Kritika

Lassú megtorlás – Bosszútól fűtve

Dead-Man-DownEz történik, amikor egy európai rendező megpróbálja a saját stílusát a nagyközönség számára eladhatóvá tenni: középszerűsödik. Merthogy Niels Arden Oplev, aki az eredeti A tetovált lányt is készítette, az ott abszolút hatásos eszköztárról nem mondott le, de olyan amerikai módra szándékozott kivitelezni. Ennek pedig nem túl jó eredményeként született meg a Bosszútól fűtve.

A film

Alapvetően egy mezei bosszúfilmet láthatunk csöppnyi romantikával, de emiatt még nem kell ítélkezni, hiszen bőven van mit kihozni a témából, csakhogy ez itt nem jött össze. Mert az alapszituáció és maga az, ahogy a film indul, igencsak kecsegtető, csak sajnos belefullad a semmittevésbe és az érdektelenségbe.

Semmi újszerűség, vagy érdekfeszítő fordulat nincs a filmben. Illetve hazudok, mert egy van, de az viszonylag hamar ki is derül, amikor megtudjuk, hogy a főhős, Victor miért akarja egytől-egyig kinyírni saját maffiatársait. Innentől kezdve viszont a film tétje maximum annyi, hogy mikor és hogyan sikerül ezt kivitelezni, valamint hogy beteljesül-e a kialakulófélben lévő szerelem a szomszédban lakó Beatrice-szal.

Ha ez a film „csak” az európai közönség számára készült volna, akkor a bosszú és a románc kimenetele nem lenne ennyire egyértelmű, és a történet miatt legalább izgulhatnánk, így viszont ez a pikantéria kiveszett. Ezzel szemben lehetne legalább akciódúsabb vagy látványosabb a film, ha már pénz van benne, és szélesebb körnek próbálják eladhatóvá tenni. Csak sajnos ehhez meg úgy tűnik, nem fűlött a foga az alkotóknak, így egy lassú tempójú, helyenként kimondottan vontatott, silány történetvezetést láttunk, minimális mennyiségű akcióval.

Dead_Man_DownDe sebaj, mert azért van itt pozitívum is, ha más nem, a két főhős: Colin Farrell és Noomi Rapace. Mindketten jó színészek, ezt nem vitatja senki, így már azzal nézhetővé varázsolják a filmet, hogy benne vannak. És nagyjából ezzel tisztában is lehettek, mert nem igazán tettek hozzá pluszt az alapvetően jó játékukhoz (bár személy szerint Noomit a Promethetusban nem kedveltem). Velük ellentétben Terrence Howardon, Isabelle Hupperten és Dominic Cooperen már sokkal inkább érződött a bizonyítási vágy, és remekül megformálták a rájuk ruházott szerepet.

Ami számunkra még egy kis pikantériát jelenthet, az Victor háttértörténete, ugyanis eredetileg magyar származású, ami miatt kapunk pár megmosolyogtató utalást kicsiny hazánkra. Például mikor megjegyzi hősünk, hogy azért ért ilyen jól mindenféle fegyverhez – tényleg mindenféléhez – mert otthon kötelező volt a katonai szolgálat.

Szóval nem lett igazán rossz film a Bosszútól fűtve, csak éppenséggel nem is jó. Középszerű, egyszer nézhető és mindenek előtt feledhető. Kizárólag sziesztázós kikapcsolódásra, vagy könnyű esti semmittevésre ajánlott.

A lemez

Sajnos extrák egyáltalán nincsenek a lemezen. Csak a magyar és angol surroundot, plusz az angol 5.1-es hangot tudja nyújtani magyar felirattal, ami szerény véleményem szerint nem lesz elég ahhoz, hogy eladhatóvá tegye a lemezt.

Nardai Dorina

Nardai Dorina a ZSKF szabad bölcsészet, majd az ELTE BTK filmtudomány szakán diplomázott. 2011 óta a Filmtekercs szerkesztőségének tagja. Specializációja a gender témák, a dráma, a krimi, a thriller, valamint a spanyol, francia, német és távol-keleti film.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com