniernek, ám úgy tűnik, első két remekműve után kicsit visszalépés a Hold the Dark. Már a Green Room sem volt annyira erőteljes, mint a Blue Ruin, de ott még a társadalmi viszonyok bevonása feledtette ezt velünk. Új filmjében azonban a társadalmi szál helyett kissé katyvaszos indián jóslatokat kapunk, melyek azonban nincsenek megfelelően kibontva ahhoz, hogy túlmutassanak a öntörvényű vérengzésen, és bepillantást nyerhessünk általuk az elzárt vidéken élő hétköznapi emberek (hit)világába.

Nem is beszélve a már-már dühítően gyenge lezárásról, ami után némi űr ugyan marad bennünk, de ez közelébe sem ér annak a feszültségnek, amit előző filmjei hagytak maguk után. A Hold the Dark tehát Saulnier életművéből egyáltalán nem emelkedik ki, de legalább a sokszor sablonos „ember embernek farkasa”-történetek egy korrekten elmesélt alkotással bővültek.

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás 2010 óta ír cikkeket a Filmtekercsnek, volt rovatvezető és olvasószerkesztő. Specializációja az adaptáció, a sci-fi, a vígjáték és a társadalmi dráma, szívesen ír szerzői, bűnügyi és dokumentumfilmekről is.