Kritika

Micsoda? Nő?! – Farkangyal

A Fantasy Film nemrégiben örvendeztette meg a hazai vígjátékszerető közönséget a méltán népszerű színésznő, Ellen Barkin húsz évvel ezelőtt készült filmjének DVD kiadásával, melyből akár azt is megtudhatjuk, hogy férfiként vagy nőként jobb-e leélni egy életet.

A film

Blake Edwards remekműve is elszenvedte azt a szörnyűséget, amit oly sok importált film volt már kénytelen átélni kis hazánkban: magyar címével – akármennyire is találó – sokkal inkább képes elriasztani a felhőtlen szórakozásra vágyókat, mintsem felhívni magára a figyelmet. Pedig a Farkangyal egyáltalán nem trash-jellegű alkotás, és nem is komédia-köntösbe bújtatott pornó, hanem egy igazi sztárparádé a ’90-es évek elejéről, melyen a mai napig könnyesre mosolyoghatja magát az ember.

Főhősként adott egy igazi sármőr szépfiú, aki előtt minden nő izgatottan dobja le pillanatok alatt átáztatott alsóneműjét. Steve (Perry King) nem is rest kihasználni az adódó lehetőségeket, mielőtt még az éppen kiszemelt hölgy megismerhetné lekezelő modorú, a gyengébbik nem képviselőit csak egy-egy újabb strigulának tekintő valódi énjét. Ám aki ennyire szemét, az még a filmekben sem úszhatja meg a büntetést, így Steve-nek is megpecsételődik a sorsa, amikor három haragos ex-barátnője egy közös esti hancúrozásra invitálja az ajánlatnak ellenállni nem tudó nőcsábászt.

Az este ugyanis gyilkosságba torkollik, Steve pedig egyszer csak azon kapja magát, hogy anyaszült meztelenül áll az isteni ítélőszék előtt. A bírák dolga azonban nem könnyű, hiszen a férfinak – állítólag – van „elég hitele”, hogy a mennyországba léphessen, ám a nőkkel szembeni bánásmódja miatt a pokol is tárt kapukkal várja. Végül megszületik a köztes ítélet: Steve-nek vissza kell térnie a földre, és találnia kell legalább egyetlen olyan nőt, aki kedveli őt – az ördög javaslatára ráadásul mindezt női testben.

Az eltérő nemű test-lélek kombináció adja tehát a vígjátéki alapszituációt, melyben Ellen Barkin valósággal brillírozik – szinte hihetetlen, hogy hányféleképpen tud a színésznő csetleni-botlani egy magas sarkú cipőben úgy, hogy az még a sokadik alkalommal is őszinte kacagást váltson ki a nézőből. Edwards filmje azonban nem elégszik meg a remek főhős jellemkomikumának kiaknázásával, így a helyzetkomikumok mosolyfakasztó adottságait sem rest segítségül hívni a nagyobb hatás elérése érdekében.

A film különös bája, hogy az egymással szöges ellentétben álló szituációk sorjázásával nem csupán saját műfajiságát képes erősíteni, hanem általuk a rendező egyfajta tablót is fel tud vázolni a ’90-es évek elejének társadalmáról. Főhősünk ugyanis menő reklámszakemberként pont olyan figurát alakít, aki képes belesimulni a sznob felső tízezer köreibe egy jó üzlet reményében, ugyanakkor, ha csak teheti, legszívesebben egy lepukkant kocsmában ereszti ki a munka utáni fáradt gőzt.

Az alaptéma miatt nem maradhatnak ki ugyanakkor a nemiségi kérdések sem, így a női testbe kényszerített Steve-nek lehetősége nyílik kipróbálni, milyen érzés férfival, vagy épp egy leszbikus nőtársával hálni. A hangsúly azonban nem ezeken a jeleneteken van, ami többek között azért is nagy szerencse, mert kétségkívül ezek a film leghumortalanabb részei. Sajnos a film zárlata is ilyen poéngyilkosra sikeredett, ám az biztos, hogy Amanda (Ellen Barkin) egyedi, és talán nem is annyira kiszámítható módon talál végül rá az egyetlen olyan „nő”-re, aki tényleg szereti az egykori Steve valódi személyiségét.

A lemez

Az extrák közé ezúttal sajnos csak néhány alkotói filmográfia és előzetes került, ám kétségtelen, hogy ez a karcsúság a Fantasy Film kiadványának árcímkéjén is visszaköszön.

Farkangyal (Switch)
színes, magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 103 perc, 1991

rendező: Blake Edwards
író: Blake Edwards
forgatókönyvíró: Blake Edwards
zeneszerző: Don Grady, Henry Mancini
operatőr: Dick Bush
producer: Tony Adams, Trish Caroselli
executive producer: Arnon Milchan, Patrick Wachsberger
vágó: Robert Pergament

szereplők:
Ellen Barkin (Amanda Brooks)
Jimmy Smits (Walter Stone)
JoBeth Williams (Margo Brofman)
Lorraine Bracco (Sheila Faxton)
Perry King (Steve Brooks)
Bruce Payne (Ördög)
Tony Roberts (Arnold Freidkin)
Lysette Anthony (Liz)
Basil Hoffman (Higgins)

IMDb

A DVD megjelenése: 2011.11.14.
Szinkron nyelv: magyar Surround, angol Surround
Feliratok: magyar
Extrák: Filmográfiák, Előzetesek
Ár: 1049 Ft

Hancsók Barnabás

Hancsók Barnabás 2010 óta ír cikkeket a Filmtekercsnek, volt rovatvezető és olvasószerkesztő. Specializációja az adaptáció, a sci-fi, a vígjáték és a társadalmi dráma, szívesen ír szerzői, bűnügyi és dokumentumfilmekről is.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com