Kritika

A több néha több – Képzelt szerelmek

Xavier Dolan második filmjéről, a Képzelt szerelmekről mindent elmond, hogy egy ponton a vágyott, szőkés-göndör erotikus tárgy égkék háttér előtt, pillecukoresőben áll mozdulatlanul az ízemlékek segítségével felmagasztosult fantáziaképben. Ezek után miről is szólhatna a Képzelt szerelmek, ha nem a másikról alkotott, többszörös áttételen átesett képről?

Persze, szól még a hangról is, vagyis arról, hogy a kép és a hang külön életre keltése a szétválasztás kísérteties hatásával hogyan szolgálja a mind teljesebb imaginációt, a képzelet burjánzását. Merthogy Dolan rendezése markánsan elüt debütáló filmjétől, ahol a belső vívódások és a jellegzetes anya-fiú kapcsolat finom színeváltozásai még domináltak a formai absztrakció helyett; a Képzelt szerelmeket ellenben faltól falig stíluskísérlet jellemzi.

A kicsattanóan színes faliszőttes természetéből adódóan síkszerű, mélysége nincs, de láthatóan nem is az izgatja, hanem hogy minden centiméteren szemet kápráztató, meglepő és egzotikus legyen. A bevallott célt már a film eleji mottó is jelzi: csak a szerelem számít. Ezért hát nem kapunk mást, csak variációkat, klipeket egy rendhagyó, de annál megfejthetetlenebb témára, ami mindenkit érint és mindenkit foglalkoztat. Az egész Képzelt szerelmek olyan, mintha csak a Coppola-féle Marie Antoinette ikertestvérét látnánk. (Szerencsére Dolan is tartja magát annyira a koncepcióhoz, hogy az érzelmek katartikus összecsapása, a melodrámai csúcspont is elmaradjon.)

A színskálát idéző vizualitás és a mozaikos szerkezet tökéletes lakhelye ennek a hol eltűnő, hol előtűnő érzelemnek, amelyeket a képi machinációk tovább idealizálnak. A vállfákra akasztott ruhák sora, a mozi kirakatának plakátjai, a boltok tele polcai mind zsúfolt felületet képeznek, amelyek elrejtenek, de egyszerre meg is indítják a szemet, és vele a képzeletet. A külső világ képei mellett a kihangsúlyozott gesztusok, mozdulatok, arckifejezések birodalmába is belépünk, amelyek a belső gondolatok, fantáziák és mentális állapotok előszobái.

A szíveket széttörő, egymás mellett elcsúszó kapcsolatok és a beteljesületlen szerelem nyitja meg a kísérletezés és a túlstilizálás filmes lehetőségét. Itt nem találunk racionális párbeszédeket, fix történetvezetést, megírt karaktereket – a légies zenehasználat, a színes szűrők, a fények, a furcsa kameraszögek, a kitakarások, a féloldalas kompozíciók teremtik a szubjektív játékteret. Az egész befogadási élmény egy széteső, epizodikus,

ambientszerű érzékbomba, aminek repeszei azért itt-ott észrevétlenül sebezhetnek is.

Ez a sebzettség a Képzelt szerelmek szereplőiben is felfedezhető. A Jules és Jimet idéző felállás „eredeti párosából” Francis (Xavier Dolan) és Marie (Monia Chokri) is Nicolasba (Niels Schneider) habarodik bele, ami tönkreteszi barátságukat, de szerelmi életük is újabb pofont kap, hiszen a titokzatos harmadik, legyen bármily csábító, teljesen elérhetetlen.Hasonló csalódásokról, sérelmekről, megszállottságokról számolnak be a történeten kívüli ismeretlen szereplők inzertjeikben, amelyek megvilágítják a párhuzamot a nő és a férfi érzései között. Ezért működik a csattanó a Wong kar-Wai-filmeket idéző, lassításokra és a mozgás ritmusára építő jelenetekben, ahol a nő és a férfi randevúra készülődnek, hogy aztán mindketten egy harmadikkal találkozzanak. A hetero-, a homo- és a biszexualitás itt teljesen egyenrangúként jelenik meg, egyben ez a kollázs biztosítja a szerelmek illuzórikus, kaméleonszerű, bújócskázó, mindenkit csábító, aztán pofára ejtő jellegét.

Dolan a Megöltem anyámat című elsőfilmjével a karakterépítésben és a drámai jelenetek írásában bizonyította tehetségét, a Képzelt szerelmekkel viszont rendezői-stilisztikai érzékét mutatta meg. A legjobb persze, ha ez a két képesség egy filmben tud egységet alkotni, ez pedig nem is várat magára sokáig a Dolan-életműben.

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs pszichológus, újságíróként specializációja a filmek és a lélektan kapcsolódási pontjai, a pszichológiai jelenségek, elméletek filmes megjelenése, a művek mélylélektani-szimbolikus értelmezései.