Hol kisrealista, hol álomszerűen lebegő képeken keresztüli szembenézés a múlttal, öregséggel, egy régi, de mindent meghatározó szerelemmel és a magánnyal. David Gordon Green a Manglehorn – Az elveszett szerelem című alkotásával se kínál zsákbamacskát, hanem egy egyedi és különös hangvételű filmdrámát.
A film
Módfelett érdekes végigkövetni azt, hogy a kortárs amerikai független film egyik legfontosabb alkotójának kikiáltott David Gordon Green karrierje milyen látványos és egymásnak ellentmondó kanyarokat vett az évek során. Az évezred hajnalán valósággal üstökös módra bukkant fel a George Washington (2000) és Az „igazi” (2003) című alkotásaival. A bennük lévő erőteljes, stilizált képalkotás és a meglehetősen laza narratíva párosulása nyomán, a kritika rögvest Terrance Malick utódját látta meg benne. Ezt a fogadtatást maga Green is fokozta azzal, hogy későbbi filmjeiben már az amerikai vidék melankóliáját és az emberi lélek mélységeit is boncolgatta. Aztán a 2008-as Ananász expresszel váratlanul a vaskos humorú, mainstream vígjátékok terepére tett egy kitérőt, hogy aztán pár fiaskó (pl. a rossz emlékű Bébisintér) után visszatérjen gyökereihez.
Legutóbbi filmjeivel, mint pl. a Prince Avalanche – Texas hercege vagy a Joe, Green visszatért a társadalom peremén élő, a külső izoláció és a belső, lelki tusákat átélő emberek mindennapos küzdelmeinek ábrázolásához. A Manglehorn nemhogy nem lóg ki a sorból, de szinte egy trilógia záródarabjaként is lehet rá tekinteni (különösen, ha azt vesszük milyen gyors ütemben követte ez a három film egymást). Címszereplő főhőse A. J. Manglehorn (Al Pacino) az öreg kulcskészítő, egy magányos, zárkózott figura, akinek kapcsolata az őt körülvevő emberekkel minimális. Leginkább saját kis belső világában él, aminek központját egy régi, fel nem dolgozott szerelem jelenti. A film leginkább mindennapos életének rutinszerű mivoltát és a környezetével, ismerőseivel, családtagjaival való találkozásokat állítja középpontba, amik közül is kiemelkedik egy banktisztviselő nővel (Holly Hunter) való lassan bimbózó kapcsolata.
Különösen ez a hölgy ösztönözi arra Manglehorn-t, hogy végre kimásszon a csigaházából, mi, nézők pedig ezt a leginkább lelkiekben zajló folyamatot kísérhetjük figyelemmel. Mert a Manglehorn mentes bármiféle látványos drámaiságtól, lassú mederben csordogáló alkotás, ahol a hol laza, hol igencsak súlyos párbeszéd és a főhős lelki folyamatainak érzékeltetése sokkal nagyobb hangsúlyt kap. Az epizodikus narratíva mellett még Green rendezése az, ami komolyan meghatározza a film stílusát. Előző két filmjéhez hasonlóan, a meleg színekre és természetes fényekre támaszkodó képi világot, a néhol álomszerűen pörgő, asszociatív montázsokat és a belső monológokat erőteljesen ellenpontozzák a vidéki Amerika egyszerre hiteles, ugyanakkor stilizált ábrázolása és a realista szituációk.
Ez a stílus egyedi, és sokszor igencsak furcsán kategorizálható hangulatot teremt meg, amiben a könnyedebb pillanatokat simán felválthatja egy erőteljes párbeszéd Manglehorn és fia között, még kifejezetten szürreális betétek is gazdagítják a filmet. Ez a kissé szétszórt, csapongó megvalósítás pedig kétélű. Egyrészt a hangulata könnyen magával ragadhatja az embert, de ha nem így történik, hamar fel fog tűnni a jelenetek közötti kiegyenlítettség és a koherencia hiánya, ami sokszor már veszélyesen közel hozza a filmet a széteséshez.
De ez szerencsére nem történik meg, mert ha Green rendezése nem is végig, de Al Pacino abszolút egyben tartja a látottakat. A veterán színészlegenda szinte kisujjából kirázva, mégis a legnagyobb alázattal és hitelességgel jeleníti meg a különc, emlékeiben élő, ugyanakkor élettapasztalatokkal teli kisembert, aki egy idő után rájön, hogy nem élhet örökké a múltban. Általa lesz a Manglehorn egy nem megszokott, de mindenképp figyelemreméltó karaktertanulmány, aminek formavilága tökéletesen tükrözni tudja azt a légüres érzetet, amit a magányos emberek nap mint nap megélnek. Nem tökéletes, de kellő bizonyítéka annak, hogy David Gordon Green továbbra is az egyik legegyedibb hangú alkotója a stúdiórendszeren kívüli amerikai filmnek.
A lemez
A kiadvány nem tartalmaz extrákat.
