Kritika

Lánglovagok a déli prérin – Only the Brave

Ránézésre nem tűnik többnek egy átlagos katasztrófafilmnél, de az Only the Brave nemcsak látványfilmként, hanem emberi bátorságról és hősiességről szóló hiteles drámaként is kiemelkedik a mezőnyből. A tavalyi év egyik alulértékelt gyöngyszeme.

Általában kevés dolog rezonál úgy az amerikai közönség lelkével, mint a munkásosztály képviselőinek heroizmusa, különösen akkor, ha az adott film megtörtént eseményeken alapul. Vannak rendezők, akik pályájuk oroszlánrészét ilyen mindennapi hősöknek szentelik, a 87. évét taposó, de rendületlenül alkotó Clint Eastwoodtól kezdve (Amerikai mesterlövész, Sully), Peter Bergig (Mélytengeri pokol, A hazafiak napja). A futurisztikus sci-fijeiről (Tron: Örökség, Feledés) ismert Joseph Kosinski nem igazán illik ebbe a sorba, de úgy tűnik a műfaji váltás jót tett neki. Az Only the Brave-ben természetesen kamatoztatja szépérzékét (nem is akárhogy), a film erejét azonban nem a külcsín, hanem a belső tartalom adja.

Az Only the Brave egy arizonai elit tűzoltócsapat, a Granite Mountian Hotshots történetét dolgozza fel, akiknek feladata a környékbeli pusztító erdőtüzek kordában tartása volt. A film végig is megy pályafutásukon, ahogy keménykezű vezetőjük, Eric Marsh (Josh Brolin) irányításával küzdenek évről-évre az egyre keményebb tüzek ellen, életüket kockáztatva mindennap, hogy emberek ezreinek otthonát és életét mentsék. A bajtársiasság és a minden akadályt leküzdő, „meg-kell-csinálni” küldetéstudat kovácsolja őket össze, munkájuk felelőssége egyes tagokból pedig még jobb embert is farag az idő előrehaladtával. A csapat megpróbáltatásai végül a 2013-as Yarnell Hill-i tűznél csúcsosodtak ki, aminek kontrollálhatatlan természete valóra váltotta minden rémálmukat.

Mivel egy megtörtént eset feldolgozásáról van szó, könnyű utánakeresni a részleteknek, mégis azt tanácsolom, hogy mindenki hozzám hasonlóan teljesen vakon, előzetes információk nélkül kezdjen neki a filmnek. Nemcsak a „ne lőjük le magunknak a befejezést” alapon, hanem így tényleg jobban át tudjuk érezni a film drámai ívét, ha végigkövetjük a csapat és az egyes tagok életét, a sikereiket és a kudarcélményeiket. Egyesek családot alapítanak, mások örökifjú agglegények maradnak, de munkájuk miatt a veszély és a halál lehetősége ott lebeg a fejük fölött, mint egy nagy viharfelhő, ami bármikor lecsaphat rájuk.

A forgatókönyvet jegyző Ken Nolan-Eric Warren Singer páros nem sajnálja az időt arra, hogy rendesen felvezessék és árnyalják a karaktereket, akik közül a legfontosabb szerepet a keményfejű, makacs (és ezt a tulajdonságot hol szakmai, hol családi szinten meg is szenvedő) Marsh, és a csapatba újoncként bekerülő Brendan McDonough (Miles Teller) kapja. A már említett pozitív jellemfejődés pedig leginkább McDonough-on mérhető le a leglátványosabban, ahogy a film két órája alatt egy szétesett, nárcisztikus drogosból érett, felelősségteljes felnőtté válik, aki a legjobbat próbálja tenni mind a csapatért, mind a családjáért.

A karakterek és a dialógusok hihetősége leginkább az elképesztően erős szereposztásnak köszönhető, Kosinski és stábja remek érzékkel választotta ki azokat a színészeket, akikben egyszerre van meg a szerephez szükséges hiteles, maszkulin őserő és azok a gyarlóságok, hibák, amik emberivé és szimpatikussá teszik őket. Josh Brolin tökéletesen egyensúlyozik az acélos, ellentmondást nem tűrő parancsnok és az elfojtott érzelmeivel küszködő férj között, közös jelenetei a feleségét játszó Jennifer Connelly-vel a film legintimebb pillanatai közé tartoznak. Miles Teller pedig újra bebizonyítja, miért tartozik generációja legjobbjai közé. Fizikailag és lelkileg is olyan erősen azonosul szerepével, hogy a film elején és végén gyakorlatilag két külön embert látunk.  A mellékszereplők közül leginkább James Badge Dale-t és Taylor Kitsch-t lehet még megemlíteni, de Jeff Bridges-t és Andie MacDowell-t is mindig öröm látni. Kosinski érett és a korábbi filmjeihez képest visszafogott rendezése pedig újabb kellemes meglepetés, a forgatókönyvhöz hasonlóan nem siet sehová, nem halmozza az erdőtüzes látványszekvenciákat.

Sokszor csak hagyja, hogy két akciódús pillanat között megpihenjen a film egy karaktercentrikus vagy egy humorosabb epizóddal, sőt néha még Arizona tájain is elidőzik pár percet. Van is mit nézni.

Claudio Miranda szédületesen jól komponált nagytotáljain keresztül tárulnak elénk az amerikai délvidék tiszteletet parancsoló völgyei, prérije és hegygerincei, miközben Joseph Trapanse vonósai megadják a kellő hangulatot. Az erdőtüzes jelenetek sem okoznak csalódást, feszesek, izgalmasak, tökéletesre csiszolt vizuális effektekkel, szinte érezzük a lángok forróságát és a fojtogató füstöt.

Egyedüli negatívum, hogy a ráérős tempó miatt a film közepe kissé veszít a kezdeti lendületéből és kicsit epizodikussá válik. Kosinski okos módon elaltatja a gyanakvásunkat, hogy aztán annál erőteljesebben vigye be az érzelmi gyomrost. A csúcspontnak számító Yarnell Hill-i tűz torokszorító percei olyan erőteljes drámai befejezést vezetnek fel, ami garantáltan letaglózza a nézőt. A teljes érzelmi katarzist pedig a rendező úgy adja át, hogy a giccs és a szándékos hatásvadászat vádja nem merül fel bennünk, még ha képileg-zeneileg kicsit rá is dolgozik a könnyzacskók megnyitására. Egyszerűen megszerettük ezeket a mindennapi hősöket, így nem gondolnánk, hogy velük is bekövetkezhet a legrosszabb. Pedig pontosan ezt történik, és valóban van ok a megrendülésre.

Éppen ezért szomorú, hogy a pozitív kritikus és nézői reakciók ellenére, az Only the Brave fájdalmasan kevés figyelmet kapott és elsikkadt a nagy blockbusterek és a díjszezon várományosai között. Látványban méltó riválisa a legendás Lánglovagoknak, de az igazi győzelmet az érzelmek terén aratja. Őszinte, szívvel-lélekkel teli mozi a mindennapi kisemberekről, akik akaraterejükkel meghaladták önmagukat és egy nemes cél érdekében mindenüket feláldozták.

Szabó Kristóf

Szabó Kristóf az ELTE bölcsészkarán végzett filmelmélet és filmtörténet szakirányon, jelenleg könyvtáros, 2016 óta tagja a Filmtekercsnek. Filmes ízlésvilága a kortárs hollywoodi blockbusterektől kezdve, az európai művészfilmeken át, egészen a Távol-Keletig terjed. Különösképpen az utóbbira, azon belül is a hongkongi és a dél-koreai filmre specializálódik.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com